Gerd még ki sem húzta a lábát, a szülők máris elfoglalták helyüket a hatalmas ablak két szegletében és a függönyt félre húzva figyelték a ház előtti reggeli forgatagot. Renatáé volt a baloldali törzshely, onnan tovább láthatta elmenőben a fiát. Szokása szerint még akkor is integetett, amikor már nem láthatta.
— Albert! A gájdot odaadtad? — kérdezte teljesen felesleges aggodalommal.
— Igen, Drágám! Azt hiszem mindent felírtunk. Este még egyszer telefonáltam Marshallnak és felolvastam neki az egészet. Meg volt elégedve.
Mérhetetlen gazdagságuk ellenére szerényen, feltűnés nélkül élték végig a házas éveiket. Az egybekelésüket követő második év végén nagy izgalomban teltek a vajúdás órái. Renata sokat szenvedett, mégis Gerd születése jelentette számukra a beteljesedést! A kisfiú tanulékonyságában, viselkedésében eleinte nem volt semmi gyanút keltő eltérés, mégis fokozatosan rá kellett döbbenniük a fogyatékosságára. Az ítéletalkotásban, az elvonatkoztatásban szerencsétlenül alakultak a dolgok. A gyermek mindenben eligazításra szorult, ha bármiben is döntenie kellett, mert arra nem volt képes.
A bajban az volt a szerencse, hogy Albert és Renata a teljes életét feláldozhatta Gerd fejlődése érdekében. A gájdok — a zsebben elrejthető kicsiny, problémamegoldó noteszek — rendben sorakoztak a könyvespolcon. Csak a fontosabbakat őrizték meg az évek során, de így is tekintélyes terjedelemben uraltak egy nagyobb falrészt. A füzetecskék rendszerbe állítására a szakorvosok egyetértésével, az iskoláskor előrehaladtával került sor. Gerd tudomásul vette, hogy közös titkuk lett a gájd, melyet minden este együtt írtak meg apával és anyával aszerint, hogy mit diktált a másnap.
Marshall bácsikáját nagyon szerette, mert vele tudott csak felszabadultan játszani, hiszen barátai nem lehettek. Nem érzékelte a kényszerű magányosságát, bár gyakorta akadt valamiféle hiányérzete. Annak okát azonban nem tudta megfogalmazni. Szenvedélyesen videózott, egyik legkedvesebb filmjét, a Forrest Gump—ot sokszor megnézte.
A képzéssel nem volt probléma. Az évnyitók idején rendszeresen átutaltak az iskolai alapítvány számlájára egy kerek összeget. A banki alkalmazottak döbbenetére Albert alkalmanként hat nullát írt egy találomra kiválasztott szám mögé. A szorgalmi időszak ezzel egy évre előre rendezve lett. Problémák persze így is bőven akadtak. Ha Gerd helyzete tarthatatlanná vált, akkor iskolát váltottak. A fiatalember előmenetele szempontjából jelentőséggel bírt, hogy minél kevesebb iskolatársa véshesse őt az emlékezetébe. Hál’ Istennek ragyogóan memorizált, így érettségi után a családi tanács a közgazdasági egyetem mellett döntött. Gerdet a kollokviumokra számos tehetséges és jó nevű szakember készítette fel. A horribilis óradíjak, valamint az egyetemi alapítványok pénzzel történő szakadatlan megsegítése továbbra is garantálta a sikeres előmenetelt. Alighogy letelt a diplomaosztást követő távol-keleti jutalomutazás, Marshall máris megszerezte az első munkahelyet kedvenc unokaöccsének: a tőzsdén kreáltatott egy külön státuszt Gerd számára. Persze nem ment könnyen, sok pénzébe került.
Elérkezett a nagy nap! Az ablaknyílásból Albert látta meg először, amint elegánsan, divatos bőrtáskáját játékosan lóbálva a Bentleyhez lépett. A sofőr már nyitotta a jobb hátsó ajtót. Még nem szállt be. Mosolygott, ahogy visszaintegetett nekik.
— Renata! Te már megint pityeregsz! — korholta az asszonyt Albert, de csak azért, hogy leplezze saját megilletődöttségét.
Szépen teltek a dolgos hétköznapok a tőzsdén. Gerddel úgyszólván senki sem törődött, mindenki a saját munkalázas stresszében élt. Ha bármilyen probléma adódott, akkor hazatelefonált, vagy felhívta Marshallt, így azután minden olajozottan működött. Az asztala maga volt a munka—ergonómiai tökély. A klímát a saját kedvére szabályozhatta, a számítógép monitorján tetszése szerint szörfözhetett az adatbázisokban. Két külön telefonvonalat is birtokolt. Az irattartó mellett tartotta bonbonos tálkáját, a nassolás volt a kedvenc időtöltése. Egy napsütéses déli órán betért a kedvenc édességárusához. A boltocska szerényen meghúzódott a tőzsdepalota szomszédságában. A doboz desszertet már kikészítették számára, csak ki kellett fizetni és mehetett vissza a munkahelyére. Lehuppant a kényelmes bőr karosszékébe és a frissen vásárolt finomságokat beleöntötte a tálkába. Eközben a kollégák közt szokatlan izgalom lett úrrá, ez még neki is feltűnt. Minden tekintet a képernyőkre tapadt.
