Gyerünk! Tapossatok végig rajtam!,
üvöltöm a földön fekve,
álmomban.
Aztán felállok és elkeseredés helyett
gy?lölettel a szívemben
szembeszállok egy láthatatlan alakkal.
A kép lassan megtelik részletekkel.
A nappali bordó-kék sz?nyegével,
a szobába vezet? ajtón tükröz?d? fénnyel,
a méz-sárga, rombuszmintás kanapéval,
a vitrin csipketerít?ivel,
a lecsukott tetej? zongorával,
a szoba közepére állított ebédl?asztallal.
A részletek kijelölik az id?t,
a történések idejét.
És már tudom, ki készül megtaposni,
hol és mikor.
————————————————————————————
F?szerkeszt?nk ezt egyszer visszautasította, tiszteletben tartva a döntését, én sem tehetek másképp.
Megnézhetjük viszont, hogy mi alapján döntött így.
A verssorok végén rendre: -val, -vel, -vel, -vel, -val, -vel, -val, -val. Ez borzasztó rosszul hangzik, még akkor is, ha felsorolunk, hiszen annyiféleképp lehet színesíteni egy felsorolást.
Az indulatot, a felsorolás gyorsuló tempóját a sor eleji a-k biztosítják, a sorvégi -val, -velek már nem er?sítik, inkább eszköztelenséget sugallnak (ami tudom, hogy esetedben nem áll fenn, de nekünk ismeretleneknek kell lennünk, amikor olvassuk a verseid).
Legutóbbi módosítás: 2009.02.27. @ 11:59 :: Püspök Lívia