Kühne Katalin : Babba Mária

 

Gyergyószárhegyen aludtunk, onnan reggeli után indultunk Csíksomlyóra. Családoknál helyezkedtünk el, minden házigazda kitette a lelkét, és minden hazai jót, amit csak tudott asztalára. Padlizsánpástétom, friss túró, sajt, havasi méz, hecsedli lekvár, áfonyapálinka, házi kenyér, tojás, szalonna, kolbász – mindent meg kellett kóstolnunk. Minden étkezésnél degeszre ettük magunkat. Az útra is csomagoltak uzsonnát, nehogy éhen maradjunk. Így indultunk el, ilyen b?séges reggeli után. A buszról láttam a keresztaljakat, akik már el?tte való napokban indultak el gyalogosan a környéki falvakból. Imádkoztak, énekeltek útközben. Csíksomlyón már mi is gyalog mentünk végig, a templom mellett már több ezren haladtak felfelé, a Somlyó hegyre. Az egész hegyoldal tele volt emberekkel, népviseletbe öltözve, zászlókkal, Mária-képekkel vonultak. Néhányan, így mi is a lankás utat választottuk, de a legtöbben, hosszú sorokban a meredek hegyoldalra kapaszkodtak fel. Fegyelmezetten vonult fel a kés?bb közel 1 milliós létszámúvá fejl?dött tömeg. Senkit nem lökdöstek félre, vigyáztak egymásra. Mi is csatlakoztunk, és amikor felértünk, letelepedtünk közéjük. Velünk éppen szemben állt az oltár, ahonnan láthattuk a misét.

Sütött a nap, a távolból tisztán látszottak a magas, hófedte hegyek. Ez május elején nekünk különös volt, bár az ittenieknek megszokott dolog. Gyerekekkel, id?s, botra támaszkodó öregekkel jöttek és jöttek felfelé, nem kímélték magukat, mert át akarták élni azt a csodát, amit csak ilyenkor lehet. Csíksomlyón többször voltunk már családtagjainkkal, barátainkkal, de most el?ször jöttünk a pünkösdi búcsúra. Más a televízióban nézni, hallgatni a gyönyör? beszédet, látni a tömeget – és más ott lenni köztük, együtt lélegezni, imádkozni velük. Egy millió ember szíve egyszerre dobbant, egyszerre mondták az imát, térdeltek le és utána egy hangon énekelték a szent énekeket. Korábban egy erdész-találkozón hallottam már, amikor ötszáz erdészfiú és egy-két erdészleány  – talán inkább asszony, mert ez a társaság már az 50-es éveiben járt – együtt énekelt, varázsos volt. Ezt az érzést, amikor 1 millió ember énekel, vagy imádkozik, el?ször tapasztaltam. Együtt énekeltük Kölcsey Himnuszát, a Boldogasszony anyánkat, majd más szent énekek után végül az Erdélyi himnuszt. Felemel? volt. Talán ehhez csak az volt fogható, amikor szétnézhettem a Hargita – a korábban csak könyvb?l ismert táj – tetejér?l, vagy a tenger hullámai dobáltak ide-oda, felettem – alattam a végtelenség, vagy csecsem?ként ilyen érzés lehetett édesanyám ölében ringatózni, átéltem azt is, amikor kisfiam ölemben szundikált, vagy szerelmesem a karjában tartott. Ezek a pillanatok életem legszebb pillanatai voltak. Mindezt szinte együtt éreztem, Isten közelében lehettem. 