— Esik! — kiáltozták elkeseredetten. Néhányan Gerd íróasztala mellett álldogáltak, tanácstalanul. Mivel épp az imént járt kint a verőfényes napsütésben, ösztönösen mondott ellent.
— Nem esik! — A döbbenet mindenkibe belefojtotta a szót. A kollégák gyűrűjében kissé kellemetlenül érezte magát. A legtapasztaltabb bróker szinte suttogva nekiszegezte a kérdést.
— Akkor vehetünk? — Gerd a bonbonos tálka felé intett.
— Vegyetek csak nyugodtan!
Teljes volt a félreértés. Mindenki a helyére sietett üzletet kötni.
Renata a kedvenc ételeit tálalta fel a vacsora asztalra, Albert egy pohár portóival koronázta meg a fenséges lakomát. Miközben a személyzet serényen dolgozott, a megüresedett asztalt jegyzettömb, telefon, számos íróeszköz és papír borította el. Kezdődött a másnapi gájd összeállítása, illetve csak kezdődött volna! Gerd elmesélte a napi történéseket, többek között a számára is szokatlan közjátékot. Apus elfehéredett és a telefonhoz rohant. Marshallt hívta. A beszélgetésből kiderült, nagy baj van. Megegyeztek abban, hogy Gerd beteget jelent, és egy ideig ki sem mozdul otthonról. Tanácstalanok voltak. Pedig minden olyan szépen alakult! Kroll tanácsos elintézte a titkári tisztséget is a pártban, elég lett volna csöndben meghúznia magát ennek a gyereknek. Letargikus hangulatban telt a következő napjuk, még a TV-t sem kapcsolták be.
Szokásaiknak engedve harmadnap reggel a szülők mégis lementek a közeli parkba. A tavat övező sétány egy padján üldögélve Albert az életük folytatásán töprengett, Renata gabonaszemekkel etette a köréje gyülekező madarakat, míg el nem fogyott a magával hozott eleség. Nem akarták megbántani egymást, hallgatagon bandukoltak egymás mellett. Hazaérve épp levették felöltőiket, amikor megcsörrent a telefon. Marshall jelentkezett, lelkendező harsogását még az eltartott kagylón át is jól értették.
— Meg kell venni az Economistot! — rendelkezett Apus. — Egész oldalas írás jelent meg Gerdről!
Egy neves újságíró terjedelmes cikkben méltatta az ifjú tőzsdei szakértő merész döntését. A nem várt pénzmozgásoknak és a spekulatív vásárlásoknak köszönhetően hatalmas nyereséget hozott a kereskedés.
Minden megváltozott. A gájdok kidolgozásába egyre több szakembert vontak be. Kroll a politikai vonalat vitte, nem győztek eleget tenni a sok meghívásnak. Gerd elnyerte a pártelnök-helyettesi tisztséget az éves kongresszus egyhangú jóváhagyásával.
Később a dolgok tragikus fordulatot vettek. Előbb Albert hunyt el, majd nem sokkal azután Renata is követte hűséges párját. Gerd ott állt a sírnál. A sofőr levett kalappal, tapintatosan félrevonulva várakozott a Bentley mellett, míg ő magában morfondírozott. „Apus, Anyus, nagy újság van! Minap fogadtam a pénzügyi világszervezet képviselőit. A politikáról is szó volt. Azt mondhatom, hogy Andrew anyanyelvi szinten tolmácsolt, de így sem értettem mindent. Végül kétségbeesésemben elárultam ezeknek az előkelő uraknak, hogy minden együttműködésre kész vagyok, csak készítsenek nekem minden napra egy gájdot, amit teljesíthetek.”
Nem érzékelte az idő múlását. A zsebkendőjét gyűrögette. Talán a gépkocsivezetője tudja, hogy most hova kellene mennie, vagy mit csináljon. Megfordult, de sem az autót, sem a sofőrt nem látta sehol. A Bentley helyén egy fekete Mercedes parkolt, előtte és utána motoros rendőrök szabályos menet alakzatban várakoztak. Egy vezérőrnagy lépett elő. Engedélyt kért tőle arra, hogy az útvonalat biztosítsa. Azután szabályos hátraarcot hajtott végre, és az időközben visszaérkezett felvezető rendőrautóhoz ment. Egy civil ruhás tisztelettel köszöntötte őt, mint újonnan megválasztott kancellárt és a kocsihoz kísérte. Beszállás után diszkréten a belső zsebébe nyúlt és egy kapcsos kis noteszt húzott elő.
— Excellenciás Úr, a gájdot méltóztasson átvenni…
Gerd hátradőlt a kényelmes ülésen. A temető bejáratánál százszámra tolongtak a tudósítók, alig bírtak átvergődni a tömegen. Bele-beleolvasott a kis füzetkébe, és egyre felszabadultabbnak érezte magát.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.02. @ 19:34 :: Meyer József
