Kohút Gézának jól jött a rendszerváltás. Bár az üzem, ahol szerelőként dolgozott, két év múlva, egyik napról a másikra bezárta kapuit, s a többi 230 dolgozóval együtt az utcára került, az idő közben lezajlott kárpótlás orvosolta bánatát.
Nagyapja megváltással elvett földje után kapott kárpótlási jegyeit, a végkielégítésből és a megtakarított pénzéből vásároltakkal egészítette ki. Sokan ódzkodtak attól, hogy több évtizedes kihagyás után ismét gazdálkodni kezdjenek, ezért inkább eladták a részükre megítélt értékpapírokat. Olyanok is akadtak, akik a kocsmában, potom pénzért kótyavetyélték el ezeket, így végül a tekintélyes értékű jegyek birtokában Kohút Géza közel 40 ha, jó minőségű szántóra licitálhatott.
A földet előbb nagyrészt a Tsz-ből átvedlett Új-Barázda Rt-vel műveltette. A haszonból az elnyert támogatásokkal kiegészítve, fokozatosan fejlesztette saját gazdaságát. Gépeket vásárolt, istállót, ólat, színeket épített portájára.
Mire egykori munkatársai ráébredtek, hiába intéz hozzájuk a kocsmában optimista szónoklatokat a gyárban vagyonkezelőként vegetáló egykori igazgatójuk, munkára feleslegesen várnak, neki már jól működő saját mezőgazdasági üzeme volt.
Már csak asszony kellett mellé, de ez sem váratott magára sokáig. Az utca túloldalán lakó Esztenásék nála 9 évvel fiatalabb lányát, Erikát, még akkor kiszemelte magának, mikor az az érettségire készült.
A szalagavató-bálra már ő kísérte. Négy éven át kitartóan udvarolt, hozta, vitte Ladáján a csabai tanítóképzőben tanuló lányt. Erika felnézett a határozott, céltudatos férfira. Érezte, erős támaszt nyerhet általa, olyat, akire rábízhatja magát, aki hőségesen kitart majd mellette, s aki az anyagi gondoktól is megóvja. Diplomaosztó után tartották a lakodalmat, s szeptemberben Erika már a helyi új iskola udvarán terelgette elsőseit.
Gézának egykoron osztálytársa volt a fiatal igazgató Kondás Karcsi, jó barátságban voltak, így nem volt nehéz elintézni, hogy az egyetlen üres állást, szemrevaló, fiatal felesége kapja meg.
Napjaik szorgos munkával, békességben teltek. Sikerült vevőt találniuk sárgarépa és petrezselyem vetőmagra, előnyös termelési szerződést kötöttek. Az időjárás is kedvezett, jól sikerült a termés, szépen gyarapodtak.
Kohút Géza érezte, hogy azért nem lehet mindig csak a szerencsére alapozni. Az első kínálkozó alkalommal beiratkozott a művelődési központban szervezett gazdatanfolyamra.
Azon a nyirkos, sáros novemberi délutánon is a tanfolyamról igyekezett hazafelé. Nem érkezett meg a soron következő előadó, így az utolsó két óra elmaradt. A sáros utcába ilyentájt már nem lehetett személyautóval behajtani. Az ott lakók autóikkal az aszfaltútra felvezető rázó padkáján parkoltak. Közöttük kakukktojásnak számított Kondás Karcsi Renault-ja.
— Mit kereshet ez erre? — morfondírozott magában még akkor is, mikor lakásuk tágas előterébe lépve meglátta az ebédlőasztal mellett álló székekre hanyagul ledobált ruhákat. A hálószobából könyörtelenül támadtak rá a félre nem érhető hangfoszlányok.
Egy pillanatra megszédült, az ajtófélfának dőlt, de gyorsan összeszedte magát. Az első lélegzettel beszippantott kétségbeesést a harag űzte ki belőle. Kifordult a nyitott ajtón, s hamarosan az istálló faláról leakasztott karikás ostorral kezében tért vissza.
Az első ostorcsapás a meztelen fenekén érte a villámgyorsan felugró Kondás Karcsit, a következő már a lábszárán csattant.
— Kifelé!— ordította.
— Legalább a nadrágom… — fogta könyörögőre Kondás Karcsi.
— Majd én viszem, kifelé! — és már megint suhant az ostor.
A feleségében és gyermekkori cimborájában egyszerre csalódott, férfihiúságában megalázott, vérig sértett gazda az utcára kergette a meztelen igazgatót. A sáros kocsiúton négykézlábra kényszerítette.
— Ne kanyi, ne! — szállt végig az ismétlődő biztatás a széles utcán, élesen pattogta hozzá a ritmust, a szíjból font, díszes karikás. A fehér kan feketévé változott a sártól, mire elérték az autót.
Kohút Géza hanyag, mozdulattal áldozata után dobta a kezében gyürködött nadrágot. Elindult a házuk felé, vissza se nézett. Léptei egyre lassultak, a dölyfös düh elpárolgott, helyére visszaköltözött a nemrég kiszorult kétségbeesés. Csak az éppen kelő Hold volt sápadtabb, s a háza előtt, csupasz ágaival az ég felé nyúló jegenye, árvább nála.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.20. @ 08:00 :: Takács Dezső
