P. Szabó Mária : A nő 2 – 3. rész

Nyomtatás

2)

Ági gyorsan bepakolt a sporttáskába és elindult. Valóban volt egy kis lelkiismeret-furdalása, de amint kilépett a napra, rögtön elfelejtette. Egyedül, az uszoda fert?tlenít?s légterében, mindig a szabadság érzése töltötte el. Ekkor utána szólhattak, utána fütyülhettek a fiatal srácok bátran, mert csíp?jének mozgása, mosolygó tekintete felhívás volt a kering?re. Nem láthatta ezt a kacér játékot senki, akire nem tartozott, de ? vidáman zsebelte be a vágyakozó tekinteteket. Ma reggel sugárzott bel?le n?i mivolta. Így volt ez mindig, amikor Balázs a kedvetlen szeretkezésével eljuttatta a csúcsra. Ha együtt voltak mindig ez történt, ezért tudta elviselni a ritkuló együttléteket.

A férfi, miután egyedül maradt, üldögélt egy kicsit a konyhában. Álmodozott, visszanézett, egészen kicsi gyerek korára. Rendszeresen anyja ruháit próbálgatta, az pedig csak nevetett rajta. „Mi van kicsim, talán csak nem lány szeretnél lenni?”, kérdezte t?le. Egyszer például behívták az iskolába.

– Balázs viselkedése id?nként furcsa. Otthon nem vesznek észre rajta semmit? – kérdezte óvatoskodva a tanító néni.

– Nem, mire gondol, mit kellene? – aggodalmaskodott az anyja.

– Szokatlan, hogy fiú létére mindig a lányokkal játszik, semmilyen fiús játékban nem vesz részt. A gyerekek gúnyolják id?nként. Nem panaszkodott? – nézett zavartan a n?re.

– Nem mondott semmit. Igaz, elég csendes, lehet, ez kislányos viselkedés lenne? Erre nem gondoltam, de nem minden fiúnak kell harsogónak lenni – szabadkozott. Eszébe jutott, milyen szívesen próbálgatta a ruháit, és valóban, kisautó helyett is babát kért a Jézuskától. Mégsem tartották ezt furcsának, gondolták, majd kinövi.

Így is történt. Az évek múltak és Balázs igyekezett férfiasan viselkedni. Korán n?sült, született két gyermeke, igazi, családszeret? ember lett bel?le. Csak magában érezte, valami nincs rendben. Itt van például a ma reggel. Nem kívánta az együttlétet Ágival, de nem tudott elképzelni másik n?t sem. Szeretkezés közben férfira gondolt és így valahogy sikerült eljutni a beteljesülésig. Amikor pedig meglátta Ági felhevült, kielégült vonásait, enyhe hányinger fogta el. Az utóbbi id?ben er?södött benne a gondolat, ? a férfiakat kedveli. És mit jelent ez a mánia, hogy szereti itthon az asszonyt játszani? Ilyenek lennének a homokosok? Nem volt tisztában magával, de úgy tartotta, el kell az ilyen jelleg? vágyait nyomni. Nem hozhat szégyent családja fejére. Gyorsan nekilátott a takarításnak. Ahogy egyre ütemesebben serénykedett, úgy feledkezett meg mindenr?l, már dúdolt is. Hirtelen igazi asszony lett bel?le, akinek legnagyobb gondja, hogy otthon minden rendben legyen.

“De jó lenne, ha egyszer ilyen szép magas sarkú cip?t hordhatnék… mindjárt kitörik a bokám. Hogy tud ebben anyu járni? ? olyan szép, én meg mindjárt hasra esek benne. És milyen gyönyör? ez a szoknyája is! Jó, itt megkötöm egy madzaggal, és már nem esik le. Jobbra pörgök – balra pörgök, hogy lobog a szoknyám! Pont olyan vagyok, mint anyu!”

3)  

Már a konyhát rendbe rakta, bekészítette a mosnivalót is, amikor kiabálás hallatszott a gyerekek szobájából. Kriszti és Zsolti minden pillanatot kihasznált a veszekedésre.

