H.Pulai Éva : KAFKA, FRANZ – NAPLK

Nyomtatás

A Kafka-naplók szövegét huszonhét évvel az író halála után Max Brod adta ki, mégpedig tizenhárom naplófüzet alapján. Kafkánál a napló- és a novellaírás nem vált külön, a füzetekben szerepelt több jól ismert Kafka-novella is, melyeket Max Brod kezdett?l fogva elkülönített az elbeszéléskötetbe. A füzetek kritikai kiadása 1990-ben látott napvilágot.
A naplójelleg és az életrajzi-pályatörténeti összefüggések jobb érvényesítése érdekében a magyar kiadás a kronológiai elvet (azaz Max Brodét) teszi magáévá, de figyelembe veszi a naplóíráshoz használt füzetek, jegyzettömbök és iratgy?jt?k egységét els?dlegesnek tekint? kritikai kiadás tanulságait is.
Kötetünkben helyet kapnak Kafka útinaplói, amelyek els? ízben jelennek meg magyarul – különállóan, ahogyan mindkét német kiadásban.

Forrás: www.alexandra.hu

Kafka, Franz (1883-1924)

Német nyelv? író, elbeszél?

1883. július 3-án az Osztrák-Magyar Monarchia cseh tartományának f?városában, a cseh többség? Prágában született mint német anyanyelv? zsidó.

Ez az etnikai helyzete eleve kisebbségre, elszigeteltségre kárhoztatta, amit tovább mélyített, hogy Kafka a többségükben hivatalnoki és keresked?i foglalkozású hitsorsosaitól is elidegenedett: író lett, holott nem ezt várták t?le. Emiatt éles konfliktusba került apjával, aki szegény sorból küzdötte fel magát jómódú divatáru-keresked?vé. Mégsem szakított családjával, amely néhány barátján kívül sokáig menedéke volt az idegen világban. Újra meg újra próbálkozott azzal is, hogy beilleszkedjen környezetébe, rendezett, szabályos polgári életet éljen. Miután elvégezte az állami német gimnáziumot, a prágai német egyetemen 1901-1906-ig jogot tanult, azután hivatalnok lett. 1908-1922-ig a prágai Munkás-balesetbiztosító Intézet tisztvisel?je volt.

Szeretett volna családot alapítani: kétszer is eljegyezte Felice Bauert, egy berlini zsidó lányt, de mind a kétszer felbontották a jegyességet, mert Kafka belátta: bármennyire akarja is a házasságot, nem alkalmas rá, elárulná vele írói hivatását. Agglegénységét, magányát, önmagába zárkózását b?nös életképtelenségnek tartotta. Tragikus diszharmóniában élt önmagával, ami kifejez?dött életformájában is: nappal végezte lelkiismeretesen hivatalnoki munkáját, éjjel pedig írt, vagy ha éppen nem tudott írni, mert ez gyakran el?fordult, akkor félálomban, derengésszer? tudatállapotban fantomokkal viaskodott, lidérces víziók környékezték.

1917-ben megállapították, hogy gégetuberkulózisa van. Kafka ezt egy lappangó tendencia beteljesüléseként élte át: betegsége b?nh?dés idegenségéért, a közönséges emberi élet b?nös elvesztegetéséért, testi megjelenési formája lelki betegségének. Ugyanakkor a halálraítéltség felszabadítóan is hatott rá: úgy érezte, hátralev? idejében most már kizárólag az írásnak és a magányos szemlél?désnek szentelheti magát. Ett?l fogva szanatóriumokban és bérelt szobákban, betegszabadságon töltötte ideje nagy részét, és amennyire egészségi és lelki állapota engedte, írásain dolgozott. Utolsó éveiben két n? játszott még fontos szerepet életében: Milena Jesenská, emancipált és m?velt cseh írón?, akivel intenzív levelezésben állt, mint korábban berlini jegyesével, valamint Dora Dymant, aki társa és támasza volt a halála el?tti nehéz id?ben. 1924-ben 41 éves korában egy Bécs melletti szanatóriumban halt meg.

