Addig néztem a hegyr?l lefelé,
amíg csak bírtam, oly messzire,
s ameddig láttam, mert alkony
csípte meg szememet, és térb?l
a por figyelmeztet: honnét, hova,
amikor a hegy tetején magam is
hegynek érzem magamat, akkor.
Addig néztem a hegy tetejér?l a tájat,
én, emelkedés, az örök zuhanást,
míg fájt fönntartani a pillantást,
és a nap hulltával szemem is húnyt.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.03. @ 20:29 :: Petz György