Reményem
már csak gyertyaláng,
riadtan repdeső.
Rubin szemével
néz le rám,
az elszökött idő.
Márvánnyá térdelt
téglapadlón billen,
aláhulló könnyem
fekete gyöngy.
Szakadt füzér harangoz
áldozatomhoz,
kinn gőg vakít,
benn kín feszít.
Így takarja szégyenét
a balga,
„bár meg se tettem volna”-
nyüszíti hangtalan.
Belátom,
nincs bocsánat.
A boltozódó
félhomálynak
egyre megy,
tovább lépsz,
vagy leülsz a porba.
Hát kelj fel,
és járj!
Nem lehetsz szolga!
Legutóbbi módosítás: 2009.02.25. @ 07:22 :: Takács Dezső