kisslaki : A kapatos Háromkirályok és a Szűzmária

Nyomtatás

A tisztaszobában már állt a karácsonyfa. A fán négy gyertya világított olyan fénnyel, hogy még Benő is tudott volna olvasni alatta, ha már ismerte volna a betűket. Karcsi bácsi meg még ráadásul a lámpa kanócát is feljebb csavarta, hogy a világot tán még a keresztnél is látták. Nagypapa is bejött egy Menyből az angyalra a nyárikonyhából, de előtte a malacfülű lovat odalopta a fa alá, amit már régóta faragott Benőnek. Éppen egy fényes, labdahasú búgócsiga mellé került. Mikor meglátta az a kényes masina, hogy csak egy parasztló áll mellette, finnyásan arrébb húzódott. Egyébként a paripa azért lett szegény olyan rövid fülű, mert tegnap, amikor már kész volt, igazítani akartam rajta én is egy kicsit, de jobboldalt véletlenül félbenyírtam. Nagypapa aztán megkurtította a másikat is, hogy egyforma legyen.

Ica néni közben a poharakat teletöltötte vörösborral, és mindenkinek adott, csak nekünk gyerekeknek töltött rengeteg vizet hozzá. 

Nagypapa boldog karácsonyt kívánt a házra, és felment a keresztig a gyülekező, vidáman iszogató pásztorok elé.

Tán még fel sem ért a keresztig pásztorlesre, a csiga már nótázva pörgött a szoba közepén, mint a motolla. Benő mikor felvette a karácsonyfa alól, először azt hitte, hogy valami csodalabda, és bele akart rúgni. De megmutattam neki, hogy hogyan is megy, mert már láttam ilyet az iskolaszertárban. A tanár úr vette a fiának Mihály napra, mert ugyan Ferinek hívják, de akkor van a születésnapja. Két napra rá, a mamája elköltözött vele a városba új életet kezdeni. A búgócsiga meg ottmaradt a tanár úrnak.

Ezt a részeges Szalajtó néni mesélte a népboltban, mikor gyufáér´ meg petróleumért küldött Karcsi bácsi. Én akkor még nem értettem — mert kicsi voltam —, hogy mér´ akar egy asszony új életet kezdeni, mikor még él? Aztán a tanár úr azon a búgócsigán akart valami kísérletet bemutatni a felsősöknek, de előző nap lába kelt neki a fizikaszertárból.

Én jobban szerettem az előkelő rátarti játéknál a szegény távoli paraszt rokonát, a facsigát, akit ustorral kellett verni, hogy jókedvvel forogjon a földön. Az István napi búcsúba két forintért árulták.

 Miután megértette Benő, hogy hogyan kell a masinával játszani, nótáztatta, táncoltatta néhányszor, de megunta, hogy állandóan utána másszon mikor lejár. A legvégén már nem is hasalt utána, mikor a búgócsiga az utolsó tánctól kifáradva, begurult az ágy alá. Ott majd frászt hozott a szunyókáló Milu macskára, aki azért ment oda duzzogni, mert nem kapott semmit szegény karácsonyra, de közben elaludt.

Én bizony kaptam a Kisjézustól egy klottgatyát hétköznapra. Vasárnapra volt egy igazi rövidnadrágom, amit mise után le kellett vetnem, mert Ica néni rögtön elrakta a ládába. Nem bántam, mert mindig vörösre dörzsölte a lábam és olyan kemény volt, mint egy ereszcsatorna, csak éppen nem zörgött. Karcsi bácsitól kaptam, de kímélnem kellett, mert ő hordta még mikor iskolás volt. Ahogy én Ica nénit ismerem, még Benő is ebben fog udvarolni. Én ugyan már régóta egy hosszúnadrágot szerettem volna, de Ica néni azt mondta, hogy vesz majd, mikor behívnak sorozásra. Már meg se mertem kérdezni, hogy mi van akkor, ha nem vesznek be katonának? Ica néni megvigasztalt, hogy ez is már majdnem hosszúnak számít. – Persze, ha térden járok -, de nem mondtam, mert karácsonykor pimaszkodni a legnagyobb bűn, és ezért a pofont is aszerint méri. Harisnyát is kaptam télire, mackó alá. A térd fölött egy gumipántit kellett ráhúzni, hogy ne a bokámba hordjam már öt perc után.

Pajtás fel se vette, hogy idén se kapott semmit. Én a harisnyát szívesen nekiadtam volna, de nem hiszem, hogy vagánykodott volna vele az utcabeli kutyák előtt. Jobban örült annak az arasznyi kolbásznak, amit Karcsi bácsi, már keresztbe álló, csillogó szemekkel a szájába dugott. Úgy nézett ki Pajtás, mint egy szivarozó kalózkapitány a kormánynál, akit a moziba láttam a múlt havi vetítéskor a tanácsházán

Ica néni néha-néha gyűszűzgetett a borból. Karcsi bácsi meg korsóval itta, mert nem volt ivóvödrünk. Szép ájtatos szenténekeket nótázott, Benő meg a priccsen ülve csodálattal hallgatta. Milu az ölében szunyókált, mert már öreg kandúr volt, de álmában azért hozzádorombolt, dúdolt halkan a dalhoz. Én az utcai zajra figyeltem, de még semmit sem hallottam kintről, de Pajtás hirtelen felugatott örömibe, hogy Milu ijedtibe´ még álmából riadva rögtön felborzolta a szőrét a felpúpozott hátán.

