Már hat éve élettársak voltak, amikor a n? végre terhes maradt. Valójában inkább terhes maradhatott, mert korábban a férfi nem engedte, hogy egy közös gyerek lehet?sége megvalósuljon. Ellenezte, hogy a n? terhes maradjon, kihordja és megszülje a gyereket. Az asszony er?sen vágyott egy gyerekre, de ez a férfit nem befolyásolta.
Kezdetben jól megértették egymást, valamiféle szerelem volt ez, ha nem is az ideális „igazikat” találták meg egymásban. Aztán az ötödik-hatodik év környékén, amikor a kapcsolatuk már kezdett „rozsdásodni”, váratlanul terhes lett az asszony. És a korábbiaktól eltér?en a férfi rábólintott, mintegy belenyugodott, hogy lesz egy közös gyereke, egy új jövevény.
A férfii nem volt jó élettárs, semmi figyelmesség sem volt benne, nem segítette a terhes n?t napi feladatok ellátásában, elvárta, hogy minden ugyanúgy menjen tovább, mint korábban. És az asszony, hiába volt fáradtabb, nehézkesebb, mindent ugyanúgy megcsinált, mint annak el?tte.
A n? a terhességr?l, a kismama id?szak tudnivalóiról sok könyvet, cikket elolvasott, komolyan készült az eljövend? korszakra. Már a terhesség harmadik hónapjától kezdve nappal sokat beszélt hangosan, bármit, csak azért, hogy a gyerek „hallja” a hangját. Este meséket olvasott, közben folyamatosan simogatta a hasát, illetve ezen keresztül a hasában lév? gyereket.
Miután az élettársi kapcsolatuk már romlóban volt, de még együtt éltek (aminek f? oka az volt, hogy a férfit, aki anyagilag egyáltalán nem járult hozzá a közös háztartáshoz, lényegében a n? tartotta el), gyakoribbá váltak a hangos veszekedések. Bár a n? próbálta e hangos marakodásokat elkerülni, vagy rövidre fogni, de a férfit, ha egyszer beindult, nehéz volt leállítani. És egy héten kétszer-háromszor e veszekedések napirenden voltak.
Aztán, ahogy ez lenni szokott, a békés id?szak órái következtek el, amikor a férfi is simogatta a n? hasát, beszélt a gyerekhez, nem sokat, de azért néhány percet rendszeresen. De nem azon a lágy hangon, ahogy ez elvárt lett volna, hanem a szokásos hétköznapi beszéd tónusában.
És ezek az id?szakok váltogatták, egymást, hangos kiabálások, veszekedések, majd békés, „családias” hangulat, nyugodt hangú beszélgetések és has-simogatások.
Az asszony az ötödik hónap környékén érzékelte el?ször a gyereke megmozdulását. A magzat rugdosni kezdett, mocorgott, erre-arra húzódott, amit az asszony a kezével követett és próbálta mindig ott simogatni a hasát, ahol a magzatot közvetlenül érezte.
Aztán, mivel minden rezdülést igyekezett megfigyelni és értelmezni, észrevette azt is, hogy a gyerek reagál a hangokra, kezdetben még egyformán, majd egyre inkább különbséget téve a hangos és a halk beszéd, a kedvesked? és a veszeked? hangsúlyok között. Ha csendes, vidám hangokat hallott, akkor a magzat nyugodtan feküdt, id?nként egy-egy lábmozgással jelezte, hogy „figyel”. Ha hangos volt a beszéd, vagy haragos hangsúlyok tarkították, a gyerek izgett, mozgott, er?sebbeket rúgott, érz?dött rajta a nyugtalanság. Vagyis a n? azt vette észre, hogy a gyereknek hangulata van, ez változik is és er?s kapcsolatban van a küls? világból érkezett ingerekkel, hatásokkal.
