Másnap délben Zsuzsa nem bírta tovább, felhívta a húgát.
– Épp most jöttünk ki a rendel?b?l. Nincs kifejl?dve az egyik veséje, és az agya sem fejl?dik megfelel?képpen, úgyhogy egészen biztosan szellemi fogyatékos is lenne.
– Hála Istennek! – szakadt ki Zsuzsából a sóhaj, de még miel?tt megbánhatta volna, amit mondott, Kata csendes sírdogálással felelt.
– Igen! Azt hiszem, lelkünkben már megszületett a döntés, de így mégiscsak könnyebb nekünk is elfogadni az elfogadhatatlant, és végig csinálni az egész tortúrát. Hétf?n kell befeküdni a kórházba.
– Péter veled lesz?
– Nem szeretném! Nem bírná ki, hogy meg ne nézze, és tudom, hogy akkor örökre rettegésben élnénk.
– Akkor én bemegyek veled – közölte Zsuzsa ellentmondást nem t?r? hangon.
Mikor letette a telefont, arra gondolt, hogy bármilyen borzalmas is, de most ez jó hírnek számított. A családban a szül?k természetesnek vették, hogy Katáék nem tartják meg a babát. Egy ilyen „mihasznát” nem szabad a világra hozni három szép, egészséges gyerek mellé.
– „Mihaszna.” Szegény kis Mihaszna! – Zsuzsa most minden addigi fájdalmát szabadon engedte. – Pálcát tört feletted az élet. Senki sem akarta, hogy megszülessél. Nem kellettél a világnak, Mihaszna. Mi nem kellünk a világnak! Látod, én is olyan kis mihaszna vagyok, mint te! Csak figyelem a világot, és leírom, amit látok, de mondd! Ennek is mihaszna? Mihaszna a virágnak, ha nyílik és elszárad? Mihaszna a szépségnek, ha úgyis elmúlik? Mihaszna a szerelemnek, ha egyszer véget ér? Jaj, te szegény kis Mihaszna! Remélem, visszatérsz még egyszer hozzánk! – zokogott Zsuzsa, és már maga is elhitte, amit Kata mondott, hogy ez a kis lélek hálás lesz majd, amiért lehet?séget kap rá, hogy egy másik testben szülessen meg újra.
Chorus:
Adassék nekik gyönyör?ség,
szerelmükért örökös h?ség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegy?jtött kínját.
Vasárnap este, miután Kata lefektette a gyerekeket Péter – fejét két tenyerébe hajtva – az ágy szélén ülve várt rá a hálószobában.
– Miért pont velünk történik ez? – kérdezte alig hallhatóan.
– Mindenkit képen nyal egyszer az élet – ölelte át Kata a férjét. – Most éppen mi vagyunk soron.
– Hogy tudsz ilyen er?s lenni?
– Nem vagyok er?s. Csak szeretlek. És itt vannak a gyerekek is. Élnem kell. Élned kell. Túl kell élnünk. Ennyi az egész.
– Jaj, Kata! Én úgy félek! Úgy félek, hogy megismétl?dhet.
– Nem fordulhat el? többször. Mert azt akarom, hogy visszajöjjön hozzánk Ribizli! Nem fordulhat többször el? – hajtogatta makacsul Kata, és minden erejére szüksége volt, hogy ne kezdjen újra sírni.
– Én mindig úgy gondoltam Ribizlire, mintha már élne. És most engedem, hogy megöljék.
– Engedjük. Úgy helyes. Ketten döntöttünk, és ketten vállaljuk, hogy így helyes. Mert az lenne most gyávaság, ha megtartanánk, csak hogy ne kelljen ilyen szörny?séget kimondanunk. Minden rendben lesz! Meglátod, minden rendben lesz!
Másnap reggel Kata megkönnyebbülten húzta magára a kórházban a hálóinget. Végre elkezd?dik. Majd túl lesz rajta, és nem kell többé azon törnie a fejét, hogy jól döntöttek-e. Mire a szül?szobába vitték, már Zsuzsa is ott volt.
