Egy igaz történet a régi szép békebeli évekből. *
Az öreg varjú káromkodva felrebbent az útlezáró sorompóról. Még egy versnyit sem gunnyasztott a rúdon, mikor hirtelen megemelkedett alatta, ahogy a bakter feljebb tekerte a kilingelő csörlőt.
Júlia kisasszony alig pár perce gördült ki a vonattal a füstös indóházból, maga mögött hagyva Szamosházy Rezsőkét, a gyűrűs vőlegényét. Most a kupé ablakából ábrándozva kibámult a sötétbe, s már gondolatban odahaza járt az istállóban. Sóvárogva színezgette a várva várt estét, mikor kiosonhat a paripák közé, a Józsi lovászhoz. — Biztos rengeteg újdonságot tanulhatott el a csődöröktől, míg ő az eljegyzését ünnepelte Rezsőkével.
Kis és Nagyszamosi Szamosházy Rezső, már eszébe sem jutott, pedig a szépreményű költőnek ő volt a múzsája, és ráadásul most már a hivatalos arája. Persze a kis poéta igazán fárasztó volt megint egész este, pedig még a kebleit is átengedte neki játszani. De Rezsőke makacsul tovább szeretett volna menni, egészen a gyepűig. De arról szó sem lehetett.
— Majd a papi áldás után szerelmem —, csitítgatta és a távoli beteljesülés ígéretében, szinte véletlenül végigsimította a szegény, ágaskodó kedvű költő nadrágját, a gombolásnál.
— Hát hiába írtam be a verseskötetembe, hogy „Múzsámnak, Júliámnak?” — jajongta Rezsőke.
De aztán megbékélt, mert fél éjellen át kedvese kacsóját foghatta, és szavalhatta remekebbnél remekebb költeményeit. Júlia közben lehunyta szempilláit, s itta magába a gyöngyként gördülő rímeket. A költő könnyekre fakadt ettől a szellemi, égi egyesüléstől. Hiszen nincs is annál csodálatosabb, mikor két érző, egymásért reszkető kebel, egy ütemre dobban. Még az sem zavarta, hogy az éppen a mennyben szállongó szűzies múzsa, időközben fel-felhorkant. — Talán a gyönyörtől…
Már vagy egy órája kattogtak a kerekek Júliával. A mozdony vadul zihálva köpte a füstöt, ahogy a vonatját rángatta maga után. A vagonok rázkódva dülöngéltek; — bár nem is csoda, hiszen a gőzparipa legalább húsz kilométeres sebességgel száguldott a síneken.
Júlia élvezte, ahogy az ellenszél kényezteti arcát, haját s bekúszik melle alá, és kacéran nyakába csókol, mint egy öregedő bonviván. Csak akkor kapta vissza a fejét, mikor egy koromszemcse szemébe szállt és megkönnyeztette. Dühösen kiköpött, majd felhúzta az ablakot. Visszaült a helyére és bekapott egy cukkerlit. Lehúzta fátylát, hogy most ne kelljen egy darabig a csendőrőrmester széptevését hallgatnia. Pedig udvarias, stramm, keményfából faragott férfi volt; rögtön felsegítette a kofferjét, mikor beszállt ide a kupéba.
Az őrmester segédje, egy péceli próbarendőr, biztos nagy karriert fog csinálni a cégnél, mert rendkívül figyelmes volt elöljáróival szemben. Most is szolgálatkészen kackiásra pödörte főnöke bajszát, mert ismerte annak roppant nagy, bikakedvű természetét. Tudta, hogy az őrmester rögvest szerelmetes lesz, ha úrinőt lát.
*
A vonat már rég elsistergett az állomásról. Szamosházy még a restaurációban megevett egy zónapörköltet, leöblítette egy fél üveg borral, majd bánatosan hazament. Nekiült verset írni. Akárhová is nézett, mindenhonnan Júlia angyali arca tűnt elő. Azért kicsit haragudott rá.
Hiszen gyűrűs menyasszonya, a fene egye meg! — Mibe került volna neki, hogy ha nem is igazándiból, de azért mégis enyhíthette volna, a benne kínzó feszültséget?
