Hányszor gondoltam mikor
üresjárataimban eldugult id?m fojtogatott
letészem a lantot meglesznek
zakkant múzsáim nélkülem immár
ugye hogy
megleszünk mi most már így
itt az árva földön égen csendben
mint néma álló csilllagok
mit piszkáljuk es? után a sárral kevert
hamut nem ég az már nem füstöl
nem t?z nem láng nem parázs
csak napok hordaléka
felejteni tagadni esetleg szánni siratni való
széttörött álomdarabkák fekete zsákban összedobálva
nincs az az isten aki kimazsolázza
abból
azt a kevés mesét mi beleveszett rég
azt a kevés üveggyöngyöt mit szívemért valaha cseréltem
azt a kevés aranyat amiért öltem
azt a kevés formát
azt a kevés jelentést
azt a pár szétesett képet
ami benne maradt
szabad ötleteim szegényes jegyzéke
– égett szél? szétcincált irkák maszatos lapjain
szél szétkergette gy?rött cetliken
számlák és söralátétek hátulján
magnószalagok és pár kompakt kazetta
elnyúlt elmélyült bizonytalain hangjában
(emlékszem egy ócska agfán
a legszebb legfájóbb legfölöslegesebb vallomás)
itt-ott winchesterek véglegfagyott bájtjai között mint kóboráram –
szenvedjen most már a díványon nélkülem magába’
én átmegyek a szelíd doktorn? után Amerikába
vagy csak átugrom itt pont szembe a kocsmába
És akkor
az út végén mikor a part a susogó semmi vizébe szakad
megállok
és akkor én békétlen leülök a régi baráttal az ?szi Tiszával
és nézzük levelek fáradt hullását csendes vízbe fúlását
és hallgatjuk a pici hullámok békés csobogását
és akkor érezzük h?séges szavaim halálával
így h?tlen nem élhetek mégsem. Vagy a búcsú poharába
vérvörös s?r? illatos bort töltök férfimód búsan
felh?sen szomorú, érdekes arckifejezéssel
hogy végs? nagy elszánással temessem
egy könnyes áldomással köszöntsem
a választott csend hangjait mert hallgatni
arany és hiábavaló. Vagy szorgos hétköznapi
ügyekbe bonyolódom – család munka (ha terem éppen)
társaság vidám vendégségben rokonok emberek vaklármás hada
teszek-veszek intézkedek
halászok a zavarosban
már-már úgy t?n mégis megy ez
nekem is így hamarosan
ám hirtelen
z?rzavar és helter-skelter
kattan egyet lezár megáll
túlpörögtem üres lettem
leégett a majombazár.
Lantom letészem hányszor gondoltam
vak és süket és néma magamban bolyongtam
de csendben megpendül bennem egyetlen kifeszült húrja
lassan megdobbant szívem a dobot basszust adja
és érzem – éget és fáj és megint álom megynyíl tér id? mámor –
szavak özönlenek el? az ?rb?l a sötétb?l újra
a szöveg fut végtelen a szöveg fut végtelen a szöveg fut végtelen a szöveg fut végt…
Legutóbbi módosítás: 2009.01.21. @ 06:30 :: Juhász M. Lajos
