Az életem jó
Néha élhet?vé szelidül
A lényem lényegében lényegtelen
A jellemem jellemz?en jellegtelen lenne
Ha véletlenül nem épp az istennel
Konzultálnék miközben
Te számolsz
De miért is fontos a darab?
Hogy éppen az id? múlik,
vagy egyedül az a végtelen?
S mi közben állunk mint
egy tavirózsa a tó tükrén,
szemünket bámulva vissza-
néz ránk magunk, teremtve meg
egyszerre a végtelent,
mindent, miben az
anyagtalan anyag titka,
az elme és a sok pici szén,
molekula mégis csak
úgy áll össze, hogy van
a gondolat, és nem gondtalan
a tudat tudata, már csak azért
Is kemény, mert
tény, hogy az élet súlya
még mindig csak szerény.
Mondhatni nulla.
Az életed szar
Mert persze félsz a végén
És addig emészted merre tovább
Míg aztán már hív?vé válsz hírtelen
Elpazarolt medd? életed nyugovójában
Hirtelen rájössz hogy hinni egy istent igazán jó
Persze nem EGY istent hanem AZ istent ami úgy van
Hogy közben nem várja sem azt hogy szeressed
Sem azt hogy légy tökéletes mert az nem vár
Ami mindig volt nem akarja hogy féljél
Ami benned van nem a b?nökre épül
Sem a sok ostoba kérdésre melyet
Úgysem válaszol meg senki
Csak várja hogy…
Persze honnan is tudnám…
De tudod mit?
Ha egy kérésem lehetne,
nem kérném
a kulcsot.
Még csak a zár
helye sem igazán érdekel.
A kérdéstelenségre vágyom,
csak úgy szívni be a „miért”
helyett az „azért mert csak-ot”,
s míg a tudomány szép lassan
belefut a sötétbe,
én a színes pirkadatot akarom,
pedig értem én, hogy a fény hajlik,
és hogy ha egyszer itt vége,
akkor bizony tovább
a végtelen égbolton
majd csak lesz hely,
ha a nap felrobban
(egyáltalán ha addig megmaradunk).
És bár önz?ség, félre ne értsd…
Én mégis csak most élek,
és nekem a világ
pont addig valós,
amíg a semmib?l
a semmi felé tartok.
Nekem nincsenek ?seim,
pedig van apám, anyám,
imádom ?ket. Nekem nincs jöv?m,
mert addig vagyok csak, míg az jelen,
s bár tervem van a holnapra,
nem sírok majd,
ha semmi nem sikerül.
Nekem nincs múltam,
csak a jelenem emlékeit húzom,
nem szakadt ki bel?lem azért,
mert múlt id?be raktam,
nem is várom hát a bocsánatot,
inkább jóváteszek minden hibát,
ha kell újra és újra,
csak azért,
hogy nekem jó legyen.
A nap nekem alvástól alvásig tart.
Megtehetem, hogy akkor kelek, mikor hajnalodik,
és akkor fekszem, mikor a nap nyugodni tér.
Nem vagyok tökéletes,
de az leszek,
mert én megtehetem,
és úgy tehetem,
hogy senki soha ne vegye észre.
És hogy kudarc lesz, hogy nem sikerül?
Kudarc csak akkor lehet,
ha el akarsz valamit érni.
Én csak csinálom.
Nem kérdezek semmit.
Nekem Nem Kell Semmi!
Mert én úgy szeretlek téged,
hogy közben az istent szeretem
azért, hogy így, most, és hogy hoppá,
és még csak nem is nekem
rendelt a sors?
Soha ne bánd.
Én ezt is szeretem.
Élj bennem örökké
Akármilyen szerelem!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Szendrői Csaba
