Schaár Erzsébet (1908–1975) alkotása Pécs egyik büszkesége. A másik Pécsé. Azé, amelyik nem kap különösebb hírverést, amelyiknek nincs bizalmasabb köze a Széchenyi téri obligát Republik-koncertekhez, amelyik inkább Krasznahorkai- és Hölderlin-kötetek társaságában id?zik az id?tlenben, láthatatlanul és hangok nélkül, albérleti szobák mélyén vagy a Havihegy szikláinak takarásában. A másik Pécs szemmel láthatóan nem létezik – hiszen szemmel nem látható a létezése. Hogy ez megváltozhat? Talán. Kiemelt el?feltétel gyanánt az Utca cím? alkotással való találkozást kell megjelölnünk. Besétálni Schaár Utcájába, hátha többé nem találunk ki onnan: kecsegtettek-e szebb jöv?vel bárkit is valaha?
A m?vész utolsó alkotása 1991 óta látogatható Pécsett. A tér és id? keresztjére feszített ember (Simone Weil szavait sokat idézzük, de ritkán merjük érteni), az Emberi Jelenség (ahogy Teilhard de Chardin mondaná), Pilinszky szavával: a kreatúra úgy válik az ábrázolás tárgyává, hogy a kiállítás látogatója végül maga is a kiállítottak egyikeként ismer önmagára. Ismer rá önnön lényegére. S e lényeg modern kori szinonimájaként: lényegtelenségére.
Pilinszky János nemcsak dolgozott együtt Schaár Erzsébettel, de Auschwitz cím? versét egyenesen neki ajánlotta. A m?vet egyetlen mondat alkotja, a rímtelen, dísztelen jambusi sorok a Pilinszky- és a Schaár-féle világlátás körös ered?jének állítanak emléket: „Négy-öt esztend?s lehetek, / s az én koromban a világ, / vagy – ha úgy tetszik – a valóság, / egyszóval mindaz, ami van, / két esztend? vagy nyolcvan év, / mázsás cip?, több tonnás kiskabát, / és f?ként, ami hátra van még, / pontosan öt-hat éves.”
Arcok és ablakok: fenségesen kopár díszletek között, vigasztalanul egyetemes jelenlét árnyékában sétál itt, akinek van hozzá mersze. Jutalma mázsás cip? lesz és több tonnás kiskabát.
Forrás: www.terasz.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:31 :: Adminguru
