Valamikor régen én voltam „A Törvény”. Egyetlen villanásom népek, országok születéséről és haláláról döntött. Vártak megjelenésemre, készültek rá, figyeltek jelemre. Én mondtam meg, mikor vonuljanak tovább a síkságok nomádjai. Én mondtam meg, hogy mikor és hol irtsák ki az erdőket, s én mondtam meg, hol építsenek városokat és azt is, hogy meddig lakjanak bennük. Én voltam a törvény.
Ma már hiába keresnek mondákban, kódexekben, sámánénekek értelmetlen fordításaiban, nem találnak, nem ismernek fel.
Hová lettek a népek melyek parancsomnak engedelmeskedtek? Legtöbbnek már a nevét sem tudják, hiszen nem is tudhatják. Vajon miért azok a népek pusztultak el, melyek nekem engedelmeskedtek? Hisz én voltam a Törvény.
Tudtam mennyi idő, kell ahhoz: hogy a vadászterületek kimerüljenek, hogy a nomádok állatai letarolják a legelőket, hogy a földek terméketlenné váljanak. Mikor láttam, hogy már alig van néhány vad, kipusztult a legelő vagy a föld silány termést hozott, intettem és ők indultak. Családok, törzsek, birodalmak, varázsütésre megindultak és költöztek. Az első birodalmak voltak, akik szembeszálltak a Törvénnyel. Merevek és rugalmatlanok voltak ezért megszegték a törvényt: Nagyfalakat és limeseket építettek és ezzel megakadályozták a vándorlást.
De, a népek jelemre újra és újra elindultak. A hiung-nuk hiába rohamozták a Nagyfalat, ezért 373-ban átkeltek az Itil folyón, 451-ben Catalaunumnál csatáztak a rómaiakkal. Testvéreik az ephthaliták ugyan abban az évben a Ganga és Jamuna völgyében legeltették állataikat. Vezéreik közül Toramana (Termacsu, Tormás) elkeseredve tapasztalta, hogy azon az éghajlaton a lovaik elpusztulnak és visszafordult.
Csak a nyugatra vezető út, a népek országútja maradt nyitva: Szkítia, Turán, Irán, Anirán, Meotisz, Magna Hungárica, Levédia, Etelköz, Pannónia.
607-ben a magyar törzsek a Káma vidékéről Levédiába költöztek, 837-ben Levédiából Etelközbe, ahogy azt a Törvény irányította. Ám ezután felrúgták a Törvényt, és váratlanul Pannóniába költöztek. A Pannonkút nyelte tovább a törzseket, mint előtte a hunokat, avarokat, ezután a besenyőket, kunokat, jászokat.
Mikor a Törvény ideje betelt, 912-ben Kievnél felbukkantak a fekete magyarok. Hová lettek? Ki tudja?
Miért azok a népek pusztultak el, akik betartották a törvényt? Miért azok maradtak, meg akik megszegték: magyarok, bulgárok, törökök? Ezt máig sem értem.
912-ben indultak a toltékok dél felé. 987-ben egy csoportjuk Yukatánba ért. A mondák szerint Tollaskígyó vezette őket. Persze engem hívtak Tollaskígyónak, meg Kukulkánnak, Quetzalcoatlnak, Csodaszarvasnak, Hadak Urának, és Kung-Kungnak, az Égi Sárkánynak. Millió nevet adtak, de az igazi nevemet, még akik ismerték sem merték kimondani.
1066-ban az aztékok elindultak a Hétbarlangból. Igen! 1066-ban ők még ismerték a törvényt. Míg másutt csak rettegést és félelmet keltettem.
A rettegést lassan felváltotta az érdeklődés. Régi tekercseket, feliratokat, rajzokat kezdtek gyűjteni rólam. Giotto 1301-ben megfestett Páduában. Elméleteket találtak ki: okosakat és ostobákat. Fényem jelentése elhalványult. 1531-ben az inkák engem vártak, de Pizarro érkezett. Mire felismerték tévedésüket már késő volt.
1758 decemberében Johan Georg Palitzsch, ki egyszerű földműves volt, egy maga készítette távcsővel megpillantott. Ezután neveztek el Halley-üstökösnek, arról az emberről, akiről azt hitték, hogy elsőnek számította ki visszatérésem idejét. Nem sértődtem meg ettől a névtől. Az igazi nevem úgy sem tudhatják.
Csak a Törvényt sajnálom. A Törvényt, ami elveszett, de homályos sejtések ködébe burkolva, még ma is kihallható az iskolások monoton mormogásából:
Aranybulla: 1222.
Árpád-ház kihalása: 1301.
Nándorfehérvár: 1456…
Legutóbbi módosítás: 2008.12.26. @ 12:00 :: Bojtor Iván
