– Gratulálok asszonyom, ön terhes!
Kábultan fekszem a vizsgálóasztalon. Legszívesebben átölelném az arc nélküli férfit, aki most közölte velem a legnagyszer?bb hírt, amit valaha hallottam.
– Köszönöm! – mondom bárgyú mosollyal az arcomon, mintha legalábbis köze lenne a rám szakadó örömmámorhoz, majd szégyenl?sen felöltözöm.
Az emberek az utcán egykedv?en tengetik céltalan életüket, mennek a semmibe, üres tekintetük észre sem veszi a mindent betölt? ragyogást, ami bel?lem árad.
Bel?lem?
Nem! Bel?lünk.
Már ketten vagyunk!
Te jó ég! Gyerekem lesz.
Nem. Nem lesz. Már van. Itt van bennem egy új élet, aminek csak id?re van szüksége, hogy önálló lényként elkezdjen m?ködni. Itt van bennem egy titok, amir?l még csak én tudok, és az arcnélküli férfi. Egy élet, aki majd szebbé teszi a világot.
– Emberek! Gyerekem lesz!
Üvölteni kellene, vagy táblát akasztani a nyakamba, hogy mindenki velem együtt örülhessen. Új csoda készül?dik bennem: egy új titok. Egy élet.
Gyerekem lesz! Jaj, persze!
Hiszen nem az enyém!
Nem csak az enyém.
– Halló! Gyerekünk lesz. Apa leszel! Én pedig anya leszek. El sem hiszem! Én vagyok a legboldogabb ember a világon!
*
– Gratulálok asszonyom, ön terhes!
Kábultan fekszem a vizsgálóasztalon. Ilyen nincs! Pont most?
El akarok válni! Ennek semmi értelme. Nem lehet megmenteni valakit, aki maga nem akar megmenekülni. Nem hagyja abba az ivást, nem fog megváltozni. Még a fia kedvéért sem.
Az emberek az utcán olyan egykedv?en lépkednek, mintha nem épp most omlott volna össze a világ.
Te jó ég! Gyerekem lesz! Itt van bennem egy új élet, aminek csak id?re van szüksége, hogy önálló lényként elkezdjen m?ködni.
Most mit csináljak? Mondjam azt, hogy nem kell?
Hogyan mondhatnám azt, ennek a csupa titoknak, itt a hasamban, hogy nem kell?
Hiszen lehet, hogy megváltja majd a világot! Lehet, hogy ? hozza el majd a fényt.
Hogyan mondhatnám, hogy nem kell?
El akarok válni! El akarok válni, mert ennek semmi értelme.
De mihez kezdek majd két gyerekkel? Kinek kellek két gyerekkel?
Már mindegy! Már itt van bennem egy új élet.
– Képzeld, kisfiam! Testvéred lesz.
*
– Gratulálok asszonyom, ön terhes!
Kábultan fekszem a vizsgálóasztalon. Hát, persze. Hiszen akartuk, csak most mégis! Olyan ijeszt? a hír. Még id?re lenne szükségünk. Még alig ismerjük egymást.
Id?t akarok! Félek. Mi lesz, ha megint nem sikerül?
Nem, ez most egészen más! Most nem kell megmenteni senkit, most engem mentettek meg. Igen. Kell egy közös gyerek is. Hát, persze.
Az emberek az utcán egykedv?en haladnak el mellettem. Észre sem veszik a félelmet a szememben. Minden olyan zavaros.
Csak ez az élet, ami itt van bennem, csak az ad egy kis reményt. Rendbe jönnek majd a dolgok. Másképp nem lehet! Itt van ez a csupa titok, akinek csak id?re van szüksége, hogy önálló lényként elkezdjen m?ködni.
Igen! Egészen biztosan tudom, hogy örömet hoz majd ? is. Mint a fiam, és a lányom.
Megszületik majd ? is fájdalomban, de a fájdalom rögtön elmúlik, ha a kezembe adják. Hiszen igazi csoda egy gyerek.
Te jó ég! Három gyerek! Hogyan fogok tudni felnevelni három gyereket?
– Halló! Gyerekünk lesz… Hát persze: Én is nagyon boldog vagyok.
*
– Gratulálok asszonyom, ön terhes!
Kábultan fekszem a vizsgálóasztalon. Nem az nem lehet! Ez csak valami hülye tévedés! Üvölteni lenne kedvem. Ez csak tévedés lehet! A legkisebb még szopik, alig hat hónapos. Mihez kezdjek egy újabb gyerekkel?
Az emberek az utcán olyan der?sek, mintha mindannyian tudnának valami jó hírt, amir?l csak én nem hallottam. Itt van bennem egy új élet, aminek csak id?re van szüksége, hogy önálló lényként elkezdjen m?ködni.
Jaj, az nem lehet! Hiszen én is felel?s vagyok érte! Mib?l fogunk megélni? Hogyan kezdi el majd négy gyerek az életet? Ó, nem! Felel?tlenség vállalni ezt a negyediket.
Felel?sség, döntés, élet…
Csupa titok még! Ki tudja, mi lesz bel?le! Örömet hoz, biztosan tudom, hiszen a másik három is csak boldogságot hozott.
Csak ez a kérdés! Ez ne fájna ennyire.
Hogyan vállaljak egy negyedik életet, ha még a magamét sem tudom megoldani?
– Ne aggódj, Kincsem! Nem bántalak. Vigyázni fogok rád, ígérem! Minden rendbe lesz.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.01. @ 12:54 :: Pozsa Ágnes
