Reménytelen szerelem
A kindulópont
A gazdag bankár vacsorára hívta a legel?kel?bb étterembe. Pompás vacsorát szolgáltak fel. Frici jó étvággyal evett mindenb?l. Vacsora után a bankár fizetett, majd tüntet?en kivett húsz peng?t s a fizet?pincérnek nyújtotta.
-Ezt osszák el.
Karinthy zsebébe nyúlt, kivett egy húszfillérest, átnyújtotta a pincérnek:
-Ezt pedig szorozzák meg.”
Ezt hívják irodalomnak
(Timur Link gy?jtése)
Karinty Frigyes
Ez most a családban marad (Marlon Brandy)
Egyszer a véget nem ér? tantestületi ülésre apám beküldte a pedellust:
– Karinthy Ferencné tanárn?nek üzeni a férje, azonnal jöjjön haza, mert gyermeke született.(Karinthy Márton)
A nagybácsi
Nagybátyám télid? tájt furcsán forgatni kezdte mindkét karját. Gyakorolt. Egész jól megy – mondta egy id? után. „Tavaszra már repülök” – mondta Karinthy Gábor.
A nagypapa
Hárman voltak egy budai kávéházban: Karinthy Frigyes, Kassák Lajos és Faludy György. Karinthy tréfából egy kavicsot vett a szájába, és elváltoztatott hangon felhívta az Esztergomi N?egylet nevében Kosztolányit telefonon. A költ? szabadkozott, de a felajánlott honorárium (100 peng?) hatására azonnal szabaddá tette magát. Kosztolányi becsületére legyen mondva, szóba hozta, hogy Karinthyt is meg kellene hívni. Igen ám, de a telefonáló közölte Kosztolányival, hogy így a 100 peng?t meg kellene osztani kettejük közt. Kosztolányi azt válaszolta, hogy adják neki a pénzt, úgy, hogy Karinthy ne lássa. A telefonáló azt mondta, hogy ez is megoldható, de csak a nyáljelenet után.
– Milyen nyáljelenet? – kérdezte Kosztolányi.
– Amikor én letolom a gatyám a néz?téren, és Te kinyalod a seggem – felelte a kavicsot a szájából kivev? Karinthy Frigyes.
Lazi Kiadó
Szeged, 2009
A kiadó:
Karinthy Frigyes n?kkel kapcsolatos, asszonyokról, szerelemr?l, házasságról, házasságtörésr?l, a férfi és a n? viszonyáról szóló írásaiból tartalmaz egy csokorra valót a kötet. A válogató igyekezett szélesen meríteni a gazdag anyagból, mely tartalmaz humoreszket, krokit, de igazi novellákat és komoly eszmefuttatásokat is. A kötet mindenesetre nemcsak szórakozást nyújt, hanem hiteles képet ad Karinthy n?képér?l is, amely meglehet?sen összetett. Van ebben valami a századvég divatos n?gy?löletének hatásából, valami a feminizmus keltette ellenhatásból, jó adag a hagyományos férfiszemléletb?l, legtöbb azonban nyilván a magánéleti tapasztalatokból..
Szerkeszt?: Hunyadi Csaba Zsolt
Csacska n?k és hiszékeny férfiak szerelmi példatárának is nevezhetnénk ezt az összeállítást Karinthy Frigyes elbeszéléseib?l és humoreszkjeib?l. Vagy inkább furfangos n?k és gyanakvó férfiak szerelmi leckéinek? Így sem tévedünk. Ez Karinthy! A n? s a férfi megannyi színét (talán inkább visszáját) bemutató virtuóz, aki a n?k iránti ellentmondásos viszonyát örökíti meg sziporkázó humorával.
Az író hol ironikus, hol komoly módon els?sorban a n?k „másságát” hangsúlyozza. Van ebben valami a századvég divatos n?gy?löletének hatásából, a feminizmus, a szüfrazsettek keltette ellenhatásból, valami a klasszikus polgári n?nevelés és házasságeszmény kritikájából, jó adag a hagyományos férfiszemléletb?l, ám a legtöbb valószín?leg a magánéleti tapasztalatokból. Ezt a n?képet azonban hol er?sebben, hol gyengébben, de szinte mindenkor színezi Karinthy örök humanizmusa.
Mert milyen is a n?? Csalárd, számító, ostoba, kicsinyes, hivalkodó, bosszúálló ösztönlény. Ugyanakkor odaadó, önfeláldozó, érz? lelk? is. No és a férfi? Hiszékeny, rajongó, vágytól f?tött, állhatatos, mély érzés?, ám néha tétova, fafej?, féltékeny szoknyabolond. Így alkotnak tökéletes párt. E kötet azonban nem a béke, hanem a lelki zivatarok, a harc, a viszonzatlan rajongás, a méltatlan szerelmek, az emberi gyarlóság albuma, amelyb?l banalitásukban is halálos emberi drámák, semmiért lobbant perzsel? szenvedélyek szikráznak föl. S amikor nem fokozható tovább értetlenségünk abban, milyen hát a n? és milyen a férfi, az író csak annyit üzen: páratlan társak a szerelem nev? életre-halálra vívott küzdelemben.
