Marie Marel : Látva láss

Nyomtatás

Látva láss

Vannak napok, mikor könny? a beszéd.
Könnyedén kirakom lelkemet eléd.
Nézd, kedvedért csupaszra vetkezem,
s megmutatom milyen az életem.

Látod? B?römet érted lehántom,
leveszem, mint ócska kabátom,
leveszem lelkemet óvó köpenyem,
hogy látva láss. Megmutatom magam.

B?röm alatt a testemet átszöv? erecskék
kéklenek, szaladnak, látszanak. Tessék.
S íme a szív, mely fájón verdes, dobog.
Láthatod: ez mind-mind én vagyok.

Mi még? Az agyi erek bús szövedéke,
a gondolatok fájdalmas fészke,
mi rejti el?led ami én vagyok,
a gondolat fénye, mely felragyog.

Nézd, boldogan szállnak az égre
az elszabadult gondolatok végre.
Fájdalmak rebbennek a szél hátán
s könnyeken át látszik a szivárvány.

Mi maradt? Elégedett vagy végre?
Fájdalomsikolyok szállnak az éjbe.
Rád les a sötét sarokba búvó rettenet:
megnézhetted hát a p?re lelkemet.

(2008. július 9.)

____________________________________________________________________________________________

Rendben, lelki meztelenség, kitárulkozás, eddig világos, de szerintem egy kicsit túl van írva és nem túl eredeti a képalkotás sem…