Kováts Péter : Én nem lehetek….

2008.12.21. Kováts Péter Vers 2
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás
Engem már nem riasztanak
A megkövült csillagok.

                 Én nem lehetek más    

                 Csak múló álom         

                 Egy villanás a végtelenb?l

                 Ha feloldod magányom.

        

                 Én nem lehetek már      

                 Fényl? távoli jöv?           

                 Múlt vagyok, s jelen    

                 Egy sóhaj a képzeleteden 

 

                 Én nem lehet kezdet  

                 Én a folytatás vagyok       

                 És végcél sem lehetek  

                 Abba belepusztulok.

 

                 Én nem lehetek Herceg

                 Csak egy Búskép? lovag

                 Ki egy leheletfinom csókért  

                 Gy?z le, képzelt titánokat.

 

                 Én a végtelenb?l jöttem,

                  S benne lassan felolvadok,

                 Engem már nem riasztanak

                 A megkövült csillagok.

Legutóbbi módosítás: 2008.12.21. @ 14:58 :: Kováts Péter
Szerző Kováts Péter 70 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.