Szóval a pszichológián nagyon kedves nénik foglalkoztak velem, hálából rajzoltam nekik pálcikaembert, sajnos most sem tudok jobbat alkotni. Mindenféle színes köröket, ábrákat mutogattak, és nekem föl kellett ismerni azt, amit ők beleláttak a dolgokba. Egyórás vizsgálat után közölték az eredményt jóanyámmal. — A gyermek egy zseni. — Anyám nem akart hinni a fülinek, de többen is bizonygatták, erősködtek, hogy még rengeteg öröme lesz bennem. Másnap azért telefonáltak, hogy a valószínűleg tévedésből nálam maradt, szép, fényes sztetoszkópot jó lenne, ha visszavinnénk. Én letagadtam, de anyám megtalálta, és visszavitte. Megint szomorú voltam.
A család összeült — hogyan lehetne engem minél jobban lefoglalni? témakörben. Talán, akkor kevesebb időm marad a csínytevésekre. Minden képzelőerejüket bedobták. A vége az lett, hogy suli után, magán napközibe jártam, ahol drákói szigorral és egy nagy fakanállal biztosították a lecke elkészültét. Utána német és orosz nyelvórákat kellett vennem.
Végre, uzsgyi haza! Játékidőm ily megcsorbítása nem hagyott nyugodni. Előbb a magán napközi cerberusát kergettem az őrületbe, aki egyébként egy ötven év körüli, szerintem szadista nő volt. Hirtelen felindulásból bevarrtam a kabátja ujját. Ő is hirtelen felindult, amikor megpróbálta fölvenni. Ilyenkor jött a fakanál, és a fültépés. Pár hét alatt nagyon edzett lettem. Ő nem sokáig bírta. Megváltunk egymástól.
Nagyapám rendszeresen igyekezett távol tartani a családtól. Majd minden napra akadt valami nagyszerű ötletem. Nevelőatyámat nem szerettem, de szerintem ez kölcsönös volt. Nagyon gyakran elvert, hol igaza volt, hol nem, de szerintem az ügy gyakorisága miatt ez nem is volt szempont. Egyszer nagyon a lelkemre vettem néhány atyai pofont, és bosszúból az ötujjas kesztyűjének minden ujjába műszaki rajzszöget rejtettem. A hatás frenetikus volt, csak gyorsaságomnak köszönhető, hogy ezt az élményt most meg tudom osztani veletek.
Sokat jártam az állatkertbe, és olyankor is bemehettem, amikor a közönség nem. Így az oroszlánok etetésénél is jelen voltam. Kis kazettás magnóra fölvettem a morgásukat, amikor veszekedtek egy fél disznón. Félelmetes látvány volt, félelmetes hangzavarral.
Vittem haza a kincset. Anyámék ágya alá két hatalmas hangszórót helyeztem és kivezetékeltem a szobámba, ahol erősítő is volt. Hajnali kettő körül bekapcsoltam. Nem kellett sokáig várnom. Fater — a vezetéket követve —, kissé rogyadozó léptekkel megjelent. Nem volt humorérzéke.
Azt mondta, majd reggel számolunk. Aznap nagyon korán mentem iskolába, és egész nap jó fiú voltam, amin tanáraim csodálkoztak a legjobban. Suli után sem siettem haza, bent maradtam szakkörön. Anyám jött értem, hogy haza mehetek. Szóval ezt megúsztam. Később mesélték el, hogy először anyám riadt fel és átgázolva az alvó atyámon, az oroszlánok legyőzésére indult, egy ólomkristály vázával fölszerelkezve, majd fater is követte. Aztán lecsitultak a kedélyek.
A suliban a biológia mellett a kémia kezdett érdekelni. Tetszettek a kísérletek, főleg amiket gyúlékony anyagokkal végeztünk. Anyám kedvéért nem voltak hajlandók törölni a tantervből, pedig ő már akkor sejtette, hogy ebből baj lesz.
Kísérletezéshez vegyszer kell, irány a keleti pályaudvar melletti vegyszerbolt. Mindenféle savat összevásároltam, ként meg foszfort is. Azt mondtam, fotólaboráns akarok lenni és ahhoz kell. Szóval kiszolgáltak. Rendszeres vásárlójuk lettem, később még az egyébként méregengedélyes vegyszerekből is kaptam. Otthon sokasodtak az üvegek, megjelentek az első kémcsövek és lombikok is. Most már csak valami jó kísérletet kellett kitalálni. Eleinte össze-vissza öntögettem mindent, és kíváncsian vártam a hatást. Büdös lett, de semmi különös nem történt.
Ez így nem jó, a suliba bármit összeöntöttünk, mindig lett belőle valami. — Elkezdtem tanulni. Képleteket, kémiai folyamatokat, persze egy elsős gimnazista szintjen. Kapóra jött nagybácsim Ottó, aki vegyészmérnöki diplomával rendelkezett. Tőle tanultam meg a lőpor, a nitroglicerin és a lőgyapot készítését is. Már tudatosan kísérleteztem.
Először a foszfor és hipermangán keverékétől robbantam fel, de olyan sikeresen, hogy az ablak is kitört a légnyomástól, a szomszédok azonnal értesítették a gázműveket. Lezárták a környéken a gázt. Aznap hideg vacsora volt. Nem csak nálunk. A második esetnél az ablak megmaradt, de a szememre apró foszfor darabok égtek rá, amit a szemészeten díjaztak. Orvosi szikével kapargatták le a ráégett darabokat, majd leragasztották a szemem. Anyámék kétheti lélegzetvételhez jutottak.
A lőgyapot készítését viszonylag simán megúsztam, de a cellulóz elnitrálása során használt tömény salétromsavtól az ujjaim végén nem maradt bőr. Irány a sebészet. Újabb hetek vesztek kárba, mert két bekötött kézzel igazán nehéz babrálni a kémcsövekkel.
Legalább volt időm az elméleti fölkészülésre, a nitroglicerin előállításához. Nagybátyám nem gondolta, hogy én valóban fogok kísérletezni evvel, így megbocsátható, hogy nem vázolta fel, hogy a folyamat pontos létrehozásához, folyamatos hűtésre van szükség. Majdnem végzetes hiba volt. Szobám ajtaja kiszakadt, az ablakkal együtt, én egy darabig nem láttam és halottam semmit a légnyomástól. Aznap este ünnepélyesen elkobozták a vegyszereimet. Akkor hirtelen nem is bántam.
Hát, a házban ezért voltam én az első számú közellenség.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.31. @ 12:00 :: George Tumpeck
