Merényi Krisztián 1970. január 29-én született Karcagon. Legutóbbi verseskötete 2004-ben a Parnasszus Kiadónál jelent meg Táncoló szobor címmel. Több mint félszáz újság, nyomtatott és on-line folyóirat közölte írásait, köztük az Alföld, a Kalligram, a Litera, a Népszabadság, a Parnasszus, a Prae, az Irodalmi Jelen, a Helikon, a Bárka, a Magyar Napló, az Árgus, az Életünk, az Új Horizont és a C.E.T. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a JAK-nak, és a Nagy Lajos Társaságnak.
A hold gyermeke
Részlet
Telihold szórja fényét a városra. A lány imádkozik. Zavarodottan fürkészi a hasára fektetett dunsztosüveget. Ujjai a kiszivárgó b?zös eszenciától az üvegfalhoz tapadnak; az el?rehaladott erjedés nyomhatta szét a hajszálrepedéseket.
*
A sötét, penészes bérlakás negyedik emeletén él Liza. Hosszú sz?késbarna hajjal, hatalmas kék szemekkel áldotta meg az Isten. Hiába a nagyváros, mintha a világ el?l dugták volna el. Napjai monoton telnek, ideje nagy részét székében tölti; tágas ablakából órákig nézi a várost. Heléna n?vér reggel érkezik, napnyugtakor távozik.
Délben a közeli parkon sétálnak át. A ligetb?l kiérve Heléna így szól:
– Meglátogatjuk a fodrász nénit?
– Nem akarja méni!
– Csinos legyél nekem! Mit szólnak majd a legények?
– Jó, mennyünk kicsi vágás.
Az éltes fodrászn? elb?völ? frizurát varázsol a pisze orrú lánynak. Hazafelé menet Heléna töri meg a csendet:
– Kedvesem, eredj, elszaladt az id?. Nem kísérlek vissza, reggel találkozunk.
Közeledik az este. A gyermeklelk? leány fél a sötétt?l, mégsem megy haza. Dacolva a sorssal, leül a park egyik padjára, és a különféle irányból felröppen? énekesmadarakat szemléli. Elszomorodik az ?sz közeledtén és a száradt levélgyermekeiket hullató fák láttán. A szürkület beálltával még mindig a padon ücsörög. A liget kihal.
Az útról letérve a sárkányereget?n vág keresztül. Arrébb néhány suhanc guggol a f?ben. Közelebbr?l már hallja a sörmámorban röhögcsél? kölykök trágár vicceit. Rájuk köszön:
– Szervusz, fiúcskák, van szép haja Lizának.
A négy srác összenéz, majd a széles kopasz:
– Ni, egy jó bula! Hát persze hogy tetszik a hajacskád. Gyere, te kis bogaras!
A sörrel kínált lány finnyásan szagol az üvegbe. Nevetve visszaadja.
– Miért nem iszod? – kérdezi egyikük.
– Nem isz máséból, nem szabad, meg büdös is.
A legillumináltabb fiú csalafinta mosollyal lép a lányhoz.
– És mondd, picim, más furulyáját sem fogod szívogatni?
Liza értetlenkedik:
– Milyen furulya, hol az?
– Na várj csak, megmutatjuk neked!
Liza utat próbál törni, de amazok leszaggatják ruháit.
– Most majd megtanulod, hogy mi az a furulya! – szól a kopasz.
– Nem, nem akar! Fáj! Fáj! Mennim kell!
A suhancok meger?szakolják a szüzet.
A lány véresen, sörrel átitatott, szakadt ruhában vánszorog haza. Reszketve tünteti el az árulkodó nyomokat.
Másnap korán reggel Helénával Liza édesanyja érkezik. Beidegzett mozdulattal és két k?szoborcsók kíséretében nyújtja át lányának a jelentéktelen születésnapi ajándékot. Heléna bonbonnal és egy kicsinek bizonyuló karköt?vel lepi meg a lányt. Szempillái mintha nagyokat ver? madárszárnyak lennének. Nem az adás öröme, hanem a jól fizet? állás tüzeli.
Hónapok múltával Liza hasa teliholddá gömbölyödik. Az anya döntése végleges, születend? unokáját miel?bb meg akarja semmisíttetni. Lánya különben sem tudná anyai teend?it ellátni, ráadásul valamelyik gazember ivadéka növekszik benne.
– Ha apád élne, ? is így tartaná helyesnek. Kiveszik bel?led, nem fog fájni, nagyon jó ember a doktor úr. Nyugodj meg, nem kell az neked.
Heléna másnap benyit az álmosan fészkel?d? Lizához:
– Kedvesem, ébredj, nemsoká indultok a doktor bácsihoz.
Liza az alvó ártatlanságot játssza. Épp amikor ismét a fejére húzza a takarót és a fal felé fordul, megszólal a cseng?. A szobába lép? anya türelmetlenül rántja le lányáról a paplant. Liza öltözködés közben többször a földre zuhan zokogva, a benne növekv? gyermekért könyörög.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:31 :: H.Pulai Éva
