Ha az éjszakák nem lennének, minek volnának nappalok? S ha nem volnának a nappalok, minek lennének az éjszakák?
Ha Te nem volnál nekem, kinek, s minek lennék én?
Ez éjjel sem volt nyugodt álmom, az éjszaka végig fájt… Fájt az előző, átkönnyezett éjszaka (Szégyellnem kell? Férfi tud csak sírni igazán…), fájt az összes nappal, ami eltelt azóta, hogy…
Hogyan mondjam el? Hisz’ úgyis tudod.
A kezed… A kezedet minden nap, minden éjszakán fogom két kezemben.
Ezért vannak az éjszakák, és ezért vannak a nappalok. Fogom a kezedet, két kezemben, szorítom, ezt nem tudod megtiltani.
A kéz — jelkép. A Te kezed is, és az én kezem is. Amíg a kezedet féltően szoríthatom, addig van remény.
A kezed Te magad vagy. Amíg a kezed kezemben van, addig Te magad is velem vagy. S tudod, nem engedem, nem engedhetem el. Becézgetem, dédelgetem, simogatom a kezedet, nézem, látom, gyönyörködöm benne. Sokat elmond nekem a kezed. Viszonzásul az én kezem most még csak egyet mondhat el Neked.
Könnyedén akartam csevegni veled az este, nem ment, nem sikerült. Könnyes könnyedség lett belőle… Talán majd ma. Vagy holnap. Igen, holnap, akkor egész biztosan…
Kezem fejével letörlöm a könnyeimet, egy pillanatra egyik kezemmel el kell engednem a kezedet. De már újra simogatom, és szorítom, és mindkét kezemmel betakarom, számhoz emelem, és megcsókolom.
Kezünk jelkép. A kezed Te magad vagy. Az én kezem egyet mond el neked, jelen időben, mely a jövőre is utal.
Szeretlek téged, nagyon.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.29. @ 10:00 :: Nagyajtai Kovács Zsolt
