Szép akaratunk
Az el?adó felkészült, szuggesztív és nagy szaktudással rendelkezik. A teremben ül?k teljesen átadják magukat neki, igazi tanító, minden szava figyelemreméltó. A téma is olyan, ami nagy érdekl?désre tart számot. A mester nem csak akkor tanít, ha beszél, akkor is, ha hallgat. Eszembe jut egy ?si kínai történet: „Mester! Ébren vagy? – kérdi a tanítvány, mert azt tapasztalja, hogy a mester annyira elmerült gondolataiban, hogy úgy néz ki, mintha aludna. – Ébren vagyok – mondja a mester. Figyelsz rám? – kérdi a tanítvány. Figyelek – mondja a mester. Miért nem szólsz hozzám? – De hiszen te hallgatsz engem – mondja a mester.” És a tanítvány értette, amit a mester szavak nélkül közölt vele.
Most viszont beszél, beszél, és mi hallgatjuk ?t, aki a legnagyobb pszichológusok közé tartozik. Körbenézek, és látom, hogy a közönség nagy figyelemmel hallgatja. A testbeszédük különböz?: az egyik karba teszi a kezét, elnyúlik a széken, teljesen ellazul. A másik el?red?l, issza a mester minden szavát. Egy szót sem szeretne elmulasztani. A harmadik hátrad?l, nyitott szemmel és szívvel fordul az el?adó felé. A negyedik arckifejezése elgondolkodó, töpreng?. Az ötödik elmosolyodik, érti a finom utalásokat. A hatodik felhúzza szemöldökét, mintha nem mindenben értene egyet a mesterrel. A hetedik lehunyja szemét, úgy koncentrál. Akármerre nézek, a hallgatók mindegyike figyel, a téma annyira lefoglalja ?ket, hogy azt sem vennék észre, ha t?z ütne ki a teremben, annyira er?s a mester szuggesztivitása. Mindenkit leny?göz szavaival, bölcs gondolatai termékeny talajra hullnak, mély érzelmeket váltanak ki bennük. Ki-ki vérmérsékletének megfelel?en reagál a mondandóra. A fiatalok szeme kutató, arcuk lázban ég, minden porcikájukkal figyelnek, az id?sebbek arcán viharos érzelmek mutatkoznak, elfelh?södik szemük, néhány hallgató némán zokog, rázkódik a testük.
Engem is éppúgy megérint, aki csupán nézem a m?sort, a képerny?r?l is átsugárzik az az er?, szinte mágia, ahogyan szavaival elb?völ, úgy érzem, együtt lélegzem vele. Mindennapi életünk számos problémáját úgy tárja fel, hogy úgy t?nik, ezt nekem mondja, ez velem is megtörtént, vagy megtörténhetett volna. Nekem ad tanácsokat – kéretlenül is – de ezzel nem vagyok egyedül, ahogy elnézem a közönséget, nekik is hasonlóak az érzései. Személyesen érint meg minden szava, mintha ismerné a bennem dúló harcokat, mintha problémáimat elmondtam volna neki és most várom, hogy ? mit gondol, miben kellene változtatnom, változnom. Bármir?l beszél, minden szava igaz, példáival jól megvilágítja a lényeget. Régi kedves tanáraimat juttatja eszembe, akik nemcsak oktattak, hanem neveltek is. Édesapám és édesanyám hatott így rám, nem csupán okos beszédükkel, de egész lényükkel tanítottak. Szerencsés vagyok, hogy ilyen tanáraim, ilyen szüleim voltak, a környezetemben él?k közül is sok értékes embert hallgathattam, t?lük sokat kaptam. Nem mindenben értettem velük egyet, kértem a tanácsaikat, de nem mindig fogadtam meg azokat. Ha akkor nem is tettem úgy, ahogyan kellett volna, kés?bb, évek múlva rájöttem, hogy igazuk volt. Így, utólag már belátom, hogy hallgatnom kellett volna rájuk. Utat mutattak, és én letértem a helyes útról, csökönyösségem okozta a hibákat, amelyeket elkövettem. Most, amikor a „mestert” hallgatom, eszembe jut, mennyi mindent mulasztottam eddigi életem során. Talán még nem kés? változtatnom ezen.
Er?t ad ez az el?adás ahhoz, hogy ezután jobban figyeljek magamra, másokra, és amit lehet, változtassak meg. Amit pedig saját hibáimból okultam, osszam meg a gyermekeimmel, hátha ebb?l tanulhatnak. Talán megvédhetem ?ket csalódásoktól, sérülésekt?l. Segíthetnék nekik, hogy ugyanazt a hibát ne kövessék el, amit én elkövettem. Szeretném továbbítani azt, amit életem során tanultam, akár könyvekb?l, akár tanítóimtól. Örülnék, ha életem végén gyermekeim ugyanilyen figyelemmel, ég? szemmel fordulnának felém – még akkor is, ha nem vagyok sem mester, sem tudós, az én tapasztalatom és tudásom nem ér fel hozzájuk -, csak egy érz?, gondolkodó anya, aki valamit átadhat, aminek tanúja volt, és ezzel segíteni tud nekik.