— Megjöttek a pásztorok! — ordítottam, mert hallottam hogy teli tüdővel már a kútnál éneklik, hogy: Pásztorok, pásztorok.

Nagypapa bejött előttük Leipziger úrral, a kocsmárossal, és behozták egy jászolban a Kisjézust, aki békésen aludt, hiába is ordibáltak körülötte nagy örömmel a magasztalók. Leipziger úr a nagypapa legjobb barátja volt, már a háborúban is, és különben is Krisztussal egy hiten nevelkedtek, mert ő is zsidó volt.

Ahogy betódultak a betlehemesek, Pajtás farkát csóválta örömibe, mert megismerte a messzi Szentföldről jött pásztorok szagát. Csoda, hogy ez a kutya mindenkit ismer?

*

Benővel mi is körbeálltuk a többiekkel a jászolt, és elénekeltük az „Ó gyönyörű szép” nótát. Közben Leipziger bácsi segített Ica néninek pálinkát tölteni. Karcsi bácsi is velünk nótázott, mert már újra kinyitotta a szemit, amit pihentetett egy órácskát. Benő a kabátkáját akarta a Kisjézusra rárakni, mondván, hogy még be sincs takarva és megfázik szegény, de megnyugodott, mert közben az egyik kezdőpásztor behozta Szűzmáriát Józseffel, és három tehenet a saroglyáról. Nagypapa pokrócot terített a lóra és a pásztorinasnak, aki a birkanyájat a két szamárral is be akarta vinni, mondta, hogy nem kell, mert így is sokan vagyunk már benn.

Az asztalt kirakták az udvarba, és áhítattal körbeállták a jászolt. Mindannyian kucsmát és birkabundát viseltek, hatalmas farkasverő bunkót szorongattak, amivel néha a földre vertek, ha fontosat mondott valamelyikük, amire figyelni kellett.

A főpásztor — onnan tudom, hogy az volt, mert tulokszarv lógott a nyakában — elregélte a legendát. De mielőtt belefogott volna, a tulkos Benő elsírta magát a váratlan zajra, mert egy néger pásztor az égre mutatott és fehér szemgolyóit forgatva felordított, hogy:

— Csillag állt meg az istálló fölött! — Meg különben is, először látott szerecsent. Az megsimogatta a fejit:

— Ne féjj Benő — mondta.

Erre én is meglepődtem, mert sose hittem, hogy azok a négerek is ilyen szépen tudnak somogyiul beszélni. Majd mindegyik földre feküdt, avval, hogy ők most álmot látnak, de nagypapa hozta a sajátfőztü pálinkát, erre rögvest az összes pásztor fölkelt a poharáért. A szerecsen olyan mohón itta, hogy kétoldalt végigcsordult az erős ital. És láss csodát! Amerre lefolyt, nyomában tiszta fehéren tűnt elő a bőre. Fene se gondolta, hogy nagypapának tényleg ilyen méregerős a pálinkája, hogy a bőrt is kifehéríti.

Az ünneplők a vége felé magyarnótákat is énekeltek nagypapával, és Karcsi bácsival, és ittak még egy jánosáldást. A sötétben nagy nehezen felpakolták a kocsira a betlehemes dolgokat. Még jó, hogy a birkanyájat nem hozták be a jászolhoz, mert most aztán terelgethetnék fel a kocsira, de bizonyára már rég szétszéledt volna a bégetős társaság.

Leipziger bácsi — mert övé volt a ló is —, felült a bakra, és elindultak az éjszakába a Kisjézussal. Még utánuk néztem a tornácról. Nótázásuk végigzengett a hódunyha alatt szuszogó alvó falun. Becsuktam a kaput utánuk, és már a kút mellett mentem, mikor akkorát dobbant a szívem, hogy tán még a keresztig is elhallatszott.

Az alvó orgonabokor alatt a hóban ott feküdt a Szűzmária. Biztos a betlehemesek felejtették itt a nagy pakolásban. De szerintem valahol a kihalt úton eshetett le a szekérről. A részeg pásztorok meg csak úgy otthagyták. Miasszonyunk meg gondolta, hogy inkább idejön hozzám. Kitudja? – nekem biztosan jobban kell, mint egy behavazott országútnak.

Gyorsan hátravittem, és bedugtam éjszakára a szalmakazalba, hogy meg ne lássák. Dobogó szívvel mentem ágyba, de szívem majdnem kicsordult a boldogságtól. Arra gondoltam, hogy talán valaki maga helyett küldte az égből. A pásztortok nótás csapata meg mehet haza Betlehembe, üres kézzel.  

Legfeljebb szidhatják részeges fejüket, hogy mér´ hagyták el Szűzmáriát, Szentkarácsony éjszakáját, valahol a magányos, kihalt mezőn…