Irgalmatlanul átzuhog rajtunk a lét,
égnek a gyertyák,
sírunk és siratunk,
a riadt emlék becsukja két szemét.
Lelkünkbe söpörjük össze a bánatot,
figyeljük a jelet,
vacogunk a télben,
félve várjuk a betlehemi csillagot.
Az érces hang visszhangzik az éjszakában,
didergő a néma válasz,
felüti fejét a rémület,
Heródes gyanúja az élet medrében.
Harcban keresi a megváltó hatalmat,
rémült anyák elbújnak előle,
katonák elől nincs menekvés,
csecsemők sikolya fedi el arcukat.
Fellármázzák síró Betlehem városát,
hideglelés hull a véres hóban,
gyalázat mocska toporog,
amíg az összes házat átforgatják.
Hatalmas szótlanság terül szét a tájon,
mindenki és minden várakozik,
sírunk és siratunk,
hogy a riadt emlék végre becsukódjon.
Szívünkbe söpörjük a zúgó bánatot,
lázasan figyeljük a jelet, hogy
fájdalmunkból gyógyuljunk veled,
vágyva-várjuk a Betlehemi Csillagot.
Legutóbbi módosítás: 2008.11.23. @ 16:27 :: Z. Farkas Erzsébet