Nyomtatás

Csoóri Sándor Életrajza

(1930–)

Zámolyon született 1930. február 3-án földm?ves családban. Elemi iskoláit szül?falujában végezte. 1942-ben a népi írók által kezdeményezett Országos Falusi Tehetségkutató Intézet segítségével Pápára került középiskolába. Itt érettségizett 1950-ben a Református Kollégiumban. 1950-ben munkatársa lett a Pápai Néplap cím? újságnak, majd a Veszprém megyei Népújságnak. 1951–52-ben Budapesten az Egyetemi Orosz Intézetben orosz–történelem–marxizmus és m?fordítás szakon tanult. Tanulmányait háromnegyed év múlva betegsége miatt kellett félbehagynia, tüd?szanatóriumba került.

1953 augusztusában 14 verse jelent meg egyszerre. Ekkor figyelt föl költészetére a kritika. 1953–54-ben az Irodalmi Újság, 1954-ben a Szabad Ifjúság munkatársa. 1955–56-ban az Új Hang versrovatának szerkeszt?je. 1957–58-ban tisztvisel? a Lakatosipari Vállalatnál. 1958-tól szabadfoglalkozású író 1968-ig, közben 1962–63-ban a Jöv? Mérnöke cím? lap munkatársa. 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgja. Az 1980-as évekt?l a szellemi és politikai ellenzék egyik vezet?je, a monori (1985) és a lakitelki tanácskozás (1987) el?készít?je. A Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1988–93 között elnökségi tagja. 1988-tól 1992-ig a kéthetenként megjelen? Hitel cím? folyóirat szerkeszt? bizottságának elnöke. 1991-t?l 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke, 1992-t?l emellett a Hitel cím? havi irodalmi és társadalmi folyóirat f?szerkeszt?je.

 
Fontosabb díjai: 1954-ben és 1970-ben József Attila-díjat, 1981-ben Herder-díjat, 1984-ben Bibó István-díjat kapott. 1990-ben a Radnóti Költészeti Biennálé F?díjával jutalmazták. A Kossuth-díjat 1990-ben kapta meg, korábban ellenzéki magatartása miatt tagadták azt meg t?le. 1997-ben Károli Gáspár-díjat kapott. 1997-ben Magyar Örökség Díjban részesítették a Tízezer nap cím? filmet, Csoóri Sándor, Sára Sándor és Kósa Ferenc alkotását. A Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben 2000-ben részesült. 2003-ban Arany János-nagydíjjal tüntették ki. 2005-ben munkásságát Magyar Örökség Díjjal ismerték el.

Részlet Görömbei András életrajzírásából:

Pályáját költ?ként kezdte, majd az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején a költészettel egyenrangú kifejez?eszközévé avatta a szociográfiát, útinaplót, filmet, és majd egyre meghatározóbb módon az esszét.

Költészetében egyideig nyomon követhet?k a különféle hatások: el?ször a Pet?fit?l örökölt realista szemléletes közvetlenség, majd Juhász Ferenc és Nagy László látomáselemekkel összekapcsolódó metaforikussága, kés?bb az avantgárd és a beat-költészet, majd a népköltészet szürrealisztikus képvilága hatott rá. A hetvenes évek folyamán olyan egyéni költ?i szemléletet alakított ki, melyben egyéni karakter? szintézisbe olvadnak a korábbi ösztönzések. Versei látszólag laza szervezettség?ek, vallomásos közvetlenség, érzékletesség, szenzuális gazdagság jellemzi azokat. Verszenéje er?sen épít a gondolatritmusra, modern zenéje mögött a régi magyar versek ritmusa, él?beszédszer? ütemezése is hallatszik.

