Kis kék szoba, magányos ember, magányos bútorok, semmib?l nincs kett?. Koszos, légyszaros csillár (kristályutánzat). Klasszikus ’70-es évekbeli tapéta, itt-ott már felhajlott az összeillesztéseknél, de nem zavaróan. A dohányzóasztalon cigarettásdoboz és hamutartó. A hamutartóban két csikk, az egyiken, aminek csak a felét szívták el, vagy rúzsfolt, vagy vér. A másik viszont teljesen, sz?r?ig el van szívva. Talán egy kicsit jobban, mint ahogy azt illik. Hátul a falat végigkísér? szekrénysor, barna, polcain relikviák, olcsó ajándékok, és néhány könyv. Az ablak összehúzott függönyének résén keresztül forgalomhang, és madárcsicsergés, valamint a poron megcsillanó fénynyaláb hatol át. Nagyjából nyár lehet. F?h?sünk a zöld durvaposztóval borított foteljében értetlenkedik. Motyog magában, de inkább csak a szája jár.
Skizofrén monológ:
Hangtalanul(narráció):
Elszívott a pipám.
A zaj, melyet hallok,
a fal által visszavert saját hangom.
Tegnap kiáltottam, de csak zeng.
Pedig ma mesélne nekem a nagy mesél?…
Aztán hangosan:
Ma képtelen vagyok téged keresni isten!
S így étvágyam fogytával a villát inkább
a homlokodba állítanám. Ha nem haragszol!
Elfoglaltam néhány négyzetmétert a kirakatban,
bevallom.
S amikor végre elfogadható árat kapnék,
egy túlfizetett sell? hazavisz ingyen?
Hirtelen felpattan, és leszabja a függönyt. Egyetlen mozdulattal, de nem egy ?rült agresszív mozdulatai ezek. Olyan, mintha már ezerszer begyakorolta volna. A függöny a varrás mentén szakad, tökéletes pontossággal.
Hogy félek?
Mit?l félnék? A fényt?l? Vagy a sötétt?l?
Minden ugyanolyan. Generációk ezrei múltak ki,
és mégis minden bizonytalanság
megmaradt. Csak a bizonytalanság biztos?
Csak az elhatározás menti fel az egyént
a remeg? lábak terhét?l?
Kit érdemes szeretni Óciás?
Érdemes egyáltalán szeretni? A naiv válaszokat kitanultam már én is.
Mi fáj jobban?
Hogy meghalunk, vagy, hogy mások meghalnak?
Ha mi lennénk az els? naiv-tudattal rendelkez? lény, akkor is félnénk?
A haláltól félünk, vagy hogy valakit magára hagyunk?
Csak nézem a kék eget lepattogott ablakkereten át,
és tudom, hogy így ahogy van, az egész kibaszott világ tökéletes,
a kérdésekkel, a halállal, a választalansággal együtt.
Miért remeg a szám mégis a kimondatlan szavaktól?
– Mert Fázol! Mondja egy n? megnyugtató hangjával, aztán összehúzza magán a fehér köntösét, majd behajtja maga mögött az ajtót. Itt hagytam egy fél cigit, szívd el nyugodtan. Nekem már nem kell. Ha meg nem tetszik a függöny, legközelebb nekem szólj. Ez a hetedik a héten.
– Nagyon elrepült az id? ha már aludni készülsz. Ne haragudj drágám, feküdj csak le nyugodtan, én még „monologizálok ebben a dialogikus világban. „
– Jó éjt, de a kérdéseket szerintem hagyjad. Lépj tovább.
– Látod, ezért szeretlek. Igazából tetszett ez a függöny. Szerintem vehetünk ugyanilyet. De majd csak az új lakásba. Itt az ideje hogy itt hagyjuk ezt a szellemekkel teli koszféket, a kertes ház sokat fog segíteni.
– Tudtam én, hogy beletör?dsz. Jöv? héten már költözünk. Addig akkor nem veszünk már újra függönyt. El is megyek. Holnap megünnepeljük a 26. születésnapod. Remek nap lesz.
– Mindegyik az szerelmem.
– Szép reggelt! Hiszen tudod, „kit érdekel…”
– Tudom-tudom, „…kit érdekel az álom ha boldog az ébredés”.
A két színész meghajol, felszippantja a gyér tapsot, és kimegy.
Aztán egy lilazakós férfi (Ádám György) zárszóként elmondja az autro-t, már az összehúzott függönyök el?tt, így azoknak, akik már kiindultak, vissza kell ülniük, vagy az ajtó el?tt még egy másodpercre meg kell állniuk, hiszen csend lesz hirtelen.. Kett?nek így is sikerül meglógnia.
„Csitít valami bels? hangzavar,
kiejtésem napról napra butább,
de minél zavartabb leszek,
annál jobban ért, ki érez.
Hajam a fejemen, megannyi avar.
Tartja a meleget, eléggé sután,
hisz egy mély leveg?t veszek,
a jég szív megrian, s lassan kiereszti
cseppjeit egyenesen a hold után…”
A hatás nagyrészt elmarad egy kicsit talán meg is rántja a vállát, Végül meghajol, kimegy…
A színdarab befejeztével az emberek az ölt?z? el?tt beszédbe elegyednek egymással. Néhányan határozott tetszésüket mutatják a darab iránt, de persze sokan, többnyire a ballonkabátosok, ismét hangot adnak a modern kortárs m?vészet fert?jének. A darab szerz?je inkognitóban éppen egy ilyen ballonkabátosnak adja át ballonkabátját, a keszty?jét és a sálát. Helyesl?en bólogat minden egyes becsmérl? szóra. Gondolván: legalább foglalkoznak vele…Aztán befejezve a munkát, felveszi a saját kabátját keszty?jét, sálát, és rágyújt egy fél cigire. Innen úgy t?nt mintha rúzsfoltos lett volna.. Vagy véres…
Legutóbbi módosítás: 2008.12.11. @ 16:55 :: Szendrői Csaba
