Az égi hivatal ajtaján ez a felírat olvasható: FEL NEM BONTOTT LEVELEK OSZTÁLYA. Bent, az íróasztalnál ingujjra vetkőzött, kopaszodó hivatalnok ült. Merengve nézte az asztalon felhalmozódott levéltömeget. Hirtelen felrezzent, ahogy a hírnök belépett.
— Nos, mit hoztál? — kérdezte minden különösebb érdeklődés nélkül.
— Egy illatos levelet — jött a válasz.
— Lássuk! Hátha érdekes lesz. Hogyan jutottál hozzá?
— A biciklis postást elütötte az autó.
— Kezdetnek jó. Folytasd! Mi történt pontosan?
— A híd feljáratánál történt. Egy gépkocsi túl szorosan vette a kanyart és elsodorta a kerékpáros postást. A táskája elrepült, kinyílott, és a levelek szétszóródtak. A kiérkező rendőrök, meg néhány járókelő szedték össze és rakták vissza a táskába. Megérkezett közben a mentő is. A postást a táskával együtt betették a kocsiba. Ez a levél messzebbre sodródott és felakadt egy díszfa ágai között. Nem vették észre. Miután mind elhagyták a helyszínt, elvettem és idehoztam.
— Jól van. Mi lett a sérülttel?
— Csak annyit tudok, hogy elvitte a mentő. Biztos a baleseti osztályra.
— Nézzük meg! Hozd ide a tükröt.
A hírnök a sarokba állított fekete tükröt a hivatalnok elé tette az asztal közepére. Mind a ketten föléje hajoltak, és a sötét felület kivilágosodott.
Megjelent egy kórházi szoba, egy kórterem képe. Sápadt arcú sovány férfi feküdt az ágyon, a lábai ortopéd szerkezethez rögzítve felfelé meredtek. Kisírt szemű, szipogó asszony ült mellette egy széken és egy 5 év körüli kisfiú nézegetett megilletődve erre-arra, de elkerülve tekintetével az ijesztő csigákat, huzalokat, amivel az apja lábát rögzítették.
— Látod, egy figyelmetlenül bevett kanyar és kerékbetört egy fiatalember pályája. Azzal a lábbal ő többet nem tud kerékpározni.
— Más pályát kell választani.
— Ha lesz rá lehetősége. De ne menjünk a dolgok elé. Inkább lássuk ezt a levelet. A többi ráér.
Az orrához emelte, megszagolta majd elismerően bólintott.
— Női írás, női illat. Nézzük mi áll benne.
A kezét végighúzta a boríték felett, és rögtön láthatóvá vált az írás.
Drágám, szerelmem!
Sebtében írok, mert nincs sok időm rá. Nagy baj történt. Apa megtudta, hogy szeretlek. A húgom, Zsuzsi árulta el. Most, még ma délben elvisznek nagymamámhoz, az anyu édesanyjához vidékre. Majd onnan jelentkezem. Most befejezem, mert hallom, jön a postásfiú, akitől küldöm ezt a levelet. Nagyon szeretlek, imádlak. Puszillak!
— Ennyi a levél. Mit szólsz hozzá?
— Nem nézhetünk egy kicsit előre? Mi lesz abból, hogy a levél nem érkezik meg a címzetthez?
— Nézzük!
Megfordította a tükröt és a hátlapja felett tett néhány mozdulatot, mintha simogatná.
Megjelent a ház képe. Esti megvilágításban. Csak egy halvány villanykörte világított a kapu felett. Más fény nem is látszott, csak majd a három házzal arrább levő utcai lámpa alig derengő fénye. A sarkon motorkerékpár tűnt fel, megtörve a csendet. Nem állt meg a ház előtt, nem is lassított. Az utca végénél megfordult, majd kikapcsolt motorral hangtalanul gurult végig az utcán. A házon túl, a sötétben megállt. Fiatal fiú szállt le a nyeregből, sisakját lecsatolta és a kormányra akasztotta. Csöndben figyelte a házat, aztán egy apró kaviccsal megdobta az egyik emeleti ablakot. Az ablak kinyílt és megjelent egy leány feje, de nem a fiú által várt leányé, hanem annak a húgáé.
— Gyere be a kertbe! — suttogta.
A fiút nem kellett bíztatni, egyetlen mozdulattal átugrotta a kerítést és egy fa alatt megvárta a házból érkezőt.
— Mi történt? Miért nem jön Kati?
— Jaj, te nem is tudod? Elküldték nagy sebbel-lobbal a nagyihoz vidékre, hogy ne találkozzatok többé.
— Ó!
— Az anyuval utazott el a déli vonattal.
— Hol lakik az a nagyi?
— Azt én nem tudom, de ha tudnám, sem árulnám el neked.
— Miket beszélsz te?
— Én azt, hogy nem akarom, hogy utána menj.
— Biza miért?
— Hogy ezen túl velem randizzál!
— Na, abból te nem eszel.
— Tudd meg, én árultalak be benneteket apánál!
A fiú erre megragadta Zsuzsi két vállát, s jól megrázta.
— Te, te!
— Engedj el, mert sikítok, tolvajt kiáltok!
A fiú elengedte, és tanácstalanul nézte a kipirult arcú lányt. Zsuzsi hirtelen megfordult és mielőtt befutott volna a házba, még odasúgta:
— Holnap gyere vissza ebben az órában, de ne dobj kavicsot — s ezzel el is tűnt.
A fiú lassan átmászott a kerítésen, szétnézett, felült a motorra és lassan pöfögve elhajtott.
A hivatalnok és a hírnők egymásra néztek, és mindentudó tekintettel bólintottak.
— Nézzük meg, vajon visszament másnap? — kérte a hírnök egy kis idő után.
— Fontos? — kérdezte vissza a hivatalnok.
— Csak, hogy tudjuk.
Így, újra a fekete tükör fölé hajoltak, ahol ismét megjelent a sötétbe burkolózó udvar.
Egy ideig semmi mozgást nem lehetett látni, de hamarosan megjelent a halkan suhanó motorkerékpár kikapcsolt motorral és leoltott lámpával. Egy ugrás, és a fiú már bent is termett a kertben. Nem várt sokat, jött Zsuzsi is az árnyékban osonva. Leültek a kerítés tövében a földre.
— Figyelj, Zsuzsi! — kezdte a fiú. — Tiszázzuk a dolgot. Én azért vagyok most itt, hogy mondd el nekem, ha jött hír Kati felől, és hogy kérjelek meg, szerezd meg a címét.
— Ára van annak!
— Na, ne vacakolj!
— Mondom, ára van!
— Beszélj már…
— Ha kedves leszel hozzám, akkor én is hírt adok Katiról. Már, ha lesz. Most nem kívánok mást tőled, csak, hogy gondolkodj az ajánlatomon. A feltételeimen.
— És ha nem egyezem bele?
— Visítok, és kijön apa, hogy agyonverjen.
— Adj gondolkodási időt.
— Három nap! Gyere vissza hétfő este ilyenkor. Ugyan így.
Ezzel Zsuzsi beszaladt a házba.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.16. @ 11:18 :: dr Bige Szabolcs-
