mindent megígért, de egy vétlen baleset…
a könnyeim ezért emlékeznek
a könnyeim ezért emlékeznek
Tóparton f?zfa köszön önmagának,
törzse felkapaszkodik a földre
bízva,
küzdve,
büszkén áll.
Nézem a b?rös fodrokat,
mélyéb?l kihasal egy emlék,
egyre jön csendben,
id?tlenül int felém.
Bús lepkék köröznek a kék sírnál
árnyuk alászáll, körbeérnek örvények…
– sóhaja itt maradt, mintha ölelne –
hányszor ígértél csodákat, életet…?
Fehérre vált a tó, liheg belém a szél,
magányomat összehúzom magamon
én
élek,
engedj el!
Legutóbbi módosítás: 2009.01.25. @ 01:33 :: Laura Alen