A Csoóri-versben szinte rejtett a kompozíció, a szürrealizmuson is iskolázott költ? meglepetésszer?en, látszólag esetlegesen halmozza egymás mellé a távoli képzeteket, szavakat, de éppen a rejtett vonatkozások teszik s?r?vé, érzelmileg telítetté verseit. Plasztikusan, a szürrealisztikus-metaforikus képvilág révén mégis sejtelmesen fejez?dik ki a teljességre vágyó, de kisszer? harcokban erejét elvesztegetni kényszerül?, várakozásra, mozdulatlanságra ítélt személyiség közérzete éppúgy, mint a természet vagy a szerelem érzéki csodálata. Visszatér? motívumai a gyermekként átélt, elevenen meg?rzött háborús emlékek apokaliptikus képei, s az ezzel az élménnyel gyökeresen ellentétes pantheisztikus természetáhitat és érzéki szerelem-kultusz. Csoóri Sándor versei a létezés intenzív pillanatati ragadják meg, de ezek a pillanatok éppen azért intenzívek, mert hangulatilag, érzelmileg telítettek. Ez a bels? telítettség, gazdagság, a sokféle életanyagot tág horizontú egységbe fogó személyesség a Csoóri-vers legfontosabb jellemz?je

A nagyfokú személyesség és a magasrend? közösségi írói felel?sség természetes következménye az, hogy Csoóri Sándor esszéírói életm?vében az önéletrajz nem különíthet? el a magyarság sorskérdéseit?l. Sokrét?en és érzékletesen, élményszer?en mutatja be azt a történelmi folyamatot is, melynek során a magyarság elvesztette önbizalmát, önbecsülését.

 Csoóri Sándor több mint fél évszázad óta ad folyamatosan megkerülhetetlen kihívásokat a magyar szellemi életnek. Állandóan viták, eszmecserék kereszttüzében él. Költ?, szociográfus, publicista, esszéíró, filmíró, prózaíró, politikus, szerkeszt? és nemzeti mindenes egy személyben. Hivatásait mély nemzeti felel?sségtudat fogja egységbe. Költ?ként az a legnagyobb irdalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlen egyéni színnel újította meg költészetünknek azt a nemzeti felel?sségtudattól áthatott f? vonulatát, melyet a klasszikus magyar irodalom legnagyobbjai – Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig – alkotnak.

Megújította a magyar esszét is. Esszéinek egyénít? jegye a közvetlen személyesség, élményszer?ség és önéletrajzi jelleg. Beavatja az olvasót gondolkodásának természetébe, a nemzeti, közösségi ügyekben való felel?s történelmi cselekvésbe. F? törekvése a nemzet szellemi-lelki egységének a megteremtése, önismeretének mélyítése, öntudatának er?sítése. Ennek az eszmének a jegyében érte el a Magyarok Világszövetségének elnökeként a „mozaiknemzetet egyben láttató nagy eszköz”-nek, a Duna Televíziónak a létrehozását.

Politikai és közéleti szerepvállalásának legs?r?bb id?szakában, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján néhány évre még szépirodalmi munkásságát is föláldozta a közvetlen társadalmi cselekvésért. Az utóbbi években újra töretlenül alkot, sorra jelennek meg esszékötetei és verseskönyvei. Emellett f?szerkeszt?je a Hitel cím? folyóiratnak, mely a magyarság nemzeti összetartozás-tudatának meger?sítését, a nemzet értékeinek gazdagítását tekinti f? feladatának.

Csoóri Sándor magyar és idegen nyelveken eddig megjelent több mint félszáz könyve a magyar nemzeti kultúra különleges érték? fejezete.

Hányszor lemondtam már

Hányszor lemondtam már a versr?l!
Fogadkoztam, hogy vége, abbahagyom,
mint a bolyongást októberben,
mikor zülleni kezd az erd?,
és csöndes dúdolását Isten is abbahagyja.

De csak az órák lassultak le közelemben,
de csak a fehérre mosott leped?k
csattogtak boldogabban a köteleken,
de csak a világ vége jött közelebb,
kíméletlenül araszolva, ahogy a délutáni árnyék.