mert mindegyik külön jelentéktelen
csillantja fehér fodrát azúr hátán
partra szalad ott elsimul nesztelen
és már fordulna is vissza végtelen
sorban újra újra esztelen
remegő árnyékkal csillantja a nap-
fényt én békén hallgatom örök zaját
téridő surrogás monoton hullám-
verésben telik időm az egyik nap
a másik után hullám hullám
csupán sejtem nem hasztalan a tenger
csendje ezer nyelve ezer suttogó
szava jelenti már a teljes csendet
ami emlékszik még ulysses vizet
érintő könnyed mosolyára
ezerszer ezer egyforma cseppben
mögöttem sorakoznak napjaim
de a tengerparti csendben ünnep
hullámzik meztelen testemmel a
végtelen csend ünnepel velem
emlékszel? hányszor kérdezted hová
szaladnak jelentéktelen szavaid
végtelen monoton sorokban esztelen
mit visznek gyönge hátukon belőled
újra és újra már látom a választ
tengerem
Legutóbbi módosítás: 2019.07.08. @ 16:23 :: Juhász M. Lajos
