With his thousand evil, sleepy eyes,
The sandocean is mockingly blinking.
The desert is yawning.
With his thousand evil, sleepy eyes,
The sandocean is mockingly blinking.
I’m standing in the middle of dustwaves,
Both of my arms are open wide,
Towards the sky, towards the sky.
And with burning eyes and with burning heart
I watch, opposed to the Sun.
The dawn is breaking.
Above the sleepy, grey-coloured desert
The light is flashing and rising the Sun.
Dressed up in purple and golden,
Youthful, fiery and full of love.
And I, with my open arms and heart,
I watch, opposed to the Sun.
See, everything is so lovely!
This lowland plain is full of goldnuggets.
The sky is all purple.
The desert is echoing with songs,
And all is light and song, everywhere I watch,
And I am also light and song entirely.
I just stand in light and song and fire,
And watch, opposed to the Sun.
Every ray, every ray through me vibrates,
Every, every song through me sounds.
What have I become? Am I who used to be?
Or am I a great harmony,
Made of songs, fire and living rays?
Am I the soul of the lowland plains?
I watch, opposed to the Sun.
The light walks me through,
So much it absorbs my soul.
And I do not know if the light springs from the Sun,
The fiery, full of prayer and love,
On the desert and on my heart?
Or does the Sun spring from myself?
With open arms, I am also fire
I watch, opposed to the Sun.
Sík Sándor: Szembe a nappal
Ásít a sivatag.
Ezer álnok álmos szemével
Gúnyosan hunyorog a homokóceán.
Állok a porhullámok közepén.
A két karom magasra tárva,
Az ég felé, az ég felé.
És ég? szemmel és ég? szívvel
Nézek, szembe a Nappal.
Hasad a hajnal.
Az álmos, szürke sivatag fölött
Megvillan a fény és fölkel a Nap.
Bíborosan, aranyosan,
Ifjan, tüzesen és szerelmesen.
És én, kitárt karral és szívvel,
Ifjan, tüzesen és szerelmesen,
Nézek, szembe a Nappal.
Minden sugár énrajtam rezdül át,
Minden dal rajtam csendül át.
Mi lettem én? Az vagyok, aki voltam?
Vagy egy nagy-nagy harmónia,
Dalból, t?zb?l és él? sugarakból?
Én vagyok-e a puszta lelke?
Vagy az én lelkem a Nap?
Nézek, szembe a Nappal.
Úgy átjár a fény,
Úgy fölissza a lelkemet.
És nem tudom, a Napból fakad-e a fény,
A tüzes, imádságos és szerelmes,
A sivatagra és az én szívemre?
Vagy bel?lem forrásozik a Nap?
Kitárt karokkal, magam is t?z,
Nézek, szembe a Nappal.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Rácsai Róbert
