Odalök a csönd a szavakhoz,
na jó, elemzek:
te vagy minden
találkozás,
ottlét és
búcsú
bennem.
Ezt bárkivel megtehetném,
Ugyanez a helyzet – nyilván –
visszafelé is igaz,
nem is ez érdekel;
mert már fölkészültem erre;
tudod,
az a régi kapcsolat: vége,
most jött el az id?,
hogy csakis veled;
mert bárki lehetne,
meg a véletlen,
hiszen tudod te,
hogy csakis veled.
Kiveti az ember a horgot,
belekiabál az éjbe:
– Halak,
kapjatok el, miel?tt leesek,
nagy csobbanás lenne, ha közétek.
És a halak csak kapnak,
vakon és süketen kapnak
minden kapcsolaton,
mer’ a hal tele van hiánnyal.
És horog és damil és halál,
valahogy így van az ember,
nem horgászom,
csak elemzek,
találkozás, ottlét és búcsú,
ez mind lenne bennem.
Meg a szám szélén az a szinte
láthatatlan kis piros folt,
meg a légszomj olykor,
meg a futni-akarás,
amikor utamra nem engednek,
és verg?döm,
csak a láb kalimpál,
44-es uszonyom a légben.
Bár rossz a szemem, mégis
láttam minden igazságot,
s nem tudom, hova tegyem;
embert nem láttam még
a környékén sem.
Az igazságot nem mi találtuk ki,
talán a horgász:
egy másik víz buta nagy hala.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.19. @ 19:58 :: Petz György