Gyülekeztek felettünk a fekete felh?k, hirtelen megnyíltak az ég csatornái és zuhogó es?ben, erny?k alatt állva hallgattuk végig a misét. Meg sem mozdult senki, csendben álltunk. Még a gyerekek sem ny?gösködtek. – Ehhez hasonlót csak Rómában éltem át, ekkora tömeg fegyelmezettségét eddig csak ott tapasztaltam, amikor a pápa audienciát tartott. – Amint véget ért a hosszú szertartás, újra kisütött a nap, leereszkedtek az eserny?k, levettük a kabátokat, és ahogyan felfelé jöttünk, ugyanúgy lassan indultunk lefelé is. A nagy sárban sokszor csúsztak meg az emberek, akkor sem zúgolódott senki, felsegítették társukat, utat adtak a kisgyermekes családoknak, vagy a bottal közleked? id?seknek. Nem sietett senki, türelmesen mentünk, araszoltunk lefelé. 

Este a fiatalok a sár ellenére felmentek a Somlyó-hegyre, hogy ott érje ?ket a napfelkelte. Nem volt könny? az út, négykézláb tudtak csak menni a meredek hegyoldalban, de kitartottak. Felértek, imádkoztak, énekeltek, virrasztottak. Hajnalban a nap ugyan csak néhány pillanatra bukott el? a felh?k közül, de ?k csodás élményben részesültek így is. Én nem mertem kockáztatni ezt, ha száraz id? lett volna, mi is felmentünk volna párommal. Kiderült, hogy jól tettem, hogy lent maradtam, mert ez már nem nekem való. A kegytemplomban a hideg kövön is virrasztottak sokan, hajnalban indultak hazafelé. Mi reggel megnéztük a szárhegyi Lázár-kastélyt, utána misére mentünk a ferencesek templomába. A kis közösség papját „Turbó-atyának” nevezték (rendes neve Ervin atya), mert id?s korában is motorral járta be a községeket, túl gyorsan vezetett, többször is bevonták már a jogosítványát. Most már autóval közlekedik, de azt is olyan elánnal vezeti, mintha autóversenyz? lenne. Fáradhatatlan 88 éves korában is, hívei tisztelik, szeretik, a fiatalokat vonzó személyiségével hamar megnyeri. A misén éreztük a mélységes szeretetet, ami a résztvev?k és a papjuk között áradt. Mi, akik most el?ször hallottuk ?t, láttuk törékeny testét, bennünket is ugyanúgy megérintett, mint ?ket. Olyan érzésem volt, mintha édesapám, lelki atyám lenne, aki azt adja át nekem, amit ? a Jóistent?l kapott, ami er?t adott neki egész élete során, azt közvetítette felém. Hallgattam szavát, mint édesapámét még pár éve, ?t láttam az atyában és a Jóistent, aki szeretettel fordul hozzám. Csodálatos ez az ember, akinek ilyen er?s hite van, annak ellenére, hogy 14 évet börtönben töltött, meghurcolták, megkínozták, mégis lelkileg és fizikailag is ereje teljében van, ilyen id?sen is. Sok tizenéves megirigyelheti fiatalos lendületét. Szeretettel beszélt híveihez, ?k is úgy hallgatták ?t, olyan áhítattal, ahogy egy bölcset hallgatnak tanítványai. 