Hirtelen könnyek tolultak a szemébe; — arra gondolt, hogy még öt hónapot kell várnia a boldog beteljesedésig. Felidézte az éjszakai dédelgetést, s azt is, hogy ő, milyen átérzéssel szavalta egymásután, a szebbnél szebb verseit.
— Erre még egy vesztaszűz is elolvadna!
Beesteledett. A gázlámpákat felgyújtogatták éjszakára. A vendéglőkben a cigánybanda is már hangolta hangszereit a tyúkleveshez, vagy egy kupica vacsoraváró pálinkához.
A parkban a fiókákat már rég megimádkoztatták a madáranyák a fészekben, aztán ők is elültek éjszakára. A belátogató falusi galambok is hazarepültek, hogy még időben beszedjék az esti etetéskor a tyúkoktól a tizedet. Csak még egy részeg vadgalamb kötekedett a turulmadárral a Szabadsághíd tetején, mert a Kőbányai sörgyár udvarában, teleitta magát egy pocsolyából.
— Hívhatod a haverodat! Elbánok én vele is, ha nem hagyod magad tubicám! — S mivel már nem tudott repülni, szárnyait mankónként használva próbálta megmászni a bronzmadarat. Persze, mikor megcsúszott, kő gyanánt csobbant a vízbe. Először alámerült, de a Duna újra felvetette, és lágy hullámain vitte, ringatta a Vaskapu felé. A galamb közben már hanyatt fekve édesdeden hortyogott.
Az iparoslegények kocsmájában Szamosházy már a harmadik konyakját itta, hogy tisztán lássa helyzetét szerelmével. Egyre jobban mérgelődött menyasszonya ódzkodása miatt. A negyedik konyak után végre ráébredt, hogy Júlia hülyét csinál belőle. Biztos, hogy csak számításból hergeli, s csakis azért, hogy beüljön a vagyonába. Na és hozzá a patinás, „Szamosházy” ősnemesi név is.
— Lehet, hogy még a lovászával is hentereg a céda — magyarázta Lajosnak, a mellette iszogató cipészmesternek, nem is sejtve, hogy milyen közel áll az igazsághoz. A cipész már eszméletlenül részeg volt, mikor ő ideérkezett, csak üveges szemmel bámult maga elé. Ezért remek, ideális hallgató volt. Rezső azért egy idő után otthagyta. Megivott még egy törkölyt a Vágóhíd kávémérésben, hogy kimossa agyából Júlia képét.
Egy darabig tétován ácsorgott az utcán, de hirtelen, mint egy gyorssegély, egy ragyogó ötlet villámlott az agyába, hogy még a legsötétebb zugát is bevilágította. — Már nem is gondolkodott! Férfias határozottsággal, keményen elindult a „Jobb, mint otthon” nevű kuplerájba.
— Kutya legyek, ha nem merek bemenni! — bátorította magát, mert eddig még ruha nélkül nem látott nőt, legfeljebb ha nem egy Botticelli metszeten. — Meg kiskorában még a Willendorfi Vénuszt.
A nyilvánosház ajtaja előtt majd összeesett, annyira zakatolt a szíve. Lábai, mint a nyárfalevél remegtek az izgalomtól, s a félelemtől kiszáradt szájjal belépett a lányotthonba, ahová általában nem felolvasni járnak a költők.
Egy kis idő után, egy döngő léptű, vidáman fütyörésző Szamosházy hagyta el az intézményt. Széles jókedvében még megivott egy kapucínert a teátrumkávézóban, majd csendesen egy pajkos nótát fütyörészve, hazasétált a kihalt sikátorokon keresztül. Mikor megérkezett, elegánsan feldobta kalapját a fogasra, és lesöpörte az asztalról Júliához írt legfrissebb versét.
Meghúzta az ágy lábánál őrködő ügyeletes konyakosüveget, és hófehér tiszta lapot tett az asztalra. Plafonra nézett, majd befelé mosolyogva belefogott élete első novellája körmölésébe.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.05. @ 11:47 :: kisslaki
