Akkor még nem ismertem személyesen Korniss Pétert, el sem tudtam képzelni, hogy akár egy dedikálás erejéig is a közelébe jussak, így letettem az ajándékozás eme formájáról.
Kár volt, hiszen jó helyre került volna a fotó, s bánom azért is, mert Korniss munkássága is jelent?s szerepet játszott abban, hogy Erdélyt új utakon járhassam. S most, hogy én lettem ötven éves, Péter – jelképesen bár – engem lepett meg ezzel a felvétellel…
Az els? kép Moldvában, Lészpeden, egy nagyon szegény, középkori állapotokat idéz? faluban készült 1973-ban, s rövid id? alatt jellé, a csángó madonna ikonjává vált.
Idén áprilisban majd’ kétezer kilométert autózott a fotográfus, hogy újra lefényképezze a nagymamává érett anyát, s feln?tt fiát – kezükben a régi fotóval.
Nem túl eredeti gondolat, hiszen elég gyakran foglalkoznak a fotográfusok a múló id? problematikájával, sok-sok variációt láthattuk már erre a témára is. Kicsit bosszanthat is bennünket, hogy ismét kiszúrják a szemünket valami elcsépelt dokumentarista trükkel, de… És itt ez a fránya „de”!
A két expozíció között eltelt harmincöt év alatt megváltozott a világ, de maradtak állandóságok is. Józsi szép szál, er?s férfi lett, megn?sült – láthatjuk ujján a karikagy?r?t –, városi, „nadrágos” emberré vált, Bálint Anna levetette viseletét, gyári pulóvert húzott, kend?je is olcsó tömegtermék már. Arca kikerekedett, ráncai elmélyültek, de büszke szemei, s a szája szögletében bujkáló mosoly a fiatal asszonyt idézik. A n?t, az örök édesanyát, aki örömmel mutatja meg a világnak az ? legféltettebb kincsét. Akkor bubáját, most feln?tt fiát. Akkor gyermeke mögé bújt, most ?t óvja a fiú, aki ugyanolyan bizalommal néz a kamerába, mint évtizedekkel ezel?tt. Érezzük, tudjuk, a régi kép, melyen keresztül összekapaszkodnak, csak szép emlék számukra, kettejük között a szeretet a híd.
Ez a két ember nem akarja utolérni a világot, egyel?re távol van t?lük a zaj. Még boldogok.
A fotográfus hírt hozott róluk, s üzenetet t?lük.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:35 :: H.Pulai Éva
