Mentovics Éva : Jöv?be veszve…

Nyomtatás

Törékeny lett, bágyadt,

és látott már jobb napot,

mikor nem lüktettek felette

eszetlen szólamok,

testén krátert is csak

égi k?zet ejtett,

nem szabdalták húsát

emberi selejtek,

nem rabolták kincsét,

nem nyírták kopaszra,

nem ácsolták fáját

háborús torlaszra,

évezredek csendjét

nem dúlta fel fegyver,

olajat sem habzott

mellkasán a tenger,

manipulált génr?l

nem szólt még a fáma,

nem ment nulla fölé

jéghegyei láza,

nem volt molyrágta még

légkörén az ózon,

nem lett toldott-foldott,

vagy mondhatni – ódon,

nem dübörgött ágyú,

nem döngött az aszfalt,

gazda vendégeket

szívesen marasztalt,

nem okádtak füstöt

felette a gyárak,

fáradt vándorának

csend terített ágyat,

titkos bugyraiban

pár t?zhányó tombolt,

nem sejtett még senki

közelg? atomkort…

Éhezik a múltra,

szomjazik a jóra…

hogy ez lett a sorsa,

mi tehetünk róla.

Minden tagja beteg,

haldoklik, vagy elhalt…

gyarló b?neinkért

unokánk felel majd.