– Nem azért mondom, de kezdek megéhezni – mondta a pipaszárlábú a barátn?jének. – Mindjárt dél, és nem is reggeliztem.
– Valami azt súgja nekem, nem jön el – válaszolta a barátn?, és az asztal alatt megvakarta a bokáját. Éva nem bírta a harisnyát, de ma kénytelen volt magára venni. Kozmetikusnál is volt tegnap, kiszedette a szemöldökét, feldobatott egy arcpakolást is, mert Sára meghívta ?t ma ebédre. No, nem Sára miatt, aki a legkedvesebb barátn?je, de Károly miatt, akivel találkájuk volt. Éva tudta, az ilyen titkos találkozók milyen romantikusak, megédesítik az asszony életét, izgalommal töltik el hétköznapjait, akinek a csalás teljesen természetes volt. Károly nem az els? barátja, amióta hozzáment Gézához, de biztosan nem is az utolsó. Sokat hallott a férfiról, de még soha nem találkoztak. Tudta, Sára igényes, válogatós n?. A férfi, akit kiválasztott legújabb áldozatának, nem is lehet akármilyen. Biztosan a legkényesebb ízlést is kielégíti.
Nagy izgalommal várta hát a delet, amikor is átmennek ebédelni a Hiltonba, és ott, végre megismerheti barátn?je legújabb áldozatát. Évának is volt egy barátja. Ha Sára ma nem hívja ?t el a randira, amit el?zetesen Károllyal is megbeszéltek, akkor nem is árulja el neki. De délel?tt, amikor az irattárba mentek, valami régi dokumentumért, akkor elújságolta a pipaszárlábúnak, egy hónapja jár már valakivel, úgy néz ki, hogy komoly a dolog.
Amikor Sára rákérdezett, hogy miért nem szólt eddig a barátjáról, amit nehezményezett is, Éva csak annyit mondott neki, túl komoly a kapcsolat, és úgy néz ki, a férfi elvenné ?t, de nem akarja elkiabálni.
– Szóval babonából – kérdezte a pipaszárlábú, és ezen jót nevettek.
– És hogy hívják? – kérdezte Sára kíváncsian.
– Sándornak. Sándor a neve – mondta Éva, és ezen, ki tudja miért, mindketten hangosan felnevettek, mint a diáklányok, akiket éppen csínytevésen értek.
Amikor a templom harangtornyában megszólalt a harang, mindketten az el?re lefoglalt asztalnál ültek. Ásványvizüket kortyolgatták, nem szóltak egymáshoz, csak a pipaszár lábú tekintgetett gyakran a bejárat felé, Károly érkezésére várva.
– Mindig pontos szokott lenni – mondta Sára Évához hajolva, amikor oldalról szinte ezzel egyid?ben, megszólalt egy kellemes bariton.
– Kezeit csókolom. Elnézést kérek, de egy fontos telefonom volt, gondoltam, nem baj, ha kissé megvárakoztatom a hölgyeket.
Éva úgy ült, hogy nem láthatta az érkez?t, de a hangját azonnal felismerte.
– Sándor! – kiáltott fel Éva, amikor meglátta a meglepett férfit. Mindketten döbbenten álltak egymással szemben. A férfi kezéb?l kies? virágcsokor nagy koppanással hullott a földre. Hirtelen csend lett. Nem volt kedve nevetni egyiküknek sem.
