Úttalan utakon visz a sors tovább,
mint láncra vert szörnyeteg
meggyötört fogoly, haladok előre,
mi hajt még?
A test gyötrelme lagymatag,
nem éreznek az idegek,
a szív unott motor,
csak hogy hajtsa önmagát,
mélán dobog.
Bár akadna pár falat,
– minő kéjes gondolat –
csendesítni háborgó gyomromat.
Térdig a hóban, hideget sem érzem,
ecsetre illő színben játszik bőrömön
a sorvadás,
menni, csak menni tovább,
mi hajt még?
Remény rég nincs, a Tudás megölte
céda asszonyát,
szerencsés ki csendben hullik el,
felejtve űzött rettegést,
míg a többi testén átvánszorog,
szabad lesz már,
szabad halott.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.11. @ 12:50 :: Fecske Panna
