Két székely barátként élt egy háromszéki faluban. Esténként el-elüldögéltek a kiskocsmában egy pohár bor mellett. Nem sokat beszéltek, inkább hallgattak. Mindenki tudta róluk, hogy az egyik szerencsésebb, jobban mennek dolgai, a másiknak meg kátyúsabb az életútja, döcögve halad a szekere.
– Miért választod oly gyakran a rosszat? – kérdezte egyszer az a barát, aki meg volt győződve, hogy dolgai azért mennek simábban, mert mindig a jobbik utat választja.
– Látod, én mindig csak a jót választom és ezért nyugodtan alszom! – düllesztette ki mellét elégedetten a kocsmai széken üldögélve. A másik, mélázgatva pöfékelt pipájából, szeme sarkából rásandított barátjára, de nem felelt.
Egy idő múlva fordult a kerék, és a baj elérte a jólétben pöffeszkedő barát háza elejét is. Attól a naptól kezdve, életében egymást követték a rossz fordulatok. Bármit tett, az mind balul ütött ki. Fűnek-fának panaszkodott, és nem látott kiutat megkeseredett sorsából. Árgus szemekkel figyelte barátját, akinek zokszó nem hagyta el száját, pedig neki most is csak két rossz után jutott egy jó.
Egyik este a két barát ismét találkozott a kocsmában. Egy asztalhoz ültek, amint ez barátokhoz illik, kifényesedett kalapjukat a térdükre tették és rendeltek egy-egy pohár bort. Amint a bort iszogatták, megszólalt a bajba jutott barát, akinek hiúságát igencsak sértette, hogy a balszerencse nem tágít háza tájáról:
– Látod, komám, nekem se mindig papsajt! – mondta búsan lógatva a fejét. Egy ideje hiába választom a jót, mindig rosszra fordul – villogtatva most is nagyképűségét. Barátja, akit már megedzett a két hideg egy meleg, fogai közt tartva pipáját, felelet helyett csak egyet hümmögött. Úgy tűnt, mintha társa nehéz sorsán tépelődne. Aztán végigsimította bajuszát és egy idő múlva megszólalt:
– Ki kell koplalni a sok jót, komám! – aztán fejére igazította kalapját, felállt és komótosan elhagyta a kocsmát.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.15. @ 15:53 :: M.Simon Katalin