Karinthy Frigyes igazságvágyától hajtva a „mosoly vészbírósága elé álltja a n?-férfi viszonyt”. Humora magával ragadó, s mi szívb?l kacagunk a szomszédra ráill? vitriolos megjegyzéseken. De ki vihog még rajtunk kívül? Alighanem a falon túlról hallik a nevetés…
Kerekes Tamás
Karinthy Frigyes
A felismerés
Halálom után két nappal idézést kaptam, hogy jelenjek meg a Másvilági Mennyországkiegészít? Parancsnokság Irodájában. Ott beosztottak valahová, ahol többedmagammal vártam, hogy átdeportáljanak a Marsba vagy akármerre, a IV-ik, b?vített dimenzióba. Nagyon untam magam. Ötödnap találkoztam Dezs? barátommal, akit szintén ide osztottak.
– Hogy vagy – kérdeztem –, soká maradsz itt?
– Tudom is én. Nagyon unom magam. Tudod, az ember a másvilágon ellustul. Sürgôs dolog nincsen, az ember mindenre ráér – telik az örökkévalóságból. Téged is örökkévalóság-fogytiglan hívtak be?
– Engem is. Mindig ilyen unalmas itt?
– Igen, kérlek, és az ember elveszti minden kedvét. Tegnapelôtt például eszembe jutott, hogy nekem egy komissióm van. Még a behívatásom elôtt megígértem valakinek, egy hölgynek, hogy halálom után két nappal, éjszaka, meglátogatom. Eszembe jutott, gondoltam, úgy sincs most semmi dolgom, lemegyek, elbeszélgetünk egy kicsit.
– Ugyan. Na és mit szólt?
– Tizenkett? el?tt valamivel érkeztem, még aludt ônagysága. Gondoltam, hadd aludjék szegény, keresztülmentem a falon, aztán beültem a tükörbe és néztem. Sok tekintetben el?nyösebb azért ez az állapot, hogy az embernek nincs teste. Az enyém kicsit kövér volt, és gyakran izzadtam. Az itt nincs.
– Hát persze, az igaz.
– Hát, kérlek, elég kíváncsi voltam a találkozásra. Én tudniillik valami hosszú és patetikus levelet írtam neki, amiben ezt a randevút megígértem. Azt írtam neki, hogy a másvilágon találkozunk.
Dezs? elgondolkodott.
– Nem értem, miért akartam vele pont a másvilágon találkozni. Úgy látszik, valami mondanivalóm volt neki, de bizony Isten, elfelejtettem. Ott ültem a szobájában, mondom, a tükörben, és törtem a fejem, hogy mit is akartam neki mondani. Pedig milyen sürg?s volt akkor, direkt agyonl?ttem magam, hogy találkozhassunk. És képzeld, ott vagyok, és nem jut az eszembe.
Megint elgondolkodott.
– Szép n?? – kérdeztem végre.
Dezs? vállat vont.
– Tudja Isten. Azel?tt nagyon tetszett. Most jobban megnéztem magamnak, míg aludt. Kérlek alássan, mióta itt vagy, nem jutott eszedbe, hogy milyen furcsa dolog egy emberi test?
– Furcsa?
– Na igen. Mondhatnám, komikus. Különös hatással volt rám, hogy ni, ezek még mindig hordják a testet, amit én már olyan régen nem hordok. Olyan… olyan régi divatú dolog… Mint az uraságoktól levetett ruha… A lélek leveti a testet, és ezek tovább hordják…
– Van a dologban valami. De a részletek…
– Hát kérlek, azokat is megnéztem. Azel?tt például ?rülten szerelmes voltam a lábaiba. Kérlek alássan, ugyan kérlek, hogy néz ki egy emberi láb! Nyilvánvalóan olyan, mint egy elnyomorodott kéz. Azel?tt kéz is volt, mikor még majom volt az ember. Az ujjak eltorzultak, és a tenyérb?l lett egy vaskos, formátlan húsdaganat. Nem értem, hogy ezt akkor nem vettem észre.
– És a szája?
– Az meg két vörös húsgörcs. A bélrendszer fels? nyílása, a sok evést?l kidagadt. Beljebb csontocskák vannak, azok se szabályosak. Aztán az orr!… na, kérlek szépen!… milyen formátlan valami. Két lyuk van rajta. Hanem a legkomikusabb és szánalmasabb a két fül. Hogy ez soha nem jutott az eszembe! Két lemaradt, siralmas húscafatocska, ami összezsugorodott és gy?r?dött, mint a töpörty?. És két ilyen kis cafatocska lóg a fej két oldalán, és ez nekem tetszett! és meg akartam csókolni! Brr!…
– Furcsa, furcsa. Mondasz valamit.
