Apámmal könny? volt
Öreg, kissé büdös,
Mégis a pillanat
Töredék rész alatt
Fent volt a plafonon,
Vagy papucsot dobott,
Rám krumplit, uborkát.
Belülr?l uralták
A Langenharst-sziget’,
Inzulin termelés,
Egy sereg furcsa szó;
Rossz szem és lehelet.
Anyámra mászott olykor,
Mit gyermeke meglesne.
A gyermek voltam én,
Túlégett b?rét szedtem,
Törülköz?vel nyúztam,
Kényes fehér hátb?rét.
Aztán a diabétesz
Kezembe t?t adott,
Fecskend?t jó nagyot,
Magát combon ütötte,
– Ne félj – nevet -, te is tedd –
Hogy üssem, s odabökjek.
Én álltam béna kézzel,
Lábára rántott szinte,
A rétegek hasadtak,
Egy szisszenésnyit szólt csak.
Nem tudtam, beteg ember,
Nekem apám csak egy volt,
Acetonos lehellet,
Lábfekély és búcsúszó.
Most itt vagyok magam
Tíz évvel öregebb,
Mér’ látom még most is,
Azt a vénebb embert,
Aki, hogy apám volt,
Azt hittem, már régen
Kisétált bel?lem.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.03. @ 00:58 :: Petz György