A hetedik hónap körül észlelte, hogy amikor a férfi simogatta a n? hasát, a gyerek elhúzódott, nyugtalan lett. Amikor viszont az asszony „kezét érezte”, nyugodt volt, érezhet?en közelebb húzódott, úgy fordult, mintha mutatta volna, hogy hol simítsák. Miután ez többször is el?fordult, az asszony rájött, hogy a magzat különbséget tud tenni a férfi és a n? érintése között. Az egyiket elutasítja, vagy legalább is nem fogadja szívesen, a másikat elfogadja, kedveli, örömmel veszi.
Közben a napi meseolvasás mellett az asszony bekapcsolta a gyerekkel való kapcsolatába a zenét, az éneket is. Mikor az esti mesélés id?szaka volt, énekelt is kisebb dalokat, és amíg mesélt, a háttérben halk, dallamos zene szólt. A terhesség utolsó szakaszában pedig a zene egész nap szólt, diszkréten, kellemes hangulatot teremtve. A n? figyelt és egy id? után azt észlelte, hogy a gyerek többet rúg, de nem er?sen, hanem finoman, aprókat, mintha a zene ritmusára mocorgott volna a pici lába.
Aztán eljött a születés napja, kislány született, az asszony öröme leírhatatlan volt. A férfi faragatlan tapintatlanságát ekkor sem tagadta meg, a kórházba nem ment be értük, a n? szülei vitték haza a kismamát és a csecsem?t. Otthon pedig (miután a férfi egyáltalán nem segített, nem tehermentesítette a n?t a házi munkában), az asszony édesanyja költözött oda átmenetileg.
A gyerek egészséges volt, szépen fejl?dött, de észlelhet? volt rajta, hogy az apja jelenlétekor valamivel rosszabb a kedve, kissé nyugtalanabb. Ha csak maguk voltak, a gyerek nevetgélt, vidám volt, tapsikolt, pláne, ha szólt a zene. Vagyis reakciói hasonlók voltak azokhoz, mint amikor magzatként az anyja hasában létezett.
Telt az id?, kin?ttek a fogai, gyorsan, egyik a másik után és különösebb kínlódás nélkül. És ezután a n? felfigyelt a kislány egy különös szokására, ugyanis álmában hallhatóan és er?sen csikorgatta a fogát. Ilyenkor forgolódott, némileg ki is izzadt, nyugtalan éjszakákat élt át. Nappal ez a fogcsikorgatás nem volt észlelhet? nála, de éjszakánként s?r?n el?fordult. Mit álmodsz, drágaságom? – suttogta ilyenkor halkan az asszony, míg odaült a kiságy mellé és simogatással nyugtatgatta a babát, ami gyakran sikerült is.
Eltelt pár hónap, a fogcsikorgatás és a vele együtt jelentkez? éjszakai nyugtalanság nem sz?nt meg. A n? félt attól, hogy a gyereken valami idegi károsodás jelenhet meg, ezért pszichológushoz fordult. A gyerekpszichológus azonban azt mondta, hogy el?ször ? menjen el feln?tt pszichiáterhez. A n? egy homeopátiás rendel?be jelentkezett be.
És ekkor egy közel két órás beszélgetés következett a természetgyógyásszal. Az asszony ?szintén feltárta családi életüket, az otthoni légkört, a férfi tapintatlan és a gyerekre sem tekintettel lév? viselkedését, a változatlanul el?kerül? vitatkozásokat, veszekedéseket, saját dilemmáit, gátlásait, bizonytalanságát a jöv?beli dolgokra vonatkozóan. A természetgyógyász „kielemezte” és eljárási tanácsokat adott, hogy hogyan oldja meg az asszony ezt a helyzetet.
Este pedig, amikor a férfi hazajött, a n? határozottan felszólította, hogy csomagoljon össze és hagyja el a lakást. A lakás ugyanis a n?é volt, a férfi változatlanul ingyen lakott, étkezett és élt ott, az élettársi kapcsolat révén. Ezt a „viszonyt” most az asszony azonnali hatállyal felmondta. Nem holnap, nem egy hét múlva, hanem azonnal, még aznap este el kell hagynia a férfinek a lakást – mondta a n?.