Az írói munkásságára, a m?vei szellemi-erkölcsi tökélyére vonatkozó kétségei miatt csak igen kevés m?vét, elbeszéléseinek egy részét jelentette meg, azokat sem Prágában, hanem Lipcsében, a Rowohltnál valamint, a müncheni Kurt Wolff kiadónál, az expresszionisták egyik f? fórumán, és ezekre is csak nagyon sz?k körben figyeltek fel. Szemlél?dés (Betrachtung) címmel 1912-ben adta ki els? kis kötetét, amely nyolc kisprózai szöveget tartalmazott, majd ezt további hasonlóan vékony, egy-egy elbeszélést magukba foglaló kötetek követték: 1913-ban Az ítélet (Das Urteil) és A f?t? (Der Heizer), amely a kés?bbi Amerika cím? regénynek volt els? fejezete, 1915-ben Az átváltozás (Die Verwandlung) és 1919-ben A fegyencgyarmaton (In der Strafkolonie). 1920-ban az Egy falusi orvos (Ein Landarzt) cím? kötetében tizennégy novellája jelent meg, 1924-ben pedig, röviddel halála után, Az éhez?m?vészben (Der Hungerkünstler) utolsó négy elbeszélése. Elbeszéléseinek másik fele, regényei és persze prózatöredékei, naplójegyzetei, aforizmái, levelei kiadatlanul maradtak.

Egyik prágai barátja, Max Brod vette gondjaiba írói hagyatékát, és bár Kafka állítólag arra kérte ?t, hogy halála után semmisítse meg hátramaradt írásait, Max Brod sorra kiadta ?ket, mindenekel?tt a három regényt, A pert (Der Prozess, 1925), A kastélyt (Das Schloss, 1926) és az Amerikát (Der Verschollene, 1927). Ezek voltaképpen mind töredékesek. Vagy hiányosak, vagy befejezetlenek. Kafka bizonyára ezért sem tartotta ?ket kiadásra érdemesnek. Töredékességük azonban elhanyagolható a bennük ábrázolt kísérteties világ sokrét? és szuggesztív eredetiségéhez képest. A töredékesség mint nyitottság, mint valamiféle ?r feltárulása, tartalmi szerephez is jut bennük.

Sorrendben els?nek, 1912-ben az Amerika készült. Eredeti német címváltozata: Der Verschollene kb. annyit jelent, hogy „A kallódó fiú”. Az Amerika egyfajta „tékozló-fiú”-variáció: Karl Rossmann teherbe ejtette a cselédlányt, és ezért a „b?nbeesett” polgárfiút apja „szám?zi” Európából Amerikába. Itt a h?s, úgyszólván mint a mesebeli legkisebb fiú, romlatlanságában újra meg újra szembekerül a modern civilizáció groteszk szörnyeivel. Mikor némi viszontagságok után egy óceánjárón megérkezik Amerikába, milliomos amerikai nagybátyja veszi gondjaiba, de csakhamar elsodródik mell?le, és egy gigantikus méret? szállodában köt ki egy id?re mint liftesfiú. Valami nevetséges semmiség miatt elbocsátják, és mindenesként egy újonnan szerzett cimborájánál talál átmeneti menedékre. Végül – legalábbis a töredék végén – az „Oklahomai Természeti Színház” alkalmazza úgy, hogy még a papírjaira se kíváncsi, de anélkül, hogy világosan kiderülne, mi is lesz itt a dolga.

Kafka e korai m?ve még der?sebb, játékosabb, mint a kés?bbiek, vagy akár mint más, vele nagyjából egyid?s írásai, amelyekben minduntalan valamiféle ádáz küzdelem színtereként ábrázolta önmagát – err?l szólt már legkorábbi fennmaradt írása is, az Egy küzdelem leírása (Beschreibung eines Kampfes, 1904/05). Ebben a viaskodásban a küzd? felek hol gy?lölködve acsarkodnak egymásra, hol odvakba bújnának egymás el?l, hol pedig alakot változtatnak. E skizofréniás kett?sség jellegzetes kafkai kifejezései az átváltozási képek.

