Gigor Attila több rövidfilm után idén debütált a szemlén els? nagyjátékfilmjével, A nyomozóval. Fekete humorral átitatott krimijével mindjárt haza is vitt öt díjat, köztük a legjobb zsánerfilm díját és a legjobb forgatókönyvért járó elismerést. A fiatal rendez?t A nyomozó szombati vetítése után f?leg a forgatókönyvírás rejtelmeir?l faggattuk, de megtudtuk t?le azt is, hogyan talált rá két f?szerepl?jére, Anger Zsoltra és Rezes Juditra, hogy miért borzasztó rendezni és hogy melyik filmen sírja el magát, amikor csak megnézi.
Részlet Grigor Attilával készített riportból:
– Korábban mondtad, hogy személyes élményeken alapul a film sztorija. Tudnál mesélni arról, hogy hogyan lehet valami személyeset m?köd?képes forgatókönyvvé kovácsolni?
– Semmi olyan különös dolog nem történt velem, ami ne történne meg bármelyikünkkel. A folyamat egyik legizgalmasabb része, amikor menet közben tudatossá válik, hogy miért az érdekelt, ami érdekelt.
– És mi volt az, ami érdekelt?
– Ugyanaz, ami szerintem mindenkit, a szex és a halál. Miért olyan bonyolultak az emberi kapcsolatok? A szex leegyszer?sítés, nem csak a párkapcsolatokról van szó, hanem mindenféle emberi kapcsolatról. Miért vagytok ti többiek olyan ellen?rizhetetlenek? Miért nem lehet azt tudni, hogy amikor kilépsz az ajtón, mit fogsz gondolni valójában err?l a beszélgetésr?l? Ebb?l alakult ki az, hogy a f?szerepl? kommunikációs problémákkal küzd. Meghozta azt a döntést – vagy ha nem döntés volt, akkor Asperger-szindrómás, ezt én nem akartam eldönteni -, hogy úgy él, hogy próbál minél kevésbé kapcsolatba kerülni a körülötte lev? emberekkel. Minél kevesebbet akar a véletlenre bízni. És a szakmája azért lett boncmester, hogy a halottakkal viszont lehessen borzasztó jó viszonyban – mindenféle beteges felhang nélkül. Mert a másik nagyon fontos élmény a halál. Valami, amivel nem tudunk mit kezdeni és mégiscsak kell, hiszen nem lehet elfelejteni, hogy id?re játszunk.
– Volt valami konkrét oka, hogy téged a halál ennyire foglalkoztatott?
– Nem titok, hogy édesapám tizennyolc éves koromban meghalt, nem kell pszichiáternek lenni, hogy az ember rájöjjön, hogy miért foglalkoztatott ez a dolog. Számomra nagyon fontos dolog még a filmben az, hogy annyira sokat beszélünk. Nagyon keservesen jutottam el ahhoz a végtelenül közhelyes következtetéshez a kapcsolataimban, hogy beszélni mindenki tud, ígérgetni mindenki tud, ezért semmi másra nem szabadna odafigyelnünk, mint amit a másik ember csinál.
– És ezért választottál olyan f?h?st, aki egyáltalán nem beszél?
– És aki nem csinál semmit. A film arról szól, ahogy egy id? után kénytelen tenni valamit. Mondták már nekem, hogy erkölcstelen dolog, hogy egy sorozatgyilkost szimpatikusnak állítok be, de szerintem az apa sokkal b?nösebb, mint a mi gyilkosunk, pusztán a felel?sség nem vállalásával. Azzal, hogy van egy felesége, akivel van egy közös lánya, de félrelép, utána viszont már nem igazán szeretne ezzel foglalkozni, a felel?sségét nem vállalja fel.
– Szerintem a film speciális humora sokat segít abban, hogy elfogadjuk a f?h?st a tetteivel együtt.
