George Kohlrieser, az ITAA (a nemetközi tranzakció-analízis egyesület) elnöke mesélte nekem a következ? történetet a 2007-es bukaresti tranzakció-analízis konferencián. Én továbbadom nektek e tanulságos élet-történetet.
“Franket 1986-ban ismertem meg, kilencven éves korában. Azonnal, ahogy kezet fogtam vele, tudatosult bennem, hogy e szelíd lékek egy nem mindennapi személyiséget takar. Fiatalos gondolkodása, s vidám mosolya azt mutatta, hogy ez az ember valóban boldog. Az, ami leginkább elképesztett, az az optimista világszemlélete volt, az a mód, ahogyan tudta értékelni az élet szépségét és apró örömeit, s az a kíváncsiság, amivel figyelte a környezetének történéseit. Egy olyan ember volt, aki mentes volt bármilyen áldozat-mentalitástól, s életöröme azt a benyomást keltette az élettörténetét nem ismer?kben, hogy ez az ember azon szerencsések közé tartozik, akiket megkímélt a sors a nagy veszteségekt?l, aki nem ismerte meg a fájdalom keser? pilanatait.
Ahogy jobban megismertem élettörténetét, rá kellett döbbennem, hogy ennek ellenkez?je igaz. Élete útját nagy fájdalmak és veszteségek szegélyezték, melyeket túltette magát. Még tíz éves sem volt, amikor elvesztette édesanyját. Már ez a tény is elég kellett volna legyen ahhoz, hogy túlérzékennyé váljon az élete kés?bbi megpróbáltatásaival szemben. Végigharcolta az els? világháborút, a csatatéren élte végig annak borzalmait, s még id?s korában se tudta elfelejteni akkor ért veszteségeit, a szeme láttára elvesztett barátait. Bár a második világháborúban nem került a frontra, számos, számára fontos személyt?l fosztotta meg e még borzalmasabb konfliktus. Elvesztette nemcsak feleségét, ötvenöt év házasság után, hanem fiát is. Ilyen veszteségek másnak megrövidítik az életét. Voltak még életében szép számmal a fentieknél kevésbé drámai veszteségei is, ennek ellenére az életmottója az avolt: „Life is a party. And the party is not over!” („Az élet egy nagy buli, s a bulinak nincs vége!”)
(…)
Hosszú és boldog életének egyik titka az volt, hogy mindig konkrét célokat t?zött ki magának, s e célok megvalósításának szentelte életét, ezek táplálták életerejét. Például türelmetlenül várta, hogy töltse be a száznegyedik életévét, mert három évszázadban és két különböz? évezredben akart élni… Ám amikor már nagyon közel volt a céljának eléréséhez, 1999-ben egy ér megpattant az agyában, emiatt megvakult és lebénult. Ebben az állapotban láttam viszont, ezt az örök tevékeny embert, ágyhoz láncolva, szondával, perfúziókkal táplálva, mozgásképtelenül, még olvasni és tévézni se tudott.
Miel?tt beléptem hozzá, az orvosnak szegeztem a kérdést: Van-e még remény a felépülésre? Az orvos csak lemondón megrázta a fejét. Percekig szótlanul álltam ágya mellett. Végül azt mondtam: „Vége a bulinak Frank!”
– Á dehogy, a bulinak még nincs vége, én még meg akarom érni a XXI. századot! Újra felfedeztem, hogy milyen csodálatos dolog semmit sem tenni, csak zenét vagy a madarak csiripelését hallgatni. Ezen kívül van egy csomó magnóra felvett könyvem, amelyeket még meg szeretnék hallgatni. Körülöttem itt van egy csomó ember, akik szeretnek, meglátogatnak, s itt a kórházban sok új kedves embert ismertem meg. S mindennek a tetejében, még annak is örvendhetek, hogy ennyire egészséges vagyok, úgy hogy nincs mire panaszkodnom. A bulinak akkor lesz csak vége, ha majd nem hallatszik többé a zene, s ami engem illet, a zene még igazán jól hallatszik!
Frank álmában távozott az él?k sorából 2001-ben, százöt éves korában.”
Legutóbbi módosítás: 2009.02.11. @ 19:32 :: Vandra Attila
