Molnár Zsolt : A behatárolt időkeretek közt létező hóember

Nyomtatás

A behatárolt időkorlátok közt létező hóember triangulumistaként a Bostoni Filharmonikusoknál helyezkedett el. A státusz fenntarthatósága érdekében kötött keretszerződés kissé korlátozta a művészi szabadságot, mivel a benne foglalt kitétel szerint az elkövetkező zeneművek megírásakor semmilyen partitúrában nem szerepelhet triangulum szekció.

Nyikoláj Kenyicu, a japán-orosz mesterdalnok főfájós éjszakája e néhány leírt szónak volt tudható. Ugyanis új zeneművében, melyet szerelméhez – Vagyim Repin leányához, Natasa Repinához írni készült, igencsak elkélt volna a triangulumszó.

Nyikoláj Kenyicu készülő darabja második harmadában zöldszínű áttetetsző szőlőszemekhez hasonlító esőcseppeket álmodott, melyek elméje ereszéről hullva alá, Natasa Repina könnyed lépteit, mint tovatűnő freccsenést lettek volna hivatottak modellezni.

Érzelmei dallamát hiába próbálta önmaga belsőfüleinek súgni barokk hegedűn vagy nyírfalanton. E klasszikus zeneírói sablon megjelenítéséhez nem talált megfelelőbb hangszert a triangulumnál.

A Nap első sugarai óvatosan lopták magukat kopottas bútorai halványult diófapác komorságába, simításukkal téve erőtlen kísérletet a szerelmi hevülés prizniceként szolgálni. Hiába minden. Nyikoláj Kenyicu hajnalfáradt szemtáskáinak még erősebb kontúrt adott a fény, és lelkében sem csendesülhetett izgatott beszéde a muzsikának.

Így érthető mód adta jelét tiltakozásának az összegyűrt kávéfoltos partitúrák papírneszének és a Bourbon kupakja reccsenésének hangjával.

Gondolataiban önmagát látta egy téren állni, fekete köpenyével a szél babrált. Bólogató tömeg éhezte szavait, míg balját a magasban tartva, emelt szót minden konvenció ellen, lázadt és lázított minden uralkodó dogma ellen, vitte pellengérre a köz ostobaságát, mely önmagát győzi meg nélkülözhetetlenségéről, avagy oltalmazó jóakaratáról, mely valójában korlátok közé szorítani igyekszik törekvését a konstruktív elmének.

Nyikoláj Kenyicu bourbonjének üvegén a használatban körbe kezdett forogni a kupak, de mindaz nem akadályozta, hogy harmadik emeleti lakásának szélesre tárt kétszárnyú ablakából ne fogalmazhassa meg a hajnali járókelőknek – leginkább a munkába induló proletároknak és a főzéshez hajnalban vásárló feleségeiknek – azt a két mondatot, mely miatt jó ideig nem játszta az Opera még a korábbi darabjait sem.

A nevezett mondatok így hangzottak:

A behatárolt időkeretek közt létező hóember státuszát minden hatalmi elit igyekszik fenntartani. Ezzel gondolván önmaguk halhatatlanságát biztosítani.

Legalábbis így jegyezte azt szomszédságában szintén korán kelő, Kis Adolf adóellenőr.