Máramaros megyében, de talán egész Romániában, s?t, szerintem világviszonylatban is, az év legjelent?sebb eseménye mindig az esztend? utolsó, vagy inkább els? napján van. Méghozzá szül?városomban, Szinérváralján.
Éjfélkor kerül sor ugyanis az immár ötéves múltra visszatekint?, zarándoklattal egybekötött diófa ágon csüngés ünnepére. Ha eddig netán nem hallottak err?l a pihent agyamban mélyen gyökeredz? hagyományról, s?t, össznépi szokásról, ezután biztosan hallani fognak. Azért vagyok ebben olyan biztos, mert, ahogy mondani szokás, egy bolond százat csinál.
Miel?tt ködös, vagy inkább homályos szavaimat tovább eregetném, elmondom, mir?l is van tulajdonképpen szó. Öt évvel ezel?tt Szilveszterkor, enyhén józanon felkapaszkodtam az egyik járdára kicsüng?, akkor még közönséges diófaágra. Becsületemre legyen mondva, közben a Törley-pezsg?t h?siesen fogtam, nem engedtem ki a kezemb?l. Elvégre nem tölthettem el annyi id?t, több mint húsz másodpercet(!) szomjasan. Családom egyik lesifotósa lekapott abban a majom-pózban. Mit mondjak, egy igen jó fotó készült, azóta már a világhálóval is többen kihalászták maguknak.
Igen ám, de következ? Szilveszterkor, mivel memóriám olyan, mint az elefánté, ha Törleyt iszom, eszembe jutott az egy évvel korábbi életkép, és ismét lefényképeztettem magam. Mit ne mondjak, akadtak követ?im is, mert, mint már említettem, egy bolond százat csinál.
Következ? évben még többen csatlakoztak hozzám, s ezzel megteremt?dött a hagyomány. Azóta minden esztend?váltókor zarándoklatot szervezünk a fához. Legutóbb már közel húszan fényképezkedtünk le a diófa ágon csüngés nagy és fennkölt ünnepén. Bár majdnem sírva fakadtam, amikor közvetlenül karácsony után a diófa szívtelen és hagyománytipró tulajdonosa levágta a már-már folklorisztikus magasságokba tör? ágat. Ez azonban nem tántorított el minket elhatározásunktól. Szerencsénkre maradt még egy kihajló ág, igaz sokkal magasabban, s ez bizakodással töltött el. A nemes cél elérése érdekében bármilyen áldozatot hajlandók voltunk meghozni. A pózolni akarókat úgy kellett felemelnünk, hogy elérjék az ágat, de a bolondbecsület diktálta kötelességünknek akkor is eleget tettünk.
Mostanra ez a népszokás mélyebb gyökeret vert tudatomban, mint a diófa a földben. El sem tudnám másképpen képzelni a szilveszter éjjelt… S ha már szóba hoztam, elmondom: terveim között szerepel, hogy védetté nyilváníttassam a fát. Ugyanakkor szeretnék miel?bb a Világökörség, bocsánat, a Világörökség Bizottsághoz is fordulni. Még miel?tt egyik szilveszteri zarándoklatom során csak egy fatörzset találok. Feltett szándékom továbbá, hogy diófa ágon csüngésre térítem a bolygó lakosságát. Ha évr?l-évre ilyen iramban n? a követ?im száma, erre minden esélyem megvan.
Találkozzunk tehát idén is a nagy szent diófa alatt, amely ugyan egyel?re se nem nagy, se nem szent, de diófának kétségkívül diófa a javából… Ha már egy akkora bolondot is elbír, mint én, csak az lehet.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.22. @ 11:12 :: Tamási Attila