Az átváltozás (Die Verwandlung, 1912) cím? novellában Gregor Samsa kereskedelmi ügynök egy reggel undok rovarrá változva ébred az ágyában, bajba hozva ezzel a családját, amelynek addig legf?bb anyagi támasza volt. Féreggé átváltozott alakjában ráadásul takargatni való kínos szégyenfolttá is válik. Kezdetben még tör?dnek vele tessék-lássék, de aztán ellene fordulnak, és végül nagy megkönnyebbüléssel veszik tudomásul kimúlását. Samsa átváltozása álomszer? és pánikszer? szökés a polgári létfenntartás szégyenletes monotóniája és személytelensége el?l, lázadás a gépies, lélektelen ügynöki élet ellen. Lázadása azonban nem lehet más, mint önpusztító: maradék emberi mivolta azzal bünteti Samsát, hogy ténylegesen azzá változtatja, ami addig csak képletesen volt. Ugyanakkor ez a féreglét valamiféle csúf, groteszk hazatalálás is: az „embernek” nem kell többé színlelnie.

Hasonló átváltozásként érthet? Kafka legismertebb m?vének, az 1914-ben, az I. világháború kitörésével egyidej?leg írt A pernek a kezdete is: „Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.” Akárcsak Az átváltozás cím? elbeszélésben, itt is arról van szó, hogy valaki felébred, és egészen más állapotban találja magát, mint amikor elaludt. Josef K. úgyszólván „kizökken az id?b?l”, helyzetének váratlan és kísérteties megváltozása következtében az ismert és megszokott valóság helyét annak fenyeget?en eltorzult, álomszer? logikátlansággal m?köd? mása foglalja el egy titokzatos, számon kér? hatóság képében. Josef K. mindenáron igazolni akarja magát e bíróság el?tt, amivel akaratlanul is elismeri annak illetékességét, holott képvisel?i még a vádat sem közlik vele. B?ntudata van tehát, és b?ne talán éppen az, hogy elhárítja magától a b?nösség feltételezését. Személytelen, arc nélküli hivatalnokként, tulajdonságairól lemondó emberként elfojtotta magában az erkölcsi és érzelmi lényt, elárulta magában az embert, de az most irracionális módon mégis feltör bel?le.

Josef K. közvetít?khöz folyamodik, hogy modus vivendit eszközöljön ki a bírósággal szemben. Fontos szerepet játszanak ebben a n?k, annak jeléül, hogy Josef K. problémájának, azaz „b?nének” szexuális vonatkozásai is vannak. Josef K. perében a tudatalattiba szorított elfojtások törnek felszínre. Kafka mindezt úgy ábrázolja, hogy magáévá teszi h?se szemszögét, és innen nézve valószer?nek láttatja azt, ami valójában groteszk és álomszer? képtelenség. Josef K. azzal árulja el magát, hogy valóságnak fogadja el azt, ami ép ésszel csak lázálomnak, hallucinációnak t?nhetne. Így például egy vasárnap magától és szinte alvajáróként megy el az els? tárgyalásra, és valami bels? sugallatra találja meg az ismeretlen bíróság székhelyét egy zsúfolt bérház labirintusszer? padlásterében. Kés?bb kiderül, hogy másutt is lépten-nyomon a bíróság irodáiba téved az ember. Josef K. végeredményben azáltal bizonyul b?nösnek, hogy aláveti magát az abszurd pernek és ?rült logikájának.

De vajon mennyiben illetékes A perbeli bíróság Josef K. megítélésében, amikor emberei nem különbek Josef K.-nál, és m?ködése sem különb a vádlottak világának m?ködésénél? Hátborzongatóan kiismerhetetlen és felháborítóan hitvány az a bíróság, amely Josef K. fölött ítélkezik. A világ abszurd, mert bár igazságra szükségünk van, a Törvény megismerhetetlen – ez A per sugallata. Josef K. egyszerre b?nös és áldozat, mert perében nem tudja igazolni létezését, de nem is tudhatná, mert a számonkérés értelmetlen. Tulajdonképpen neki magának kellene magán végrehajtania az ítéletet, de „nem viselkedhetett tökéletesen, nem vállalhatta magára hatóságok minden munkáját, ezért az utolsó hibájáért az felel, aki megtagadta t?le az ehhez szükséges er? maradékát.” A regényt átfogó bírósági metaforához Kafka a Monarchia eredeti funkciójától elidegenedett, személytelen bürokráciájától kölcsönözte a motívumokat, de m?ve, éppen metaforikus-parabolikus jellegénél fogva, nem csupán egy társadalmi állapotnak, hanem egy egyetemes létállapotnak is kísérteties képe.