A férfi el?ször nem hitte, hogy eddigi élettársa komolyan gondolja. Miután azonban megértette, hogy itt határozott kívánság hangzott el, békít? udvarlással próbálkozott, majd el akarta viccelni a dolgot, majd azt javasolta, hogy aludjanak rá egyet. Mikor azután látta, hogy egyik módszer sem eredményes, hogy a n? ragaszkodik az azonnali elköltözéshez, „bekeményített” és kijelentette, hogy márpedig ? nem megy el innen, neki itt jogai vannak, már csak a gyerek révén is, de az itt töltött 6 év jogán is. Az asszony erre kijelentette, hogy az apja és a bátyja csak arra vár, hogy átjöhessen és segítsen az „elköltözésben”. Ezen a férfi meghökkent, mert fizikailag mindkét személy jó er?ben volt, nem szívesen akasztotta volna össze velük a „bajuszt”.
Közben a kisgyerek id?nként felsírt, mint aki bele akar szólni a diskurzusba. A felsírás azonban nem jókedvet, hanem idegességet jelzett. A n? ilyenkor bement, simogatta és halk nyugtató hangon beszélt hozzá, mire a gyerek valóban meg is nyugodott.
Éjfél felé a férfi végül összecsomagolt és elhagyta a lakást.
Amikor az asszony bement a gyerek szobájába, a kisbaba nem aludt, nyitott szemmel, de csöndben feküdt a kiságyában. Érezhet? volt rajta, hogy érzi, valami nem úgy van, ahogy korábban és ez feszültséget okozott benne. De nem hisztizett, nem sírt, ezzel szinte azt jelezte, hogy a változásokat elfogadja, talán azt is, hogy nem tartja rossznak. Az asszony pedig maga mellé fektette a kisbabát a saját ágyába, átkarolta és igyekezett számára megnyugtató légkört teremteni. Így szenderültek álomba, el?ször kettesben a lakásukban.
Másnap a n? különösen sokat foglalkozott a babával, énekelgetett neki, szólt a zene, csupa vidámság volt a nap, a gyerek, nevetgélt, g?gicsélt, tapsikolt, kimutatta, hogy milyen jó kedve van.
Aztán, talán egy hét múlva, az asszony arra figyelt fel, hogy már napok óta nem hallja a gyerek fogcsikorgását. Nyugodtabbak lettek az éjszakái, mintha elmúltak volna azok az álmai, amelyek a fogának csikorgását el?idézték. Nem tudta, miért, de látta, hogy kisbaba sokkal nyugodtabb lett.
És ekkor a n? arra gondolt, milyen jó, hogy a természetgyógyász ezt a tanácsot adta, és hogy ? megfogadta a tanácsot. A gyerekben lezajló változások bizonyára összefüggésben vannak az elmúlt id?szak történéseivel.
Hat év után nem volt könny? ilyen döntést hozni, vállalva az egyedüllét minden sajátos gondját is és a saját érzelmi krízisét is, hiszen bármennyire is rosszabb min?ség? lett az élettársi kapcsolatuk, de azért volt még közöttük érzelmi köt?dés. De nem volt más út és mintha e döntés helyessége néhány nap után már igazolódott volna is.
De jó érzéssel gondolt arra, hogy az a kapcsolat, amely közötte és a gyereke között magzati korban, még a terhesség alatt kezd?dött, az az érzelmi tölt?dés, amely összeköti ?ket, most is m?ködik, a gyerek a fogcsikorgatással szinte jelzést adott neki arra, hogy valamit tennie kell.
És a fogcsikorgatás egy csapásra nemcsak elmúlt, hanem nem is tért vissza többé.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.02. @ 11:37 :: Bonifert Ádám
