A konyhában félhomály,
két szék között
a földön
hányadék remeg,
mellette vézna
asszonyi test,
ujjai között
szorongatja még
a törött üveget,
eszmélete rég
elveszett,
talán kóbor
szerelmek nyarán
kalandoz
rumban ázó agya,
minden más túlhaladt,
ő itt maradt
panelrengeteg
aprócska kaptárában,
szennyes rongyok
között,
valahol még ődöng
a tudat,
emberi mivolta
lágy naftalinban
a szekrénybe
zárva,
néha előveszi,
s olykor még
szépnek is mondható,
ritkuló alkalom,
akárcsak fogai,
ki tudja már
ki verte ki
őket,
nagy szerelmek
voltak,
csak valahogy
mindig elcsúszott a
konyha kövön,
vagy a fürdőkádban,
egy-egy pofoncsata
sietett,
padlót ne fogjon,
de szerették,
ez volt a lényeg,
lassan nem maradt
több barát,
csak a rum meg
a maflás(ok),
nyál csorog
valami szépet
vetít elé a delírium,
szép lassan csitul
a ritmus,
kihűlő testében
csak a szesz forr,
álmában jó éjt
csókot csókol
egy fess
huligán,
van élet
a rigor mortis
után.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Fecske Panna