Az orvos mindent részletesen elmagyarázott:
– Ebben az infúzióban méhtágító van. Mivel a szülés nem természetes úton indul meg, szükség van rá, hogy kitágítsuk a méhszájat. Sajnos el?fordul, hogy els? alkalomra nem sikerül, mert ilyenkor még nagyon szorosan zárnak az izmok. De bizakodjunk, hogy szerencsénk lesz.
– Kedves gondolat! Még szerencsések is lehetünk – jegyezte meg Kata cinikusan, mikor az orvos elhagyta a szobát.
– Na, igen! Tudod, épp tegnap gondoltam rá, ti Péterrel olyan szerencsések vagytok, hogy megtaláltátok egymást, ezt már az angyalok sem bírták nézni…
– Mások is mondták – mosolyodott el Kata.
– Olyan vicces voltál abban a menyasszonyi ruhában! Tisztára, mint a Hairben. Mindig azt vártam, mikor szállsz fel abban a csipkekölteményben szülés el?tt négy héttel!
– Még harisnyaköt?m is volt! – nevetett Kata. – Kék szalaggal, ahogy kell! Látod, milyen apróságon múlik a boldogság! Csilla mondta, hogy a harisnyaköt? szerencsét hoz, de csakis kék szalaggal. És tessék! Igaza lett! Szerencsét hozott!
A két n?b?l kitört a nevetés.
– Azért ez elég morbid. Épp most a szerencsér?l beszélni – törölgette a szemét Zsuzsa.
– Ó, az egész élet elég morbid! És én igenis szerencsés vagyok! Tudom, hogy Ribizlinek csak a teste távozik most el t?lünk, de a lelke visszatér hozzánk.
Ebben a pillanatban elfolyt a magzatvíz.
– Húúú! Kata! Azt hiszem Ribizli épp most hagyott itt.
– Látod! Mondtam én! Szófogadó gyermek – és úgy szorította a hasára tenyerét, mint aki búcsút int. – A többi már nem számít.
Chorus:
Adassék nekik gyönyör?ség,
szerelmükért örökös h?ség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegy?jtött kínját
Több mint tizennyolc óra múlva Kata gond nélkül abortált. Az orvosok megállapították, hogy a beavatkozás indokolt volt. Zsuzsa kint várakozott. Arra gondolt, már rég nem voltak ilyen közel a húgával egymáshoz. Úgy látszik az ember már csak ilyen! A bajban képes csak igazán megnyílni a másik felé.
Mikor újra Kata mellett állt, Katának ragyogott az arca a boldogságtól.
– Hé, húgocskám! Elrontod a szerepedet! Ilyenkor szomorúnak kell lenni! Nem ér így viháncokodni.
– Nem érdekel! Igen! Boldog vagyok! Péter mindjárt itt lesz. Segítesz lezuhanyozni? Szép akarok lenni, mire megjön. – Egyébként kislány lett volna – jegyezte meg, mintegy mellékesen.
Csütörtökön Katát hazaengedték a kórházból. A lakás feldíszítve várta. A húsleves az asztalon g?zölgött, Péter készítette saját kez?leg.
A gyerekek egyszerre ölelték körbe Katát.
– Ribizli elment az angyalok közé? – kérdezte Zsombor.
– Igen drágám, de majd visszajön.
– Akkor küldjünk neki lufit – szólalt meg Panka.
– Remek ötlet! Küldjünk neki lufit.
És ahogy az öt kis lufi szállt felfelé, Péter belecsókolt Kata nyakába.
– Fantasztikus vagy!
Epilógus:
Tizenhat hónappal kés?bb 3 kiló 70 dekával egészségesen megszületett Bori, Katáék negyedik gyereke. Kislány, éppen mint Ribizli.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.01. @ 11:48 :: Pozsa Ágnes