– Na! Hülye vagy! – visítozta a kislány.

– Mi történik itt? Mi ez a nagy ordibálás? – rohant be hozzájuk. Persze nem történt semmi különös, csak a szokásos testvérek közötti idill indult az ébredéssel ricsajos útjára. Legtöbbször nem dühítette, de ma reggel igen. – Hagyjátok azonnal abba! Zsolti, szállsz le arról az asztalról rögtön! – mert hát hol is lehetett volna, ha nem a másik asztalának közepén. Ezért volt a sipítozás.

– Hülye liba – morgott egyet Krisztire és leugrott az asztalról.

– Gyerekek, ma én f?zök, van valami javaslatotok?

– Anyu hol van? – kérdezték egyszerre.

– Uszodába ment. Elfáradt a héten, most pihen egy kicsit. Szóval? – a gyerekek gondolkodtak, majd kibökték.

– Tortát f?zz, apu! – Kriszti nem véletlenül volt már hét évesen is gurulós, pocakos kislány, állandóan az édességen járt az esze.

– Háj pacni, háj pacni! – kezdte újra a fiú.

– Na, apu szólj rá! – visítozott a másik, miközben párnáját testvére fejéhez lódította.

– Gyerekek, muszáj mindig egymást marni? Te nem szégyelled magadat? – fordult oda Zsoltihoz – miért gúnyolod a húgodat? Neked kellene védelmezni, ha mások csúfolják, és közben te bántod a legtöbbet. Igazán férfiatlan viselkedés! – Amikor kiejtette az utolsó mondatot, hirtelen görcsbe rándult a gyomra. „Férfiatlan? Ezt pont én mondom?”, gyorsan kifordult a szobából. Próbálta a gondolatot elhessegetni. Mennyit er?lködött és er?lködik még ma is, hogy igazán férfiasnak t?njön! Egyszer még agykontroll tanfolyamra is beiratkozott, hátha segít. „Mert én férfi vagyok, és annak is kell látszanom”! Ez a megfelelni akarás egyre nehezebbé tette életét. Id?nként utálta saját testét. Máskor pedig kocsmába ment kollégáival sörözni, mert egy férfinak így illik. Csak ült a többiek között hallgatott, közben az járt eszébe, „mit keresek én itt?”, legszívesebben rohant volna haza f?zni, mosni, takarítani. Mert a férfi legyen férfi, a n? legyen n?, kandalló, család, gyerekek. „Igen, odaadó lennék, igyekeznék mindent megtenni”. Amikor behunyt szemmel ilyesmire gondolt, vágyott arra, egy pasi legyen mellette, aki biztonságot ad. Ám amikor kinyitotta szemét, belenézett a tükörbe és hirtelen ráébredt a valóságra, ismét kínlódássá vált a világa. Sok mindent megtett azért, hogy elfogadják férfinak, mint ma reggel is. Egyre er?södött benne azonban a bizonyosság, szereti, tiszteli a feleségét, de úgy, mint szexuális partnerre nem tud rá tekinteni, és ezt el?bb – utóbb tisztázniuk kell.

– Gyertek gyorsan, kész a reggeli! – kiabált a kicsiknek. Amikor kirohantak a napsütéses konyhába, büszkén nézte a két kis szepl?s arcocskát. „Igen, végül is itt a bizonyíték, hogy igazán férfi vagyok!”, próbálta nyugtatni magát.

– Reggeli és azután rendet raktok a szobátokba! Majd kitalálunk valami klassz dolgot hétvégére. Rendben?

“Juj de kell pisilni! Ki kell bírnom becsengetésig, és akkor egyedül lehetek a WC-ben. Nem kell a fal mellé állnom, hogy lássák, úgy pisilek, mint ?k. Utálom ezt! És utálom a sok fütyit is látni. Mint valami meztelen kukacok. Tök gusztustalan. Ha összeszorítom a lábam, hátha kibírom! Kibírom, kibírom, kibírom….”