– Hát, kérlek, én csak elnéztem egy darabig. Ilyen az egész. Aztán megint törtem a fejem, hogy tulajdonképpen miért is akartam én vele találkozni. Aztán, szégyen ide, szégyen oda, bizony nem jutott az eszembe, hát fogtam magam; és szép csendesen ellógtam, miel?tt felébredhetett volna. Nem mennék többé vissza, nem tudom, miért.
– Azóta se jutott az eszedbe?
Gondolkodott.
– Mit csináljak. Nem. De nem is er?ltetem magam, van id?. Arra való az örökkévalóság. Nincs egy cigarettád?
– Volna, de mivel szívjuk el, nincs szájunk.
– Az igaz. Látod, ez az egyetlen dolog, amit sajnálok.
A kezdet
Pitypang
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mit kapkodok?! – mindegyre kérded,
Hol bosszús-hangosan, hol fejcsóválva, némán –
Mért nem szelíden símogatva
Ahogy szokás, ahogy mások teszik,
Miért kapkodva, csillogó szemekkel
És mit nevetek hozzá – szemtelenség!
Ilyen csunyán, fülsért? élesen!
Eh, rögtön itthagysz, vagy kezemreütsz!
Pitypang, ne hagyj itt,
Inkább megmondom
Megmondom – várj, füledbe súgom,
Hajtsd félre azt a tincset.
Kezed felé
Kezed, hajad felé
Kezed, hajad, szemed felé
Kezed, hajad, szemed, szoknyád felé
Mi kapkod így – hát mégse jut eszedbe?
Mi kapkod így – még mindig nem tudod?
Pedig ily bosszús arccal
Próbálod elháritani akkor is
Hajad, szemed, szoknyád lefogva.
Porzód felé
Porzód, bibéd felé
Porzód, bibéd, szárad felé
Porzód, bibéd, szárad, szirmod felé
Mi kapkod így, pitypang? – A szél!
A szél, a szél, a szemtelen bolond szél
Vígan visítva bosszúságodon.
Pitypang, mi lesz?
Ez még csak a szell?
Ez még csak kapkod és fütyörész
De én még nem is beszéltem neked a családomról
Hallod-e, hé!
Füttyös Zivatar Úr volt az apám – anyám az a híres arkanzaszi
Tájfun
Tölcséres vihar a sógorom –
Pitypangpehely, kavarogtál-e már ziláltan – alélva
Felh?befúró forgószél tetején?
Jobb lesz, ha nem ütsz a kezemre.
Lecke
Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.
Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.
És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted,
B? könnyeim, a könnyü bért,
Mit értem ontsz, a könnyekért.
Eldobtam mindent – íme, lásd,
Hogyan lehet szeretni mást,
Kiért mindent százszor megadnál,
Ezerszer jobban önmagadnál.
Kész vagyok meghalni miattad,
Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
Ahogy hiszem, hiszen mutattad.
Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.
Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e –
Mindössze ennyi volt a lecke,
Mindössze ennyi a titok,
De jaj neked, ha nem tudod.
Jaj néked, hogyha az egész
Szabály és példa kárbavész –
Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.
A bizonyosság
A szerk. (Rajkó Félix konklúziója)
Szelencey már ott ült a teraszon. Unatkozva nézett kifelé, el?tte konyak.
-Halló Imrus! Itt vagyok.
-Karcsikám-szervusz!
-Na, mi az, élet-halál kérdés?
Leült, lihegett
-Várj…, azonnal, Pincér! Nekem is egy konyakot-. Kiitta aztán elgondolkodva, komolyan, mélyen, kicsit remeg?en zengett a hangja, amikor megszólalt.
-Karcsikám, én úgy beszélek veled, mint az egyetlennel ezen a világon, akivel ?szinte lehetek, aki el?tt nem kell szégyenlem magam, aki el?tt kitárhatom. Szünetet tartott. A h? barát melegen, biztatóan nézett rá.
-Karcsikám! Tudom, hogy tegnap beszéltél Loncival
A másik mosolyogva. Megragadta a kezét, mint a kidobott hajókötelet.
-Karcsikám. Tudom, hogy szóba kerültem, hogy beszéltetek rólam, hpgy ? is beszélt. A másik kinyitotta a száját. Szenvedélyesen vágott közbe.
-Nem, nem bírom végigvárni. Csak annyit, csak annyit mond, kérlek, mi a benyomásod, szeret? Nem szeret?
Kerekes Tamás
Lazi Kiadó
Kedves Afterman! Olyan irodalmi alkotásokat várunk T?led is, amely önálló írásként fogható fel, és van valamiféle irodalmi értéke is. Ez az írás – sajnos – nem ilyen.
Tisztelettel üdvözöl: Nagyajtai Kovács Zsolt szerk.
(E megjegyzés mindkét írásodra vonatkozik.)
Legutóbbi módosítás: 2009.02.17. @ 06:39 :: Kerekes Tamás afterman