Egész úton hazafelé végig kísért ez az érzés. Két kispapunk, akiket most ismertem meg, akik a fiaim lehetnének, ?k is ezt a szeretetet, tudást közvetítették. Ahogyan megtalálták a hangot a gyerekekkel, ahogy Isten felé tudták fordítani ebben az elidegenedett, hazug világban lelküket, annyira ritkaság manapság. Mindez meghatott, a búcsúzásnál csorgott a könny a szememb?l. Minden fiatal mellé ilyen lelki atyát kívánok, aki elkíséri útjukon, aki megmutatja, hogyan érdemes élni, Isten közelében. Ennek a zarándoklatnak több tanulsága is volt számomra, és sok szép élményben volt részem. Az erdélyi emberek szeretetét, akaraterejét, hitét már ismertem, az övéké messze felülmúlja a Magyarországon él?két. Most újabb emberekkel kerültem lelki közelségbe. Sokat tanultam t?lük. Érdemes lenne sok fiatalt elküldeni ilyen közösségekbe, ilyen családok mindennapjait ismerjék meg, akkor talán kevésbé lennének itt, Magyarországon követel?dz?k, pazarlók, hányavetiek, ha jobban belegondolnának, talán másképp élnének ?k is, jobban megbecsülnék azt, ami nekik jutott. A dolgos, szorgalmas, egyszer? és nyíltszív?, bölcs emberek elszakadtak t?lünk, de ne hagyjuk ?ket magukra, látogassuk meg gyakrabban, érezzék, hogy testvérek vagyunk. Hívjuk ?ket el hozzánk, szeretetünket mutassuk ki, ha anyagilag nem is tudjuk ?ket támogatni, mert mi sem állunk olyan jól, de legalább figyeljünk rájuk jobban! Miért van az, hogy még mindig vannak olyan emberek, akik nem értik, nem érzik, ami nyilvánvaló, hogy ?k hozzánk tartoznak, csupán máshová születtek, és a történelem elszakította ?ket t?lünk. Próbáljuk a szakadékot áthidalni, próbáljunk egyszerre és egy irányba lépni, ne a széthúzás, a nyugtalanság, a harag gy?zzön, hanem a szeretet. 

Amikor el?ször jártam Csíksomlyón a kegytemplomban, hozzád imádkoztam, Babba Mária, mindenki segít?je. Amikor közeledbe értem, megérintettelek, különös kegyelemben részesültem. Addigi tévelygéseim semmivé lettek, tisztán, ártatlan szívvel térdeltem el?tted. Add meg most is ezt a kegyelmet, kérlek, add meg egész népünknek, hogy ugyanígy érezzenek, hogy békét leljenek, és szeretet hassa át lelküket! A világon mindenütt legyen béke, a nincstelenek, a hajléktalanok, nyomorultak élhessenek emberhez méltó életet, ne legyen háború, legyen meg mindennapi kenyerünk, tet? a fejünk felett, gyermekeink szülessenek, ne haljanak ki a népek, a „sivatagokban” is találjanak kutakat, életteret minden él?lénynek, hogy hirdethessék a Te nevedet, amit azzal érdemelsz ki, hogy köpenyed alá veszed ?ket, hitet adsz a hitetleneknek, er?t az er?tleneknek! Babba Mária, Istennek Anyja, Boldogságos Sz?z Mária, segíts, hogy lelkünk végre nyugalmat leljen, világunkba költözzön a szeretet! Terítsd ránk köpenyed, takard el b?neinket, hibáinkat! Vigyázz és figyelj ránk, védj meg minket, szereteted sugározzon felénk, áradjon a nap fénye, koronád gyémánttüze, a sárból, porból emelj fel bennünket közeledbe!

 

2008. pünkösd

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.01.19. @ 15:19 :: Kühne Katalin
Szerző Kühne Katalin 90 Írás
Nevem Hornyánszkyné Kühne Katalin. ÁÃ?rói nevem az egyszerűség kedvéért Kühne Katalin. 1947-ben születtem Szegeden, de Miskolcon élek pár hónapos koromtól. ÁÃ?rásaim az Irodalmi Rádió honlapján, CD-n és nyomtatott formában jelentek meg, elhangzottak az IR-ben. Eddig két kötetem van: Családi album (Miskolc: Felsőmagyarország, 2007), ami visszaemlékezéseimet és édesapám Töredékek a harctéri naplóból c. írását tartalmazza. A Jel a sziklán c. verseskötet (Miskolc: Irodalmi Rádió, 2007) válogatás régebbi verseimből. A harmadik idén novemberben jelenik meg Idősíkok címmel, az Uranus Kiadó adja ki, ez prózakötet. A Kláris c. folyóiratban és antológiákban szerepelnek írásaim. A könyvek, a természet, a művészetek szeretete kísért végig egész életemben. Szüleimtől, távolabbi őseimtől, barátaimtól az értékek tiszteletét örököltem, ezt próbálom továbbadni utódaimnak.