Sas Péter szerkesztő – nagyon helyesen – nem csak szépirodalmi szövegeket válogatott be, hanem visszaemlékezést, antropológiai tanulmányt, adomát, népmondát, néprajzi tanulmányt, levelezést stb. is. Így válik kerekké az örménységről kialakult, koronként változó kép. Én személy szerint elviseltem volna egy előszót, amely a válogatás szempontjairól adna fölvilágosítást, de ez elmaradt.
Kik is a betelepült örmények?
„1672-ben költöztek be nagyobb számmal az első örmény tömegek Erdélybe. A letelepülés a XVIII. század elejéig tartott, s egy-egy csoport kihúzódott Magyarországra, a temesi bánságba, Arad megyébe, míg egy másik rész, amelyből ma már hírmondó sem él, Újvidéken vonta meg magát. Óriás vagyont, nagy műveltséget hoztak be az országba, s az együttes életre való intézmények kész konstrukcióját. Ahol csak lehetett, városokat, egyházi szervezeteket alkottak s külön a maguk világi f?intézményét, az úgynevezett örmény kompániát, melyet Szamosújvárról igazgattak.” – tudjuk meg Bányai Elemér Egy népfaj pusztulása című írásából. Viszonylag gyorsan, 1686-ban feladják örmény vallásukat, és egyesülnek Rómával. Már az 1848-as forradalom előtt válaszút el?tt állottak: megtartsák-e különállásukat, vagy a társadalmi felemelkedés útját válasszák? A történelem azonban döntött helyettük. „…az 1848 és még inkább az 1867 utáni, modernizációt szorgalmazó adminisztratív átszervezések mind ezt szolgálták. A Bach-korszakban megszüntették az örmény társulatok autonómiáját, Szamosújvár és Erzsébetváros (addig szabad királyi városok) 1870-ben elveszítik privilégiumaikat, 1873-ban végleg szertefoszlik a Mercantile Forum, elhal a céhszervezet. Szamosújváron 1850-ben megszűnik a fiúiskola, a leányiskola még hamarabb – az örmény nyelv a magyar iskola tantárgyává válik. (…) A hétköznapok gyakorlatában addig használt örmény nyelv így fokozatosan „archiválódik” fokozatosan átkerül az egzotikumok kategóriájába – a nyelvvesztés rohamossá válik” – írja Kali Kinga Vasárnapi örmények, valami a pozicionális identitásról című tanulmányában.
Továbbá megtudjuk azt is, hogy az erdélyi örmények, pontosabban magyar-örmények inkább tartják a kapcsolatot a magyarországi magyar-örményekkel, mint a moldvai vagy bukaresti örményül is beszélő örményekkel. Hogy miért, az is kiderül a tanulmányból.
Az irodalmi összeállításról annyit mindenképp fontos elmondani, hogy Jókai Mórtól Krúdy Gyulán, Kosztolányi Dezsőn, Ady Endrén keresztül Alexa Károlyig és Bartis Attiláig bezárólag sok mindenki szerepel, aki érinti a témát. Vagy úgy, mint például Bartis Attila, aki nerm az örménységről ír, hanem a Szamosújvári börtönről, ahol a narrátor édesapja raboskodott, vagy úgy, mint Ady Endre, aki saját örmény származásáról értekezik. Mindenesetre azt a képet, amit az alcím sugall, maradéktalanul teljesíti. Még akkor is, ha némely novella azzal a magyar dzsentroid gőggel íródott, amely megveti az olyan foglalkozásokat, amelyek a kereskedelemmel kapcsolatosak. A tanult örmények (harusztok) nagy keresked? kompániáit ugyanúgy, mint a kiskereskedők (kikicsárok) tevékenységét.
Forrás: www.litera.hu – Bozsik Péter
Legutóbbi módosítás: 2019.09.13. @ 08:16 :: Adminguru