Amálkának mindössze annyi pénze volt, amib?l egy padlásszobában, egy hónapra, szállást tudott bérelni, magának.
Azt a néhány régi, öreg bútort, amivel berendezték a szobát, épp megfelel?nek találta. Az ablakból rálátott a háztet?kre, a város fényei, mint földre hullt csillagok ragyogtak el?tte. Rácsodálkozott az Ismeretlenre.
– Milyen szép is tud lenni, ami távolról oly félelmetes! – sóhajtotta, majd feltekintett az égre, mézeskalácsból Holdat álmodott, és azzal kívánt jó éjszakát a gyerekeinek.
– Hozzon a holnap vigaszt, enyhüljön a bánat, angyalok vigyázzák a mézeskalácsházat!
És mivel nagyon elfáradt, lefeküdt és azon nyomban el is aludt.
Másnap reggel Amálka elindult munkát keresni. Mivel semmit nem tudott az életr?l, benyitott az els? ajtón, ami fölé nagy bet?kkel ez volt kiírva:
ÁLLÁSKÖZVETÍTÃ??
– Miben segíthetek? – nézett fel unottan a sz?ke, fiatal lány az asztal mögül, miközben a körmét reszelgette.
– Dolgozni szeretnék – zsugorodott össze Amálka még jobban.
– Na, igen! – bólintott a lány. – És mihez ért?
– A mézeskalács készítéshez – vágta rá büszkén, Amálka.
A sz?ke abbahagyta a körömreszelést.
– Viccel? – húzta össze szigorúan a szemöldökét.
– Nem, kérem! Nem viccelek – válaszolta Amálka. – Nagyon szép kerítést tudok sütni mézeskalácsból, s?t akár…
– Na, ne szórakozzon itt velem! – hajolt az asztal fölé a lány. – Pénzt akar keresni, vagy csak szórakozni jött?
– Természetesen pénzre is szükségem lenne…
– Na, látja! Ha tényleg dolgozni akar, elmehet árufeltölt?nek. Bár, amilyen kicsi… – mérte megvet?en végig. – Azért csak próbálja meg! Sosem lehet tudni.
Így hát, Amálka elment a megadott címre, hogy megismerkedjen az árufeltölt? mesterséggel. Szerencséje volt, mert a f?nöke, aki alkalmazásba vette, maga is nagyon összezsugorodott az id?k folyamán. Megmutatta Amálkának mit kell tennie.
– Itt van ez a kék doboz. Ebb?l szépen átpakolja az árut ebbe a zöld dobozba. Aztán lezárja, leragasztja, megfordítja, majd ezzel a késsel kinyitja és átpakolja az árut ebbe a piros dobozba.
– Nem lehetne rögtön a piros dobozba? – kérdezte félszegen Amálka.
– Okoskodik? Okoskodik? – villogtatta meg a szemét a kis ember.
– Nem, kérem! Én csak…
– No, ha pénzt akar keresni, jobb, ha mindjárt nekilát! Nincs nekem id?m erre, hogy mindenkinek tízszer elmagyarázzam az egyszer egyet – és ott hagyta Amálkát a dobozokkal.
Mikor este visszatért, Amálka épp befejezte a századik piros doboz leragasztását is. A zöld dobozok ott gyülekeztek egymásba rakva, mindegyik felvágva, ahogy kell.
– Na, ugye! Megy ez! – mondta elégedetten a kis ember.
– Én kérem dolgozni szeretnék! – kellemetlenkedett Amálka.
– Dolgozni??? -ráncolta össze a homlokát a kis ember, mert sehogyan sem értette, hogyan lehet Amálkának problémája, ha neki nincs.
– Úgy értem – folytatta elszántan Amálka – olyasmit szeretnék csinálni, aminek értelme van. Mint pl a mézeskalács sütés…
– Hja! Hogy magácska értelmiséginek képzeli magát! Akkor bizony rossz helyen jár! Menjen vissza oda, ahonnan jött! – pattogott a kis ember, és kezébe nyomta a napi bérét.
Másnap Amálka újra benyitott az Állásközvetít? ajtaján. A sz?ke épp a körmét lakkozta és azonnal elküldte egy irodába.
– Ott megpróbálkozhat az adatrögzít? mesterséggel – f?zte hozzá gúnyosan.
Az irodában egész nap számokat kellett írni egyik papírról egy másik papírra.
A következ? nap a sz?ke már nagyon dühös volt mikor Amálka megjelent reggel az ajtóban.
– Ha ez a munka sem felel meg, akkor nem tudunk segíteni magán – közölte és unottan feltekert egy sz?ke tincset az ujjára.
Amálka aznap egy üres boltban állt, mint eladó, de nem adott el semmit. Ezen Amálka egyáltalán nem csodálkozott, mert a boltban lév? ruhák nemcsak drágák voltak, de ízléstelenek is. Estére kiderült, a keresked? mesterség sem neki való.
Amálka megértette, hogy csak magára számíthat.
Kiállt az utcasarokra és énekelni kezdett:
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
? küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetõk helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem.*
És ha hiszitek, ha nem, Amálka éneke az égieknél meghallgatásra talált, mert küldtek egy embert, aki állást ajánlott neki a színházban.
– Épp jegyszed?re lenne szükségünk – mondta. – Ha van kedved, holnap kezdhetsz is.
Amálka táncolva tette meg az utat a padlásszobáig. Végre, végre! Nemcsak pénzt fog keresni, hanem igazi munkája lesz. Olyan, amivel hozzájárulhat, hogy az emberek boldogabban éljenek.
– Színház az egész világ! – sóhajtotta Amálka vidáman az ablakban tipeg? galamboknak, majd nagyot ugrott örömében. – Új szerep vár rám! Jegyszed? leszek.
Mézeskalácsból Holdat álmodott az égre, és azzal kívánt a gyerekeinek jó éjszakát:
– Ígérem nektek, megnövök! Lopjon a holnap örömöt szívetekbe, kergesd el Hold mindannyiuk bánatát.
___________________________
* ének: Nagy László: Adjon az Isten
Legutóbbi módosítás: 2008.12.16. @ 10:29 :: Pozsa Ágnes
