Marie Marel : Illékony vágyak

Nyomtatás

Mikor

rozsdaszín ég alatt

közelg az alkonyat

lét és nemlét határán,

kezedre hajtom arcomat.

Ajkam lágyan simogat:

– szinte érzem –

veled van lényem.

Szépem,

oly jó volt nékem

veled élnem!

Tétován lesem

drága kedvesem,

hívsz-e már magadhoz.

Haraghoz

hasonló érzés ragad magával,

vitába szállok a halállal,

s az Úrral is, magával:

Miért marasztasz,

hiszen vár rám,

nem lennék ott árván.

Nekem hasztalan a malaszt,

nem nyújt vigaszt.

Ha azt akarod, hogy éljek

és az élett?l ne féljek,

mondd, mit tegyek?

Mi a feladat,

mit elvégezni késztetsz,

és ha kész lesz,

elengedsz?

Kérlek Uram:

Tedd meg.

2009-02-19