Asztal alatt üres üveg, van még benne biztos hét csepp.
Egy csepp még a kínzó vágynak, egy csepp már a vetett ágynak,
Egy csepp nemz? ölelésnek, egy csepp vér a feledésnek,
Egy csepp szárnya visz az égbe, egy csepp napok tengerébe,
Kicsordul hat, és szomjas még, a hetedik az öröklét.
Egy szürke nap, ha ma megtalál, hét csepp kell és könny? halál.
Egy, mi reggel torkot kapar, egy, mi este – mint hó – takar,
Egy, mi tested felbujtója, egy, mi vágyad altatója,
Egy, mi arcot torzít félre, egy, mi mosolyt csal az égre,
Hektószámra és nem elég, a hetedik az öröklét.
Temet? el?tt, ha várnál, hét csepp kell, hogy betaláljál.
Egy, mi hív és ölni csábít, egy, mi öl és ólba kábít,
Egy, mi elhiteti veled, egy, mi ellök és kinevet,
Egy, mi szót ad tollad alá, egy, mi szétront, amit talál,
Halált talál mint ördög szép, a hetedik az öröklét.
De élni kell, ha meghalunk is, hét csepp biztos jár nekünk is.
Egy, mi fert?z vágott sebet, egy, mi uszít veszett ebet,
Egy, mi angyalt fest és éget, egy mi a tömeggel béget,
Egy, mi könnyet csal szemedbe, egy, mi ráfeszít keresztre,
Kett? altat és megöl négy, a hetedik az öröklét.
S ha már ott vagy a pokolban, hét cseppedet számold sorba.
Egy volt, aki mennyet ígért, egy volt, aki végig kísért,
Egy, ki szeretett magadért, egy ki, elképzelt és azért,
Egy, ki test volt, üres edény, egy, ki lélek álmod egén,
Most az ördög nyújtja kezét, a hetedik az öröklét.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.25. @ 19:38 :: Juhász M. Lajos