– Fontos része a forgatókönyvírásnak az is, amikor rájössz, hogy tudod, hogy mir?l akarsz beszélni, mikr?l akarsz kérdéseket feltenni, és ezek, ha minden jól megy, úgyis benne lesznek a filmben, és aki akarja, majd észreveszi. Innent?l, ha elkezdek egy szomorú bölcs szerepében tetszelegni, aki megmondja a véleményét a halálról és az emberi kapcsolatok nehézségeir?l, az nyavalygás, mórikálás és maszturbálás. Azt gondolom, ha az embernek nincs annyi önkritikája, hogy bizonyos helyzetekben saját magát is hülyének tartsa, akkor nem ?szinte. A maximum, amit ki tudok jelenteni err?l a filmr?l és az eddigi rövidfilmjeimr?l is, hogy büszke tudok lenni rájuk, mert ?szinték. Lehet, hogy bénák, de én ezt tudom ebben a pillanatban, és ez az ?szinteség ad egyfajta nyugalmat, hogy a dolgomat csinálom.
– Az, hogy humoros lesz a film, természetesen alakult ki menet közben vagy eleve vígjátékot akartál írni?
– Nem. Engem a vetítés alatt nagyon sok helyen megleptek a néz?k, hogy miken képesek nevetni, aminek én borzasztóan örülök.De a dialógusokat szerettem volna viccesre írni, mert nem tartom alantas igénynek a néz? részér?l, hogy szórakozni akar.sok mindennek szántam, csak viccnek nem, én azt hittem, hogy az meglep? lesz és kész.
– Milyen filmek vagy rendez?k voltak nagy hatással rád?
– A kortársak közül nem csalódtam még soha Michel Gondryban, feltétlen rajongója vagyok. Az egyik legfontosabb filmélményem a Karácsonyi lidércnyomás volt, ami egy hibátlan mese, minden benne van. És Fellini 8 és 1/2-e. És a Jégvihar, amit eddig kétszer mertem végignézni és egyszer sem tudtam megállni, hogy ne b?gjek iszonyatosan a végén, és nem tudom megmondani, hogy miért. Gyönyör?, pontosan és hibátlanul beszél az emberi kapcsolatok lehetetlenségér?l.
– Beszéljünk a színészeidr?l: Anger Zsolt nem t?nik annyira evidens választásnak, mert ritkán játszik filmf?szerepet. Amikor írtad, megjelent el?tted?
– Egyáltalán nem. Takeshi Kitano figurájára lett megírva a szerep.
– Nem nagyon hasonlítanak egymásra.
– Abból az egészb?l annyi maradt meg, hogy kínainak szólítják, mert eredetileg azt gondoltam, hogy ázsiai szerepl?nek kellene lennie. Nem tudtam elképzelni, hogy ezt a fajta zártságot egy európai arc el tudja veled hitetni, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy egy létez? betegségr?l írtam a forgatókönyvet. Angerral véletlenül találkoztunk, amikor egy közös barátunkat látogattuk kórházban, és akkor jutott el?ször eszembe, hogy ? legyen.
– És Rezes Judit?
– Edit szerepére teljesen mást akartam, de az a színészn? terhes lett, úgyhogy szerepl?válogatást csináltunk. Elég sok színészn?t megnéztünk, de egyértelm? volt: Juci egy UFO, biztos, hogy rajzolták ?t. Elképeszt? rajongója lettem, fantasztikus ember. És pont az a fajta n? – legalábbis remélem, hogy így m?ködik a filmben -, hogy az elején nem is érted, hogy miért ? a n?i f?szerepl? a furcsaságával meg a gesztusaival, de aztán, mint ahogyan az ember az életben is beleszeret valakibe, elkezded megismerni, megszokod és attól szereted meg.
– A kisfilmjeidhez képest nagyon más volt, nagyon nagy kihívás volt egy nagyjátékfilmet összerakni?
– Ez olyan, hogy lövésed sincs, ott vagy és csinálni kell. Mindenféle értelemben nagyon furcsa élmény volt, mert a filmrendezés mindenr?l szól, csak a film rendezésér?l nem nagyon. Hihetetlen idegbeteg unatkozás az egész. Arra vársz, hogy az operat?r elkészüljön. Akkor vársz, hogy a kamera odakerüljön a helyére. Aztán vársz egy kicsit arra, hogy a színész elkészüljön. Arra, hogy effektíve valamit csinálj, van egy nap tíz perced, az összes többi a hangulatfelel?sség, hogy jól érezzék magukat az emberek, és elhitesd velük, hogy pontosan tudod, hogy mit akarsz csinálni akkor is, amikor nem.
[origo]
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:31 :: H.Pulai Éva