Egyre nagyobb igény mutatkozik az ilyen jelleg? el?adásokra. A régóta tartó válság nemcsak a gazdasági élet területén jelentkezik, hanem az egyének mindennapi életében, a társadalom viszonylataiban is. A munkanélküliség, az egyre növekv? terhek már nemcsak a feln?tteket érintik, már a fiatalok közé is befurakodott a kilátástalanság, az útkeresés. Amikor én voltam fiatal, mindenki dolgozhatott. Ha szerényen is éltünk, de nyugalom vett körül bennünket és a jöv?nkben bíztunk. Mit mondjunk most gyermekeinknek? Milyen pályát válasszanak, melyik óvodába, általános iskolába, gimnáziumba, vagy egyetemre jelentkezzenek? Már pici kortól kezdve felvételiznek gyermekeink. Már az óvodába is felvételi kell. Különórákra járatjuk ?ket, lehet, hogy így kiderül valamilyen készségük, tehetségük és ez bizonyos fokig jó is, de ha ezt túllihegjük táncórákkal, zenei vagy nyelvi órákkal, akkor a felh?tlen gyermekkortól, a játék örömét?l fosztjuk meg gyermekeinket. Szakért? közgazdászaink sem látnak annyira el?re, ?k sem tudják, milyen módszerek alkalmazásával kerülhetjük el a cs?döt, mi vagy ki vezet majd ki bennünket a gazdasági válságból. Mi, szül?k pedig tájékozatlanok vagyunk, de azt szeretnénk, ha gyermekünknek lenne majd munkája, ne szoruljon ránk egy egészséges fiatal csupán azért, mert nem tud elhelyezkedni friss diplomájával, és éveken át támogatásra szorul. Melyik szakma lesz akkor a trendi, amikor ? eléri ezt a kort? Gyermekeinket már tízéves korában is ez foglalkoztatja. Látják, hogy szüleik mennyire hajszoltan élnek, hogy a mindennapi kenyeret biztosítani tudják a család számára. Sok a munkanélküli, a hajléktalan, az utcákon állandóan beléjük botlanak. Sajnálják ?ket, vagy csak lesajnálják? Err?l mi tehetünk, ezért mi vagyunk a felel?sek. Ha megbetegszik valaki a családból, a kisgyermek is látja, hogy alig van n?vér, alig van orvos, aki ellátja a rászorultakat. Környezetükb?l sokan külföldön tanulnak, ott keresnek maguknak munkát – illegálisan, vagy legálisan -, ahelyett, hogy itt élhetnének saját hazájukban. A teljesítménykényszer már a kisgyermeknek is stresszt okoz, alvászavarral küzdenek, fáradtan mennek óvodába, iskolába, ny?gösek, nehezen kezelhet?k. Otthon, a családi fészek sem meleg, és szeretetteljes, hamar elhangzik egy hangos szó, a felelet még hangosabb. Kimerült, stresszes gyermekb?l mások iránt közönyös, sokszor durva, önz? feln?tt válik. Ha már otthon sem veszi ?ket körül szeret? család, ha ott sem figyelnek rá, idegenek még kevésbé, akkor végképp talajt veszthetnek. Manapság a gyerekek körében egyre n? a depresszió, az öngyilkossági kísérletek száma. Ebben a szomorú világban nagy szükség van a figyelemre, a másik ember megértésére. Ha a szül?k, vagy barátok nem képesek erre, akkor a gyerek próbál közösségbe kerülni. Jó esetben olyan közösséget talál, ahol ezt megkapja, rossz esetben pedig – és sajnos erre több az esély -, olyat, ahol elesettségét, gyengeségét kihasználják, átmossák az agyát, testileg-lelkileg tönkreteszik. Pusztít az ostobaság, a sekélyesség, a durvaság, az erkölcstelenség. A gyermekek többsége befolyásolható, ezért nagy a veszélye annak, hogy olyan környezetbe kerül, ahol könnyen a drog vagy a b?nözés áldozata lehet.
Ezért tartom nagy kincsnek az ilyen el?adásokat. Jó lenne, ha gyermekeinket is olyan pedagógusok nevelnék, mint amilyenek bennünket. Jó lenne, ha a szül?k leülnének kisgyermekeik mellé és elbeszélgetnének velük ahelyett, hogy a TV elé ültetik ?ket és ezzel rázúdítják mindazt a szennyet, amivel megmérgezik kialakulóban lév? gondolkodásukat, egész életüket. Jó lenne, ha több ilyen lelki gazdagsággal teli m?sort közvetítenének a sok szörnnyel teli mese, akciófilm, triller és bugyuta valóságshow helyett. Régen, a gyermekkoromban az értékes tanító mesék, rádióm?sorok, TV-filmek, zenei és színházi el?adások voltak többségben. M?vészi filmekr?l, történelmünkr?l, könyvélményekr?l beszélgettünk és nem a ma mindent elsöpr? borzalomról, ami körülvesz bennünket. Nem a kevés munkával vagy ügyeskedéssel megszerzett pénzr?l, annak mindenhatóságáról, felel?tlen, hazug emberekr?l szólt az élet, mint ma. Régen még jó példát mutattak a feln?ttek gyermekeiknek, ma inkább a rossz példa dívik, az, hogy hogyan legyünk még önz?bbek, lelketlenebbek. A tekintetek ma inkább a sztárok csillogó, de sekélyes élete felé fordulnak. Lehetne másképp is, hiszen olyan sok érték van a világon, amit eléjük tárhatnánk! Ez jutott eszembe, amikor a pszichológus el?adását hallgattam. Jó lenne, ha fiaink ég?, figyel? tekintete ezeket az értékeket látná meg a világból, így világunk is gazdagabb lehetne!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Kühne Katalin