A fegyencgyarmaton cím? morbid példázat, amely 1915-ben született, az ?si, rituális, metafizikai-vallásos távlatú büntetés és a modern, szekularizált civilizáció „liberális-haladó” pluralizmusa között teremt groteszk ellentétet. Az Egy falusi orvos cím? kötet novellái szintén talányos-metaforikus parabolák. Az Egy falusi orvosban ábrázolt lidérces álom azt sugallja, hogy az orvos maga is páciens, nemhogy mást, de saját magát sem tudja megmenteni. A Jelentés az Akadémiának (Ein Bericht für eine Akademie) majomja fordított átváltozáson esik át, mint a kereskedelmi utazó: föladja az állati lét szabadságát az emberi lét kötöttségeiért.

Kafka h?sei mind a végs? igazságot, a Törvényt keresik, de hiába, mert az vagy megközelíthetetlen, vagy hiányzik az emberb?l a megismeréséhez szükséges lelkier?. Err?l szól A per novellaként külön is megjelenített parabolabetétje, A törvény kapujában (Vor dem Gesetz) és az utolsó évek f?m?ve, A kastély. H?se, K. egy kietlen, nyomorúságos faluba érkezik, és azt állítja, hogy a kastélyból rendelték ide földmér?nek. A kastély titokzatosan, megközelíthetetlenül magasodik a falu fölé, és sorra hiúsulnak meg K. kísérletei, hogy kapcsolatba kerüljön a kastély hivatalnokaival és elismertesse küldetését. Berendezkedik ideiglenesen a faluban, alkalmazkodik a megfélemlített, eltorzult lakók szokásaihoz, de végs? céljáról, a kastélyba való eljutásról nem mond le. Itt is közvetít?nek ígérkeznek a n?k: K. azt a Friedát választja szeret?ül, aki korábban Klammnak, egy kastélybeli hivatalnoknak volt az ágyasa. Egy betételbeszélés itt ugyanakkor arról szól, hogy milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy n? elutasítja valamelyik mindenható hivatalnok szerelmi ajánlatát.

A kastély K.-ja azt a Kafkát képviseli, aki az ember legf?bb erkölcsi felel?sségét a világ következetes és állhatatos megismerésében látta. Ennek a Kafkának az alakmása az utolsó, megjelent novelláskötet, Az éhez?m?vész címadó elbeszélésének h?se is. Miként a felébredés, a virrasztás vagy a fázás, úgy az éhezés is a kafkai aszkézis, a lét igazi mibenlétét kutató emberi sorsvállalás metaforája.

Bár bizonyos szálakon az expresszionizmushoz f?z?dött Kafka munkássága, lényegét tekintve teljesen magányos, elszigetelt életm? az övé. Igazi jelent?sége csak évtizedekkel halála után világosodott meg. Mivel Kafka elszigetelt, jellegzetesen közép-európai léthelyzete valósággal kísérleti terepe, üvegházi tenyészete volt a 20. századi ember egyetemes léthelyzetének, ezt kifejez? groteszk vízióiban a század második felének embere ismert magára. Ekkor számtalan kísérlet történt Kafka ideológiai magyarázatára, kisajátítására és kiátkozására. De Kafkát nem lehet az ideológiák nyelvére lefordítani. Ã??t els?sorban képei, metaforái hordozzák, az álom és ébrenlét motivikus gazdagságú kontrasztpárján túl még olyanok, mint a hideg és meleg, állat és ember ellentétpárja, gépek, hatóságok, kapu?rök és közvetít?k tág asszociációs kör? változatai, melyek együttvéve valósággal Kafka-mitológiává összegz?dnek. Száraz, tárgyias, pedáns, jegyz?könyvez?n leíró és ezáltal az irreális fantazmagóriákat kísértetiesen valószer?nek láttató prózastílusa, amely fekete humor forrása is lehet, szintén „kafkai” ismérv lett. Sajátos abszurd humora és látásmódja, amelyhez zsidó hagyományok is hozzájárultak, többek közt a közép-kelet-európai irodalmak olyan képvisel?iben folytatódott, mint Witkiewicz, Gombrowicz, Mrozek, Rózewicz, Hasek, Havel, Karinthy, Déry, Örkény, Handke és Bernhard. Közvetlenül is nagy hatással volt ezenkívül Sartre-ra, Camus-re, Beckettre, Ionescóra, Borgesre.

enciklopedia.fazekas.hu