a régi lakásban, itt volt az ágyunk
a falon ölelések és hátatfordítások
árnyéka, a nagy fotel négy lába
nyomott nyomot a parkettába.
A komód mögötti örök takarásba
esve, elhányva félszemére vak
mackó hallgat: piszkossárga
drótsz?r, medvetalpa piros
puha filcb?l, kihullott f?részpor,
elnémult brummogása. Er?s szeszt
töltök pohárba – a felejtésre! –
visszhangoznak nevetések, sírások
félsz-e még?
az ajtó mögötti sötétb?l szuszogó
egyedülhagyottság néz rám fél
szemével üresen, sarokba dobva.
Felveszem, táskámba rakom.
Pattanás. Vakard, ne múljon soha,
tépd a sebeket, vérezzen mindig,
és nézd, egy lehetetlen könnycsepp
útja szemedt?l a szádig arcodon
elég már
cigarettám
Feln?ttél. Miért kapar mégis e néma
makacs dal füstmarta torkodon?
Hiányzol. Nem, nem félek, talán
csak a magánytól kicsit.
A gangról rácsszeletelte fény
potyog be az ablakon, a csapból
sötétség csöpög. A kulcsot
keresem zsebemben, zárok.
A hamutálba ejtem a csikket.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.27. @ 18:22 :: Juhász M. Lajos