Az egész város lázasan készült az esemény megünneplésére. Pár hónappal ezelőtt történt csípőcsonttörését túlélte és bár járni még nem tudott, de teljes szellemi frissességben várta legújabb színdarabjának színházi bemutatóját.
Haragszom, Tanár úr, és szomorú vagyok, mert becsapott!
Személyesen engem — és sok más társamat, kik soha sem álmodhattak szép hosszú életről. Végre itt volt az alkalom, sütkérezni egy valódi Centenárium megszervezésének a dicsőségében. Rossz vicc volt! Nagyon rossz…
Három nap komolyság belefért volna száz év komédiába.
De az Ön szíve nem bírta elviselni a szégyent, hogy az ünneplő gyülekezet esetleg tolószékes aggastyánként lássa viszont a híres mókamester hírében álló MESTERT, aki a 100. születésnapjára is komédiát kívánt bemutattatni, melyben nem kisebb személyiséget vett mérgezett tolla hegyére, mint magát Mátyás királyt, a magyarok legnagyobb királyát.
S most a szivárvány túloldaláról kuncog a markába: „Na, ezt jól megcsináltam nektek! Ez a poén tökéletesen ül. Most kénytelenek lesztek egy örökkévalóságon át az Anavitamint szedő örök fiatal Frucht Ferencre emlékezni! Mert innen tolószékbe már nem ültethettek! Hiszen mondtam, hogy az egy roncs, a kereke is állandóan leereszt… De azt válaszoltátok, hogy az nem az én gondom. Majd jönnek a fogdmegek és visznek egyenesen az Ünneplés közepébe. De ha én egyszer másképp képzeltem — akkor most Temethettek…”
Kár! Nem azért, mert ezt a centenáriumi ünneplést elszalasztottuk és másra semmi esélye sincs egyikünknek se…
Kár az elmulasztott meglepetések miatt, melyeket Neked készítettek azok, akik szerettek.
Kár, hogy nem találkozhattál még egyszer az életben Amerikában élő testvérhúgoddal, aki erre az alkalomra a 94 éve ellenére idáig repült — (átadhatatlan) meglepetésként Neked.
Kár, hogy nem láthattad az Írószövetség által rendelt bronz emlékplakettet, melyet a szobrászművész Varga Luigi ajándékképpen készített el a febr. 26-i köszöntésre.
Kár, hogy nem láthattad színpadon kedvenc II. Matyid bemutatóját, melyet a Temesvári Csiky Gergely Magyar Színház társulata olyan odaadó szeretettel készített el a tiszteletedre, helyet adva a közös Ünnepi megelőző szertartásnak is.
Kár, hogy nem láthattad, hányan nézték meg ezt az elvetélt Matyit hiányodban is — irántad való tiszteletből…
KÁR!
Bár te tudod, hogy a magadfajta örökélet-hitű mit miért csinál.
Lehet, hogy a közemlékezet örökifjú Anavija többet ért neked egy tolószékes centenáriumnál. „Endlich — mi az a három nap az örökkévalóság kosarában? A Mama is megmondta, egyszer mindenkinek el kell menni… Néha jobb egy picivel korábban…”
De mi azért szomorkodhatunk és haragudhatunk is…
Még ha a szivárvány túloldaláról ez nem is látszik.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.23. @ 19:56 :: Bárányi Ildikó
