Füvet nevelsz az állatoknak és növényeket, hogy az ember jóllakhasson; hogy a földb?l kenyeret nyerjen,
a szívét meg borral vidíthassa, hogy az olaj kenetül szolgáljon fejére, s a kenyér er?t kölcsönözzön neki.
Az Úr fái is teleszívják magukat, a Libanon cédrusai, melyeket ültetett.
A madarak rakják ott fészküket, tetejükön a gólya tanyázik.
A zergéé a hegyek magaslata, a borz a sziklák közt rejt?zik.
Te alkottad a holdat, hogy az id?t mérje, és a nap is tudja, mikor nyugodjék le.
104. zsoltár
Magas- és mélykultúra megy a sivatagban, és meglátnak egy magasnyomású gólyát. Te, aszongya mélykultúra, hogy elvágta török gyerek neki, hát annak már az értelmezési horizontját is szabad? Ej, ni, hiszen kilátszik neki a vénája! Mit vicikvacankolsz, mongya neki magas-, az nem a vénája, hanem tíz az ötödiken hektopaszkál, és folyton változik. Igen?!, riposztál mély-, akkor hogy lehet, hogy csak szívja, szívja, szívja a véremet, és sosem enged tovább?! Te, hülye, hát attul posztmodern!
Tudom, hogy a posztmodern már elavult, mint iskolaköpeny kínja a behegesedett tinédzserlelkeken, mégis, akinek a posztmodern a szívügye, az kiteheti a szívére a neki kedves beakadásjelz?t: 2008 karácsonyára megjelent a Magvet? ultimate karácsonyi ajándéka, a huszonhat magyar írót egyenként kétszer kétszer tartalmazó Magvet? írótükör 2009, amely egy írónaptár. Fejenként két fotót és két szöveg(részlet)et kapunk a magvet?s íróktól, de ennyivel nem kell megelégednünk. Bár az ötvenkét hétre lebontott naptár az elavulóban lév? névnapokat nem tünteti fel, a magyar és világirodalom kistükrében szerepl? alkotók születés- és névnapjait nem kell nékülöznünk. Az ember, persze, saját magához lapoz, pár évtized különbséggel Takács Zsuzsával egy napon születtem, de vajon nem fontosabb-e halálnapunk, amelynek sorsostársairól aligha fogunk értesülni id?ben? Sose tudjuk meg. Pet?fi Sándornak azonban utánanéztem: a névtelennek megmaradó szerkeszt? elfogadja a fikciót, hogy ott halt meg Sighisoarában (másnak térkép e táj), megtagadván a barguzini n?vé operálás ultimate igazságát.
Szeretjük a fotókat, de jobban szeretjük (-nénk) az igazságot. Ezek a fotók mind fekete-fehérek, de a fotós Burger Barna durván belemártotta ?ket a harmincas évek szépiájába. Nyúlj hozzá az ujjaddal: a reklámban ezt már multiszenzorális élménynek hívják, és cigarettát árulnak vele direct mailekben. A világos színek csúsznak, akár a meztelen punci, a sötétek azonban a smirdlipapír nosztalgiájával dörzsölik szét ujjaidat – ugyan hol van már a kistutaj, amit lealázva osztályozott kettesre Kóródyné? Hitegethetjük magunkat, hogy az idézetgy?jtemény rulez – bár ellentmond a posztmodernáció totális relativizációjának, de ez hülyeség: a posztmodernnek semmi sem felel meg és semmi sem mond ellent – lehet, hogy nem is létezik? Úgyhogy ne hülyítsük magunkat: ebben a naptárban az a jó, hogy nézegethetjük kedvenc, útált vagy éppen teljesen ismeretlen íróinket, költ?inkat.
Hogy július utolsó hetére Bánki Éva úgy tekint, mint Yoda Marci nev? cicánk a gombolyagra. Hogy november idusán Kertész Imre mintha valóban föl akarná számolni önmagát – ahogy a mellékelt ábra és idézet egyszerre mutatja. Hogy Darvasi László milyen egyedülálló és – sokat kerestem a szót, de nincs rá jobb: – szexi módját mutatja az öregedésnek. Ám a legszórakoztatóbb a szó fizikai kortalanságába belelép? Tóth Krisztina, aki hol huszonkét éves önmagával vési bele magát látóközpontunk red?ibe, hol pedig per definitionem fordít hátat a mindent kiéget? ellenfényben.
Személyes ízlésemnek azonban a legizgalmasabbak az írói tájképek: csatadúlta dolgozószobák, egyenesnek t?n? szakaszokból alkotott kéziratsokszögek, valamint az oly ritkán el?forduló rend. Különös vonzalommal tekintem meg a gépeket: Kertész Imrének valamiféle irodai összrobotgépe van, amely fénymásolónak, faxnak és nyomtatónak egyszerre t?nik. Csak az egynaponvelemszület? Takács Zsuzsa használ asztali számítógépet; (poszt)modern íróink a laptopot tarthatják a táskaírógép utódjának. Aligha játszanak nagy videókártya igény? játékokat – az majd egy másik nemzedék lesz –, mert elkeserít?nek t?nik a technológiai felhozatal: Bodor Ádám, Závada Pál, Garaczi László, Darvasi László mind vackokon látszanak nyomatni, vagy csak a fekete-fehérség oly öregbít?? Sehol egy Core 2 Duo, egy Nvidia, egy Geforce százezer. Csak Dragomán György ír valami IBM-en, de arról meg nem lehet megállapítani, jó-e, mert azok tizenöt éve ugyanúgy néznek ki.
Ismerjük már ?ket borítókról, bels? fülekr?l, újságok hátsó rovataiból, ám így, együtt oly különösek, hogy az ember mindenképp össze akarja hasonlítani ?ket, és ez bizony nem mindenkire hízelg?.
Borzasztó ez a Magyarország, és borzalom benne minden férfi és n?, de különösen a sorozatkultúrába való beleszerelmesedés borzasztó benne. Ahogyan ezeket a sorokat írom, sorozathétf? van nálunk. Megnéztük a sorozatgyilkos Dexter-sorozatot, aztán, hogy Desperate Housewives, de a Rembrandt Ottlik megénekelte m?vér?l mintázott Grey’s Anatomyt már nem nézem meg. Ó, nem, ó, nem, nem. A Magvet? írótükör 2009 maga a megtestesült, ultimate kórházsorozat, mert nem arról szól, hogy mi a kórház funkciója, hanem arról, hogy milyen az orvos- és n?vérek magánélete. De ez mégsem lehet a konklúziója egy Magvet?-kiadványnak, jöttem rá, amint leírtam, ezért én, a mély- vagy magaskultúra résztvev?je kutatva kerestem az összefoglaló fogalmat, amely alá bem?fajsorolhatom az írótükröt, és akkor rájöttem. Mi az: híres emberekr?l szól, de nem az a lényeg, amivel professzionálisan foglalkoznak, hanem hogy úgy érezzük, bepillantást nyerhettünk a magánéletükbe? Bulvár. Ez az irodalmi bulvár.
Furcsa, s?t weird útra lépett a Magvet?, ott egy Spiegelmann Laura, itt meg már rögtön az írónaptár. Lehet, hogy egyszer még engem is kiadnak?
Forrás: prae.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:31 :: H.Pulai Éva
